Folytatás

Véget ért a MÁSODIK kötet, de ne aggódj!
Itt a HARMADIK:

http://laura-oconnor.blogspot.hu/


Ha még az ELSŐT se olvastad, akkor lesd meg:
http://mel-morgan.blogspot.hu/

Jó olvasást! (:

Valaminek a vége egy újnak a kezdete!

24. fejezet

- Elvileg ők ezt az útvonalat választották ki- mondta Justin.
- Mi?- kiáltotta Austin- Olyan nagy cseppekben esik az eső, hogy alig hallom, amit mondotok.
- Csak azt mondtam...- Justin felemelte a kezét és egyenesen előre mutatott- Hogy erre menjünk tovább!- emelte fel a hangját a fiú.
Ott cammogtam a testvérek között, és nagyon zavarban éreztem magam.
Sajnos nem volt még alkalmam kettesben maradni Justinnal és megbeszélni a történteket... Ez a bizonyos beszélgetés állandóan csak tolódott, én pedig itt maradtam egyedül a kérdéseimmel.
Végül úgy döntöttem, hogy írok neki egy cetlit, amit belerakok a melós táskájába, mert igazából nem is nagyon mertem megkérdezni nyíltan tőle a múlt eseményeit...
Vajon olyan dolgot műveltem Justinnal, amit Austin soha a büdös életbe nem fog megbocsátani?
- Min töprengsz, Zo?- kérdezte tőlem az idősebbik Lockwood.
Gyorsan valami logikus, ámde nem valós választ agyaltam ki.
- Csak azon, hogy nem vagyunk normálisak... Ilyen időben kint tartózkodni az erdőben...
Justin elnevette magát.
- Még visszafordulhatunk!
Megráztam a fejem.
- Ha már idáig eljutottunk, akkor ne hagyjuk cserben a többieket.
- Mi?- kiáltotta ismét Austin.
Justin odament mellé, és a vállára tette a kezét.
- Öcsi, neked el kellene menni egy fül-orr gégészetre!
- Ha-ha, marha vicces- sértődött picit meg Austin.
Egy kicsit megálltunk pihenni, illetve felmértük a terepet, hogy valóban jó irányban haladunk-e.
Felhúztam a kezemen a hosszú ujjú pulóvert, amit Laura adott nekem, majd elkezdtem bámulni az avart.
Szinte csillogott az esőcsepp a Hold fényében, amit néha sötét felhő takart el.
Ahogy ismét belemerültem a gondolataimba, úgy tekintettem le a cipőmre.
Az amúgy fehér cipőmön már kezdett látszódni a sár nyoma, bármennyire is próbáltam óvatosan lépkedni, az erdő talaja győzött.
És ekkor vettem észre.
Ott volt a cipőmön.
Először csak némán felpillantottam a fiúkra, akik kérdőn néztek rám, majd újra lenéztem a cipőmre.
Vajszínű volt, kisebb mint az öklöm és csak ott ült.
- ÁÁÁÁÁÁááááááááááááááááááááááááááááá!!!!!!!!!- sikítottam egy hatalmasat, felemeltem a lábam, mire a béka szép ívelten leugrott a földre és továbbment.
Mellettünk a fákról felszállt néhány madár a levegőbe, Justin odaszaladt és a számra szorította a kezét.
- Csss, ez csak egy béka volt-csitított- Ő jobban fél tőled, hidd el.
Gyorsan a szívemhez kaptam a kezem, éreztem, ahogy könnycsepp kezd gyűlni a kezemben és Justinra néztem. Legszívesebben a karjaiba ugrottam volna, hogy ne kelljen a talajon lennem.
- Bocsi, bocsi, bocsi...- kaptam a fejemhez- Itt hisztizek nektek... Csak tudjátok, baromira félek a békától... Pánikszerűen.
Justin megrázta a fejét és mosolyogva megsimogatta a hátam.
- Semmi vész, itt vagyunk.
Abban biztos voltam, hogy Justin ott van velem, de Austint sehol nem láttam.
- Hol van Austin?- ugrottam ki Justin karjai közül.
Justin riadtan nézett körbe.
- Austin! AUSTIN!- kezdte el kiabálni, ám nem érkezett válasz.
- Az ott az ő ernyője!- mutattam a földre.
Justin felemelte.
- Austin!
Nem igazán akartam újra a talajt fűrkészni, mert eszembe jutott, hogy lehet nem csak békával találkozom, de tudtam, hogy Austinért akár meg is fognék egy kígyót vagy békát, csak ne essen baja!
- Itt vannak a nyomai, kövessük!- világítottam a zseblámpával a talajra, és most az egyszer hálát adtam az égnek, amiért puha, saras a talaj, mert így simán tudhatjuk, hogy merre tart.
- Add ide a kezed!- mondta Justin.
- Miért?
- Látod ott?- mutatott magunk elé- Baromi csúszósnak néz ki. Ha egyikünk netalán elesne, a másik visszaránthatja- pontosan tudtam, hogy burkolt formában arra célzott, hogy ÉN eleshetek és majd Ő segít rajtam.
Megfogtam a meleg, puha tenyerét és elindultunk.
- Te Justin... Nem az ilyen nyálkás, saras földet kedvelik a kígyók?- kérdeztem tőle, bár tisztában voltam a válasszal, köszönhetem ezt az Animal Planetnek.
- Hát... Ne ijedj meg, de előfordulhat, hogy... esetleg találkozunk eggyel.
Nyeltem egy hatalmasat.
Austinért kibírom.
Erős vagyok.
Elindultunk, én pedig végig azt hajtottam a fejemben, hogy Austin, Austin, Austin, Austin.
Hogy őszinte legyek, a szemem végig csukva volt, és rábíztam magam a véletlenre, no meg Justinra. Nem akartam látni, hogy hova lépek (vagy mire), csak haladni akartam.
- Austin!- kiáltotta Justin.
- És képesek vagytok kézenfogva... Á, hagyjuk- hallottam Austin morcos hangját.
Kinyitottam a szemem, megvizsgáltam, hogy biztos talajon állok-e, majd elengedtem Justin kezét.
- Aggódtam érted, mégis miért mentél el tőlünk?- kérdeztem a fiútól, aki megvonta a vállát.
- Nem volt kedvem nézni az enyelgéseteket.
- A... minket?- értetlenkedtem.
Austin megrázta a fejét.
- Ne csináljatok úgy, mintha nem történt volna köztetek valami... Megtaláltam a kis üzeneteiteket.
Hirtelen Justinra néztem.
- Na hoppá- nevetett mérgesen Austin.
Justin megőrizte a nyugodtságát és rám mosolygott, mintha azt szeretné közölni: Nyugi, Zo, tudom, hogy mi van köztetek. Szeret téged, és te is őt. Majd én elrendezem.
- Austin, te valamit nagyon félreérthettél...
- Akkor mégis mivel magyaráznád, hogy megőrzöd a titkát?- idézte a cetlire leírtakat.
Justin elnevette magát.
- Nem hiszem el, hogy képes vagy kérdőre vonni! De oké, elmondom, hogy igazából mi is történt: miután bejöttetek a kocsmába, meghívtam még egy körre Zo-t, erre tökre kiütötte magát. Magamat okoltam, hisz előtte már nagyon józannak tűnt. Felajánlottam, hogy haza viszem és így is történt. Hazagyalogoltunk, Bernard beengedett, befektettem az ágyába, mert szinte a lábán se bírt állni... Azt kérte, hogy kapcsoljam be a tévéjét, mert... Fél a sötétbe... Tettem, amit kért, pont a CSI ment. Már indultam volna el, amikor azt kérte, hogy... Játsszunk CSI-osat. Mondta, hogy hol van lap, és hol találok tollat. Azt mondta, hogy írjam le, amit diktál, ő meg majd holnap megfejti... Gondolom ezt egy az egybe elfelejtette Zo, és később meg kaptam tőle egy hasonló cetlit, amit megtaláltál...
- Ó- lepődött meg Austin. Látszott rajta, hogy már minden másra gondolt, csak erre az egyszerű és unalmas sztorira nem- Ez igaz, Zo?
Egy kicsit eltöprengtem.
Valóban ez lenne az igazság? Saját magamat húztam csőbe, és az ostoba játékom miatt kerültem Justint? A saját szavaimtól emésztettem éjszakánként betegesre magam?
Az eszem azt súgta, hogy igen, ez a teljes igazság, ám a szívem nem ezt mutatta. Lehet, hogy egyszerűen csak nem ezt akartam hallani... Képzeletbe már hányszor eljátszottam a gondolattal, hogy Justin és Austin is értem epekedik, és egymással harcolnak... Persze ezek csak kis ostoba gondolatok voltak, valójában soha nem szeretném, hogy ez a két jó testvér összevesszen- főleg miattam.
Pontosan tudtam, hogy Justin szándékosan hallgatta el, hogy mielőtt hazamentünk, előtte beugrottunk egy új szórakozóhelyre, és igazából ott ittam le magam...
- Zo, igaz?
- Azt hiszem... Most, hogy elmesélte Justin... Úgy hiszem igen, de sajnos nekem nagyon sok kép kiesett- vallottam be.
- Akkor... bocsássatok meg...
- Ugyanmár, semmiség. Nos, megkeressük még ma Don Omar kincsét?- emelte az égbe a térképet Justin, és újult erővel vágtunk bele a kalandba.
Idő közben csendesedett az eső, majd fél óra kutyagolás után el is állt.
Egyszer a semmiből lámpa fénye bukkant elő és tartott felénk.
- Ezek Lauráék!- állapította meg Austin- Hogy álltok?
- Sehogy. Nincs is olyan, hogy Don Omar kincse. Apa találta ki, hogy lekösse valamivel Chadet, amikor kis korában itt voltunk. Azóta se árulta el neki, hogy hazugság az egész- magyarázkodott Laura.
- Chad nagyon csalódott lesz- jegyeztem meg, és ezzel mindenki egyet értett.
- Mit szólnátok, ha jönnénk a következő viharban is a házhoz, és előtte elrejtenénk pár apró csecsebecsét, amiknek ma már semmi értéke nincs?- kérdezte Laura.
- Muszáj viharban?- jutott eszembe a gusztustalan béka, és a nem látott többi csúszómászó.
- Akkor 1 hét múlva?
- Király. Megnézzük majd a térképen, hogy még merre nem jártunk, oda elássuk és kész is!- csapta össze győzelemittasan a kezeit Austin.
- Már látom is, ahogy azt mondja Chad: Ez maga a mennyország!- nevetett Justin.
Én is szívesen nevettem volna a többiekkel Justin fantáziálgatásán, ám hirtelen beugrott egy kép, ahogy Justin ugyanezt a mondatot mondja, csak máskor.
Máskor...
Történetesen azon a péntek estén, amikor túl sok Martini folyt le a torkomon, és amikor a karjai között cipelt haza...


Azon a péntek estén...
-Elmész?- néztem a fiúra, aki nem igazán tudta eldönteni, hogy mit is kellene tennie. Annyira szédültem, és úgy forgott a fejem (a csukott szem, csak még rosszabbá tette a helyzetet)
- Persze.
- Ne hagyj itt!- siránkoztam.
- Megvárom, amíg elalszol, oké?- kérdezte és leült a kanapéra, megtartva ezzel a tisztes távolságot.
- Köszönöm!- mosolyogtam rá és lehunytam a szemem, de csak még jobban elkezdtem szédülni.
- A fenébe, soha többé nem iszok egy kortyot se!- kaptam a fejemhez, ami rettenetesen nyílalt.
- A józanodás kívánsága.
- A mi?- néztem rá.
- Amikor józanodik ki az ember és jönnek a tünetek, mindig ezt mondja.
Megpróbáltam helyeslően bólintani, de nem ment olyan könnyen, mint elméletben.
- Kapcsold be a tévét- emeltem a magasba a párnám alól kihúzott távkapcsolót.
Justin felállt és megnyomott rajta egy gombot.
- CSI:Miami. Kedvencem- mondtam a fiúnak.
Justin lerakta mellém a távirányítót és vissza akart ülni a kanapéra, ám én megfogtam a kezét.
- Nem harapok- mondtam neki, mire leült mellém az ágyra, miután arrébb húzódtam- Szerinted fogok emlékezni?
Justin bólintott.
- Egész biztosan. Ez már a józanodás része.
A fejem a vállára döntöttem.
- Nem baj?- kérdeztem tőle halkan.
- Dehogy.
Éreztem, hogy zavarban érzi magát velem.
- És... Hogy tetszik a szoba?
- Ez maga a mennyország- nevette el magát- több csatornátok van, mint nekünk a tévében... És örülhetsz, hogy egyedül vagy ebben a hatalmas szobában.
Kicsit elhúzódtam tőle.
- Szerinted is megváltoztam?- a hangom megremegett.
Justin vett egy mély levegőt és a szemeimbe nézett.
- Szerinted is megront az új életem?
Justin felnézett a plafonra és kereste a megfelelő szavakat.
- Zoey, neked van a világon a legnagyobb szíved. Téged nem ronthat meg semmi. Erős vagy, és magabiztos. Megérdemelted azt, hogy most itt legyél.
Nagyon őszintének hangzott és akaratlanul is elmosolyodtam.
- Szoktál gondolni rám? Vagy megpróbálsz észre sem venni? Én úgy érzem, hogy köztünk volt valami... Lehet nem fogtam fel még, de szerintem én falat húztam közénk, miután megismertem Austint- tört ki belőlem a már rég óta gyülekező gondolatcsokrom, amit eredetileg a világ végéig szerettem volna őrizni magamban.
Justin meglepődve pislogott rám, nem is csodáltam: nem éppen vagyok a szavak embere, ha magamról van szó... Én egyszerűen gyűlölök az érzéseimről beszélni, és nem is tudok. Hirtelen izzadni kezd a tenyerem, gyorsabban veszem a levegőt és a szememmel mindenfelé nézek, csak oda nem, ahová kellene.
- Én...- szólalt meg Justin, majd sóhajtott egyet.
Odahajolt az arcomhoz közel, egy pillanatig azt hittem, hogy meg fog csókolni, de csak a homlokomra adott egy puszit.
- Te már Austiné vagy- suttogta halkan.
A homlokpuszitól az egész testem zsibbadni kezdett (ami nem jó párosítás a fejfájással és a fülzúgással), lehunytam a szemem (meg is bántam), majd ránéztem Justinra.
- Tehát szoktál- mondtam ki kerek perec.
Justin csak nézett, de nem szólt.
- Jobb lesz, ha most megyek- állt fel az ágyról Justin, meg se várva a válaszomat kiment a szobámból.
Egy könnycsepp csordult le az arcomon, amikor bezárult mögötte az ajtó. Tetszek neki. És jóformán átadott Austinnak.
Feltápászkodtam az ágyról, végigtapogattam a falat, amibe lehetett kapaszkodni, abba kapaszkodtam.
Kivágtam a szobaajtót és szaladtam le a lépcsőn.
- Justin!- kiáltottam, mikor meghallottam a lift közeledésének a hangját.
A fiú megfordult, odaszaladtam hozzá, összekulcsoltam a kezeimet a nyakán, és se szó, se beszéd: megcsókoltam.
Az egész testem libabőrös lett, a testmelege egyenesen jól esett a lehűlt végtagjaimnak.
Justin elhúzódott és kérdőn nézett rám.
- Csak gondoltam, ennyi jár neked is- vontam meg a vállam.
Tudtam, hogy Justin szíve szerint tovább csókolna, de többet jelent számára az öccse, akit soha semmi pénzért nem szeretne megbántani.
Elkezdtem hátrálni, és visszacaplattam a lépcsőn, Justin pedig kicsit kómásan beszállt a liftbe és megnyomta a földszint gombot.
A szobámban újra belehuppantam az ágyamba és lejátszottam az agyamban újra és újra ezt az őrült pillanatot, melyet az imént éltem át.
Felemelő volt. Álmon túli álom. Jól mondta Justin: Ez maga a mennyország.
Ám később eszembe jutott, hogy egy nem éppen kellemes dolog után történt a csókunk (kiadtam magamból mindent és biztosra veszem, hogy nem rózsaillatú volt a leheletem...), tehát kezdtem megbánni a tettem, majd szép lassan kirajzolódott előttem Austin arca... Társult a megbánásomhoz a lelkiismeret furdalás.
El akartam mindent felejteni.
Meg nem történtté nyilvánítani ezt az éjszakát.
Én úgy érzem kezdem szeretni Austint, nem akarom elveszíteni...
Mi van, ha Justin elárulja, mert nem bírja magában tartani?
Hát akkor... Bele se merek gondolni. Talán mindkettőjüket elveszíteném, ráadásul miattam lennének rosszba...
Engem kajak megrontott a pénz. Régebben ilyet soha nem tettem volna!
Csak felejtenék el mindent! Bárcsak, bárcsak, bárcsak!

Most
- Zoey, te még a Föld nevű bolygón vagy?- rázott meg Laura.
Megfogtam a barátnőm karját és kicsit félrehúztam.
- Odafigyeltél pszichológián?- kérdeztem tőle- Természetesen odafigyeltél, milyen hülye kérdés...
- A lényeget, Zo- tette karba a kezét.
Megköszörültem a torkom.
- Öhm... Hát...
- Könyörgöm, törekedj a pontos és értelmes beszédre! Hamarabb megértem, amit mondani szeretnél, higgy nekem!
Csúnyán néztem a lányra.
- Az agy felejthet el dolgokat, ha el akarja?- hadartam el.
Laura picit elgondolkodott.
- Természetesen. Például valami trauma miatt... Mondjuk haláleset. Ekkor az agy akár hamis emlékképeket is szülhet, amelyek nem valósak, csak azt hitetjük el magunkkal.
- Oké, ez több információ, mint amire szükségem van.
- Miért kérded?- érdeklődött Laura.
Megráztam a fejem.
- Csak múltkor néztem egy filmet, és nem láttam a végét... És szerintem ez állt a háttérben.
- Egyszerűbb lett volna, ha megnézed a végét, minthogy ilyenkor faggass engem erről- mondta.
- Bocsi, bocsi. Csak nagyon érdekelt.
- Semmiség, mindig szívesen áll az agyam a szolgálatodra!
Visszamentünk a többiekhez, akik időközben megegyeztek abban, hogy elindulunk a házhoz.
A tóparti háznál már ott ült a veranda lépcsőjén Melissa és Chad.
-  Hamar feladtátok Don Omar kincsének keresését- világított rájuk a lámpával Austin.
Chad Melissára mutatott.
- Szerintem kificamította a bokáját.
- Semmi bajom nincs!
Jobban szemügyre vettem őket: mind a kettejük ruhája teljesen saras volt, néhol egy-egy levél állt ki a hajukból.
- Mi történt veletek?- ment oda Laura, hogy jobban megvizsgálja Mel bokáját.
- Csak a kezébe adtam a térképet- vonta meg a vállát Chad- És bebizonyosodott, hogy a lányok nem tudnak eligazodni rajta.
- El tudnak, csak éppen a fiúk olyan hülye térképnek nem nevezhető firkálmányt adnak oda, ami nem is valós!- kelt a maga védelmére Melissa.
- Műholdtérképes felvétel.
- És mégis hány éve készült? Lehet, hogy akkor még nem volt ott az a szakadék vagy mi...
Chad elhallgatott.
- Hadd tippeljek: sétáltatok, sétáltatok, Chad világított, Mel bújta a térképet, egyikőtök se nézett a lába elé, és valami gödörszerűbe lecsúszdáztatok.
Chad elkezdett tapsolni.
- Gratulálunk, nyertél egy piros színű hifitornyot kék színben!
- Ha-ha.
Laura keresett mindenkinek régi, száraz ruhákat, amik véletlenül se a méretünkhöz passzolt: én kaptam egy Go! feliratú hatalmas szürke pulóvert és egy pici strandnadrág szerű alsót.
Befészkeltük magunkat a nappaliba, és felelsz vagy merszet játszottunk.
- Mikor pisiltél be utoljára?- kérdezte Austin Melissától. Mindenki a fiúra nézett, aki megvonta a vállát- Mi van, most ez jutott hirtelen eszembe!
Melissa elgondolkodott.
- Ha jól emlékszem hetedikbe... Vagy nyolcadikba? Inkább hetedikbe...- pirult el a barna hajú lány.
- Elfogadva- mondta Austin, mire Melissa az üvegért nyúlt, hogy megpörgesse.
Az üveg csak pörgött, és pörgött, Matt szabályszerűen várta, hogy az üveg szája rá mutasson, Justin csak unottan figyelte a mozgását, én pedig a szemem elé tettem a kezem, mert elegem volt, hogy mindig nálam áll meg.
- Laura!- lökte oldalba húgát Chad.
- Felelsz vagy mersz?- kérdezte Mel.
- Felelek.
- Ööö... Hova mész továbbtanulni?
Laura kicsit vonaglott a válasszal.
- Még nem döntöttem el... Komolyan! Beadtam több egyetemre, de még nem jött visszajelzés, így erre nem igazán tudok válaszolni...
Hirtelen kiszáradt a szám.
Felálltam a földről és leporoltam a fenekem.
- Valaki kér üdítőt?- néztem körbe a társaságon.
5 kéz lendült egyszerre a magasba.
- Apám, ti inkább kiszáradtok, minthogy kimenjetek a konyhába?- csóváltam meg a fejem.
- Várj, segítek!- jött utánam Justin.
A konyhában kicsi hely volt, de sikerült elférnünk kényelmesen.
Justin kivette a hűtőből a szőlőlét, illetve az ásványvizet, míg én a poharakat mosogattam.
Mikor az utolsó poharat törölgettem egy fehér kendőbe a fiúhoz fordultam.
- Justin... Kérdezhetek valamit?- néztem rá.
A fiú nyelt egy hatalmasat, és bólintott.
- Hogyne.
- Miért hazudtál?
Justin lerakta az asztalra az üdítőt és rácsavarta a szájára a kupakot.
- Hazudtam volna?- vonta fel a szemöldökét.
- Igen! Ne játszd meg magad, emlékszem a csókra...
Justin kérdőn meredt rám.
- Nem volt csók...
Hátrébb léptem egyet.
- De, volt! Emlékszem!
- Zoey, esküszöm, hogy nem.
Megráztam a fejem.
Az lehetetlen.
Emlékszem rá... Ott volt a szobámban, mert felvitt... Majd elindult haza, de én utána mentem...
- A liftnél!- mutattam rá- Ott csókoltalak meg!
Justin közelebb lépett hozzám és a vállamra tette a kezét.
Belenézett egyenesen a szemembe és úgy mondta:
- Zo, sajnálom, de közöttünk nem volt semmi csók.
- Hazudsz- suttogtam.
- Zo...
Csak egyféleképpen bizonyosodhatok meg afelől, hogy Justinnal csókolóztam-e... Ha újra megcsókolom.
Lehunytam a szemem, a kezeimet a nyaka köré fontam és adtam egy puszit az ajkára, majd amikor nem tapasztaltam ellenállást, akkor kicsit beszívtam az ajkát az ajkaim közé és...
- Hazugok- mondta valaki a hátam mögött.
Gyorsan elugrottam Justintól és Austinnal találtam szembe magam.
A számra tapasztottam a kezeimet, ami az előző csóktól volt megdagadva.
- Austin, figyelj- szólt Justin.
Austin ciccentett egyet és sarkon fordult.
Kérdőn néztem Justinra, aki szemmel láthatóan tépelődött, hogy kövesse-e az öccsét, vagy maradjon velem.
- Sajnálom- böktem ki tehetetlenségemben.
Soha nem akartam, hogy miattam legyen testvérháború, mégis sikeresen kirobbantottam. Furdalt a lelkiismeret, illetve a tanácstalanság az érzéseimmel kapcsolatban.
Fogalmam nincs, hogy mit akarok, és tudom, hogy előbb, vagy utóbb választanom kell.
- Nem te tehetsz róla. Én hazudtam nektek...
Justin letámaszkodott a pultra.
Lassan odaléptem hozzá.
- Én csókoltalak meg. Mind a kétszer- juttattam eszébe- Ugyanannyira hibás vagyok, mint bárki más. A kíváncsiságom hozott ide...
- El kellett volna löknöm magamtól...- ütött ököllel a falba.
Még most se értem, hogy miért jó püfölni a tárgyakat, ha ideges az ember... Úgy látom a fiúknál ez valami indulatlevezetés-féle dolog...
- De nem tetted- húztam ki az utolsó szál gyufát.
Justin belenézett a szemeimbe.
- Miért?- kérdeztem tőle.
Semmi válasz nem érkezett.
- Miért?- ismételtem meg- Mondd el, hogy miért?!
Justin elindult kifele a konyhából.
Gyorsan a nyomába eredtem és sikerült a verandán utolérnem.
- Nem mehetsz így el! Addig nem, míg nem magyarázod meg!
A fiú egy pillanatra se figyelt a szavaimra.
- Mondd el!- ütöttem meg a vállát- Mondd már el, hogy miért nem löktél el magadtól!
Justin mikor megunta, hogy sorozatosan ütéseket mérek a vállára (ami körülbelül olyan erősségű lehetett, mint egy szúnyogcsípés), megfordult, megragadta a csuklómat és magához rántott.
- Mert szeretlek!- mondta indulatosan.
Én csak pislogtam és bámultam rá tátott szájjal, és próbáltam összerakni a kirakót, amelyből rengeteg darab hiányzik...

23. fejezet

- Gyerünk, nyújtózkodj még egy kicsit!- utasított Laura- Meglesz, gyerünk!
Megfeszítettem a kezem és a lehető legmagasabbra próbáltam nyúlni.
Egyre csak az előttem lévő fonalra összpontosítottam, oly annyira, hogy kidugtam a nyelvem hegyét.
A hurok kész, most pedig jöhet a görcs.
- Kész!- kiáltottam fel és leugrottam a földre, hogy lentről is megvizsgálhassam a művemet.
- Miért nem álltál székre?- jött be egy hatalmas dobozzal Zoey.
Laurával összenéztünk és kitört belőlünk a nevetés.
- Nem fáj a kezed?- kérdeztem tőle, mire felém tartotta a tenyerét, ami elég piros színű volt.
- Nem vagy éppen pehelysúlyú, de az én ötletem volt, hogy tartok bakot, szóval elviselem.
Zoey lerakta a kanapéra a dobozt és letépte róla a vastag barna ragasztót.
- Laura, nem gondolod, hogy azért ez már túlzás?- mutatott a levegőbe a plakát felé, amit az imént rögzítettünk.
Egy hatalmas fehér vásznon fekete cirkás betűkkel volt felírva, hogy Vihar-parti, ráadásul az "i" betűk citromsárga villámokból álltak. A szöveg körül volt pár sötétszürke felhő és pár kék esőcsepp.
- Komolyan mondjátok, hogy nem emlékeztek erre?- nézett ránk.
Mindketten megráztuk a fejünket.
- Már akkor Zoey is itt lakott, nem tudom, hogy hány évesek lehettünk, de ezt mi csináltuk még anno! Anya 1 hónapja találta meg a garázsban, ki akarta dobni...
- Lehet mindenki jobban járt volna - jegyezte meg Zoey, mire Laura hozzávágott egy párnát.
Kimentem a konyhába és kivettem 4 darab tálat és megtöltöttem őket popcornnal, chipsszel, kakaós ostyával és dinó alakú gumicukorral. Várjunk csak... Dinó alakú gumicukor?
- Te Laura... Hol a szokásos hosszú savanyú gilisztás gumicukor?
- Úgy gondoltam, hogy inkább a filmhez illő gumicukrot vásárolom meg- vonta meg a vállát, miközben a hatalmas képernyőjű LCD tévét próbálta összekötni a laptopjával.
- Te divatot űzöl abból, hogy mit kajálunk?- hűlt el Zoey- Amúgy is milyen filmet nézünk?
Laura nyomott egy entert, majd a hangszóróból ismerős ütem kezdett szólni.
- Ez meg mi?- kérdezte Zoey és leguggolt Laura mellé.
- Baromi ismerős, de nekem se jut eszembe- mentem oda melléjük.
- Call up, ring once, hang up the phone, To let me know you made it home. Don't want nothing to be wrong with part- time lover- énekelte a világhírű énekes, belőlünk pedig kitört a kacagás, hisz újabb emlékek idéződtek fel bennünk. Ez a nyolcvanas évekbeli szám volt annak idején a kedvencünk.
Felálltam a kanapé tetejére és teljes erőmből énekeltem:
- We are undercover passion on the run. Chasing love up against the sun. We are strangers by day lovers by night. Knowing it's so wrong, but feeling so right.
Zo felkapta a távírányítót a mellette lévő szekrényről, felpattant mellém és ő is torka szakadtából énekelte a szinte mindenki által ismert számot:
- Pá pá pá pápá PART- TIME LOVER!
A hasamat fogtam a nevetéstől, és majdnem kibuggyant egy könny a szememből.
- Csajok, hiányoznak ezek a közös együttlétek!- bukott ki Zoeyból, amikor véget ért a szám és leültünk a kanapéra.
- Nekem is- bólogatott Laura.
- Nekem is...
Kinéztem az ablakon. A nap rózsaszínes- narancssárgás fénye tükröződött vissza a tavon, a mellettünk elterülő erdőben már sötétség honolt.
- Szóltál akkor a fiúknak a helyszín változásról?- kérdeztem.
- Eredetileg Chad elmegy mindenkiért kocsival és úgy jönnek ide- válaszolta Laura- És fogalmunk nincs, hogy mikorra érnek ide, szóval elég a heverészésből és nosztalgiázásból! Még lufikat kell fújnunk- emelt fel a dobozból egy csörgő zacskót, amiben színes gumik lapultak.
- Nem visszük kicsit túlzásba?- vette el a zacskót Zo.
- Mondod te, aki palacsintát és muffint sütött- bökött fejével Laura az ebédlő asztala felé.
Zoey kinyitotta a zacskót és kiöntötte a tartalmát a kanapéra.
Elvettem egy rózsaszínt és elkezdtem fújni.
- Kiköpöm a tüdőm!- rakta le az utolsó darab lufit Zoey a többi közé- Utálom a lufikat. Miért nem héliumosat vettél?
- Ne panaszkodj már!- állt fel Laura- Melissa- fordult felém- Megnéznéd, hogy odakint minden rendben van-e? Elvileg nem lesz nagy vihar, de aggódom a csónak miatt...
- Persze, mindjárt jövök.
Kinyitottam a szúnyoghálós ajtót és kimentem a fülledt meleg levegőbe.
Elindultam a part felé, és megpróbáltam a legkevésbé a mellettem elterülő erdőben élő fenevadakra gondolni.
A tóparton megnéztem, hogy ki van-e biztosítva a csónak, megnéztem, hogy nincsenek-e véletlenül a lapátok a vízi járműben felejtve.
Már épp menni készültem, amikor megcsillant valami a csónakban, így gyorsan belemásztam, gondosan ügyelve a nem rég felépülő kezemre.
- Bú!- fogott meg valaki hátulról a stégről.
 Sikítottam egyet, megfordultam, és mielőtt őrült módjára elkezdtem volna ütögetni az ijesztőmet, sikerült azonosítanom az illetőt.
- Te nem vagy normális! Nemrég bocsátottam meg neked, erre te mit művelsz!- bámultam Chadre.
- Nyányányááá- utánozott kényes hangon, majd segített kimászni a csónakból- Nem féltél egyedül?- kérdezte.
Megráztam a fejem.
- Nincs mitől félnem.
- Nézz csak oda- fordított meg az erdő felé- Ott olyan dolgok történtek, amelyek még lehet napvilágot sem láttak. Egyszer egy kisfiú a közeli telekről elment a cicája után és felakasztott emberekre bukkant. Sokan tértek oda be, ám alig jöttek onnan ki... Sokan emlegetnek egy legendát Don Orion kincséről, aki a 17. században szelte a hullámokat a kalózlegénységével...
Végigfutott a hideg a hátamon.
- Hazudsz- fordultam vissza felé és rámosolyogtam.
Chad megvonta a vállát.
- Vagy elhiszed, vagy nem, ezt innentől már rád bízom- kacsintott.
A terasz mellett Matt és Austin épp tüzifát pakolt össze egy kupacba.
- Mit csinálnak?- néztem tanácstalanul Chadre.
- Ahogy néztük a neten a vihartérképet, csak 2 óra múlva ér ide a vihar, tehát van időnk szalonnát sütni. Justin hozott egy kis zöldséget a Beth'ből, úgyhogy minden meg van oldva.
- Laura ki fog borulni. Tudod milyen, ha felrúgják a terveit...
- Átváltozik szörnyeteggé, igen, tudom... Ha hiszed, ha nem, tapasztaltam már párszor- viccelt. picit meglöktem a vállánál.
- Hülye- jegyeztem meg.
- Én hülye? Én hülye?- Chad hirtelen az ölébe kapott és elkezdett szaladni velem a tábortűz felé.
- Tegyél le!!! Tegyél le! Tudod, hogy tériszonyom van!- csapkodtam a hátát.
- Sohaaa!!- kiáltotta, mire pár madár a közeli fáról felszállt a levegőbe.
Hirtelen már nem érzékeltem hol vagyok, és kezdtem rosszul lenni. Lehunytam a szemem és próbáltam arra koncentrálni, hogy ez nem vészhelyzet, csak Chad ölébe vagyok, ám az agyam nem fogadta el a magyarázkodásaimat,és a gyomrom egyre furább hangokat adott ki. Ne, csak ne hányjam el magam!
Chad lerakott, megfogtam a fejem és vártam, hogy a szédülés szűnjön.
- Jól vagy?- kérdezte valahol messze Chad. Hirtelen melegség öntött el, ahogy megéreztem, hogy Chad keze a combomon nyugszik.
Próbáltam bólogatni a fejemmel, de a szemem még nem mertem kinyitni.
- Nem tudtam, hogy ennyire rossz a helyzet, úgy sajnálom!- határozottan megsimogatta a térdemet.
- Nem baj- szóltam elhaló, élettelen hangon.
Kinyitottam a szemem.
Először Őt pillantottam meg.
A barna szeme aggódóan fürkészte az arcomat, vastag ajkai pedig ki voltak száradva. Annyira közel hajolt hozzám, hogy felfedeztem az orránál és az arcánál futó apró szeplőket, melyeket eddig soha nem láttam.
- Le merném fogadni, hogy valamilyen gyermekkori traumához vezethető vissza- jött oda Laura egy pohár hideg vízzel.
- Okostojás, inkább a szalonnáddal törődjél. Ég a vége- mondta a húgának Chad.
- Basszus!- kiáltotta el magát Laura, mire mindenki abbahagyta a beszélgetést és némán meredt rá. Még én is feljebb üljek, hogy megbizonyosodjak a felől, hogy senki nem szegez kést a hátának és nem fenyegeti, hogy beszéljen csúnyán.
Laura kikapta a szalonnáját a tűzből és elfújta, majd körbenézett rajtunk.
- Mi a bajotok?
- Nekünk? Te káromkodtál!- mondta Chad.
- Én? Kötve hiszem- mosolygott rá elégedetten Laura.
- Hatan hallottuk rajtad kívül.
Laura kérdőn meredt Mattre, aki fülig érő szájjal bólintott egyet.
- Cseszd meg, káromkodtam nyilvánosan!- emelte az égbe a szalonnáját Laura, mire mindannyian elkezdtünk tapsolni és éljenezni.
Olyan érzés volt, mintha megtanítottam volna beszélni egy gyereket... Miket beszélek? Még annál is jobb!
Az örökké magabiztos, állandóan artikuláló és közhelyeket kerülő Laura O'Connor kimondta az első "csúnya" szavát a fülünk hallatára!
- Jó, azért ez már sok! Biztos használtam már máskor is obszcén szavakat!- nézett ismét körbe.
- Ha a tartármártás annak számít, amit akkor mondtál, mikor hármast kaptál az egyik töri dolgozatra, akkor igen- mondta Zoey.
- Tartármártás? Bocsáss meg Laura, de életed végéig ezzel foglak szívatni!- nevette el magát Austin.
Justin kihozta a laptopot, Mattel összekapcsolták az erősítővel és nyomatták a régi korok számait.
- Love shack, baby, love shack!- énekelte Austina nyársán lévő szalonnát a szájához emelve.
Idő közben fogyasztottunk pár kör rövidet, mindenki felszabadultan érezte magát, ettünk, ittunk és buliztunk.
Nagyon jó ötlet volt Mrs. O'Connortól, hogy felajánlotta a tóparti házukat.
- Ki csinálta ezt az isteni muffint?- harapott bele Justin a sütibe- Imádom!
- Én volnék az- húzta ki magát büszkén Zoey, mire Justin odament hozzá és adott egy puszit az arcára.
Mögöttük Austin elejtette a nyársat a homokba, még picit figyelte őket, majd felvette, lehúzta róla a már közepesen kihűlt szalonnát, majd belevágta a hulladékos szemeteszacskóba.
Néha villámlott a tó felett az égbolt, de nem igazán törődtünk vele, csak akkor, amikor már őrült módjára elkezdett szakadni az eső.
Mindenki megfogta azt, ami éppen a keze ügyébe került és szaladtunk be a házba.
Bent Laura felkapcsolta a villanyt, megvizsgáltuk egymást és mindenkiből kitört a nevetés a csapzott külső és csurig ázott ruhák láttán.
- Elárulod már végre, hogy melyik filmet fogjuk nézni?- kérdezte Zoey, miközben elfoglalta egy üres helyet Austin mellett.
Laura behozta azt a tálat, amiben a dinó alakú gumicukrok voltak.
- Természetesen a Jurassic Parkot! Ha már nyolcvanas évekbeli számokat hallgattunk, akkor jöhet egy film 1993-ból!- tartott az égbe egy zöld gumicukrot, majd bekapta.
- NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE MÁÁÁÁR!- fejeztük ki elégedetlenségünket kórusban. Egyedül Zoey örült Laura ötletének, mert ő világéletében tartott a horrorfilmektől.
- Éppen ezért készültem én is!- tartotta a levegőbe a zsebéből kikapott ezüst pendriveot Chad.
- Éljeeeen! Jupiiiii!- trilláztunk.
Laura megvonta a vállát (ilyet is ritkán lehet látni tőle) és leült Matt mellé a földön lévő plédre, majd sunyiban adott az arcára egy puszit.
- Hé, ti újra együtt vagytok?- kérdezte Austin.
Matt és Laura összenéztek, Matt bólintott, Laura pedig a 100 Wattos vigyorával azt mondta: - Igen!
Mindenki újból elkezdett éljenezni, mint a fizetős műsorokban.
Végül szavazást tartottunk arról, hogy milyen filmet nézzünk.
Ha jól emlékszem a Motel 2 a címe, elég izgalmas filmnek ígérkezett.
Időközben a fiúk behozták a többi édességes tálat és két pofára tömtük magunkba az egészségtelen nassolnivalót.
Épp kiszaladtam a konyhába, hogy töltsek magamnak ásványvizet, amikor a bejárati ajtónál valaki őrült módjára elkezdte verni az ajtót.
A fiatalok egy emberként fordultak az ajtó felé. A dörömbölés nem szűnt.
Justin leállította a filmet.
- Várunk még valakit?- kérdezte suttogva.
Laura megrázta a fejét.
- Be van zárva az ajtó?
Laura megvonta a vállát.
- Lehet, hogy valaki kint rekedt a viharba...- jegyezte meg óvatosan Zoey, akinek a legnagyobb szíve volt közölünk.
- És mi van, ha beengedjük és mindannyiunkat lemészárol?- tette fel a mindenki fejében megbújó kérdést Chad.
- Ítélet idő van odakint, nem hagyhatjuk, hogy ott legyen.
- Szavazzunk. Ki szerint engedjük be?
Zoey, Austin és Justin felrakta a kezét.
- Ki szavaz arra, hogy ne engedjük be?
Matt, Chad és Laura felrakta a kezét.
Mindenki rám nézett.
- A te szavazatod számít.
- De én nem akarok szavazni.
- Melissa, dönts.
A tölgyfából készült barna ajtóra pillantottam, ahol még mindig valaki teljes erejéből ütögette az ajtót.
Szép lassan megközelítettem az ajtót és visszakopogtam.
- Ki van ott?- kérdeztem hangosan.
- Chloé! És ha nem engedtek be, akkor tuti, hogy tüdőgyulladást fogok kapni!
Mindenkinek nagy kő esett le a szívéről, én pedig kinyitottam az ajtót, majd mikor bejött Chloé, még a reteszt is ráhúztam.
- Hát te?- kérdezte tőle Matt.
- Én hívtam meg- magyarázkodott Laura- De azt mondta, hogy nem jön... Miért gondoltad meg magad?
- Egy egészen jó indokkal. Itt van Christopher velem. Van valamilye, amit látnotok kell a kocsijában...
Matt és Laura összenézett. Igazából nem értettük, hogy miről is van szó.
Végül a két előbb említett kiment Chloéval a kocsihoz.
- Szerintem nézhetjük tovább nélkülük is- vonta meg a vállát Chad és elindította a PLAY gombot.
Fél óra múlva mind a négyen bejöttek a házba, majd bementek egy szobába, ahol magukra zárták az ajtót.
- Nagyon titokzatosak- jegyezte meg Chad- Utánuk megyek hallgatózni.
- Megyek veled!- felálltunk a kanapéról, picit hangosabbra vettük a tévét, hogy ne hallják meg Lauráék a lépteink hangját.
Felemeltünk a konyhából egy-egy üvegpoharat, majd az öreg ajtóhoz nyomtuk, és mint a kémfilmekben, hallgatózni kezdtünk.
- A magánnyomozóm ma reggel hozta el ezt a képet. Az anyátok életben van- mondta Christopher.
- Az lehetetlen!- kiáltotta Matt és valószínűleg felborított valamilyen bútort a szobában, mert nagy zaj támadt odabent- Láttuk, ahogy ott hevert.
- Talán a sokktól nem figyeltétek, hogy lélegzik...
- Ez az egész nem áll össze... Miért kellett az anyának, hogy...
CSATT! - Chad kezéből kicsúszott a vizes pohár és a földön landolt apró szilánkokban.
A következő pillanatban nyílt az ajtó, Christopher széles mosollyal üdvözölt minket, majd megragadta a karjainkat és behúzott a szobába magukhoz és újra bezárta kulcsra az ajtót.
- Nem szép dolog a hallgatózás!- okoskodott és a zsebébe süllyesztette a kulcsot.
A szobába hatalmas felfordulást okozott a felborított asztal, aminek a tartalma a padlón hevert szanaszét.
Ahogy vizsgálgattam, hogy tulajdonképen mikre is lépek egy ismerős nőt pillantottam meg.
- Linda!- emeltem a földről fel egy képet, amin egy fekete hajú nő volt.
Matt és Chloé érdeklődve néztek rám.
- Ismered?
- Anya munkatársa, néha nálunk vacsorázik. De a munkája miatt sokat utazik, és leginkább Párizsban él.
- Látjátok, hogy nem hazudok? Tényleg él!- emelte fel diadalittasan a karját Christopher.
- Ezt nem hiszem el. Végig az orrunk előtt volt!- támaszkodott a szék támlájára Matt.
- Ki ő?- kérdezte Chad.
- A halottnak hitt anyánk, aki miatt bujkálni kényszerülünk.
- Szóval nem is ez a valódi nevetek?- érdeklődött Chad.
- Túl sok filmet nézel...- mosolygott rá Chloé.
- De így most minden elveszti az értelmét. Mintha előröl kellene kezdenünk mindent- ült le Laura a székre, amin Matt támaszkodott.
Tanácstalannak tűnt mindenki, én pedig személy szerint nem igazán értettem a történteket.
- Elmagyarázná valaki részletesen ezt az egészet?
Chloé kihúzta magát és megköszörülte a torkát.
- Apa Dublinban egy biztosító cégnél dolgozott, és rengeteg támadás érte. Zsarolás... Érted... Na és egy nap apa egyik ügyfele a munkahelyén neki állt és megzsarolta... Ez Suze édesapja volt, a lány a sítáborból. Lehet már nem emlékeztek rá... Lényegtelen is- legyintett Chloé- Apa végzett a munkájával, jött hazafele hozzánk, amikor észrevette, hogy valaki fekszik az úton. Suze édesapját megkéselték, elgázolták és ott hagyták meghalni. Sajnálatos módon apának nem volt annyi esze, hogy ne nyúljon a késhez... Rajta hagyta a DNS mintáját. A kezei között halt meg az a férfi, apa berakta a kocsiba és száguldott haza, hogy kérjen segítséget anyától. Úgy tudjuk, hogy ez a férfi kölcsönt kért egy uzsorástól, és ezért ölték meg. Az uzsorást értesítették, hogy látta valaki, ahogy apa elviszi a holttestet, ezért bosszúból megölte anyát... Itt jön egy hatalmas homály, hiszen most már tudjuk, hogy anya életben van... Arra emlékszek, hogy hazamentem és azt láttam, hogy apa mindenhol véres, és a karjai között tartja anyát... Természetesen megijedtem és tudtam, hogy csak egy emberhez fordulhatok segítségért, akiben maximálisan megbíztam... Hozzá- mutatott Christopherre- Ő volt az első szerelmem. Elmeséltem neki, hogy mit láttam, pechemre Ő értesítette a rendőrfőkapitány apját... Még egyszer köszi Chritopher- mosolygott a fiúra Chloé- Megtudtam, hogy elakarják kapni apát, Christopherrel összekaptunk, elszaladtam az erdőbe, ez a szerencsétlen elesett és beverhette a fejét, mikor kiértem az erdőből apáék pont jöttek kocsival. Beültem és már költöztünk is tovább. Ja és mit látok a hírekben? Christopher azt hazudta, hogy én támadtam meg. Annyira övön aluli, szánalmas egy alak vagy- nézett összeszűkült szemekkel Chloé, ami egyenesen düht árasztott magából- Christopher manipulálta Suzet, rávette, hogy készítsenek ki minket. Azt hazudta a lánynak, hogy mi vagyunk a felelősek az apja haláláért. Chris azt is elérte, hogy pszichiátriai intézménybe kerüljek, ahol az anyja kínozhatott. És még most is azt hiszi, hogy befolyásolhat minket!
Chad időközben felállította az asztalt, amire a történet végén Matt teljes erejéből rávert.
- És ez a nő életben van, és élvezi, ahogy játszik velünk- mondta, majd lehunyta a szemét- Össze kell fognunk ellene.
A szobában lévők rémülten meredtek a fiúra.
- Ki kell derítenünk az igazságot -állt fel Matt- Van jobb ötletetek?
- Most ócsároltam és hordtam el szóban a legalattomosabb embernek ezt az alakot- mutatott Chloé Christopherre- Erre azt kéred, hogy dolgozzak össze vele?
Matt bólintott.
- Pontosan. Chris ,te mit szólsz hozzá?
A fiú megvonta a vállát.
- Nekem mindegy hogy ellenetek, vagy éppen veletek vagyok... A lényeg, hogy ne legyen unalmas az életem.
Chloé elkezdett tapsolni.
- Tehát ezért próbáltad pokollá tenni az életünket... A kisfiú, aki unatkozik és aki magának gyártja az izgalmasabb programokat- fordult ki magából Chloé.
Matt odament az ikertesójához és csodák csodájára átölelte.
- Tudom, hogy érzel. De ne őt hibáztasd mindenért... Nem ő tehet róla...
Chloé szeme meglepően elkezdett csillogni, majd egy könnycsepp buggyant ki és csorgott végig az arcán.
- Szóval... Mostmár ti is benne vagytok- fordult felénk Matt.
- Ó, hogy mi?- kérdezte Chad és ijedten rám pillantott- Tudod, én szívesen tartom a számat.
Laurára pillantottam.
- Szükségünk van, hogy segítsetek nekünk. Főleg te, Melissa. Az anyukád kapcsolata miatt- kérte Laura.
Bólintottam egyet.
- Csak ne nyírjatok ki, ha elszúrok valamit!- néztem mindannyiukra. Úgy éreztem, hogy tévútra tértem, amiről tudtam, hogy akár veszélyes is lehet, de nem törődtem vele... Bármerre is megyek, ott lesz velem Chad is.
Rámosolyogtam a szőke hajú fiúra, aki egyből ellágyult.
- Oké, benne vagyok én is- tartotta maga elé egyenesen a karját.
- Te mit művelsz?- nézett rá felvont szemöldökkel Christopher.
- Hát ilyenkor körbe szoktak állni, és középre rakja mindenki a kezét, majd elkiáltjuk magunkat és felemeljük a kezeinket. Amatőrök!- ciccentett egyet.
Odamentem mellé a kezére tettem az enyémet, majd rámosolyogtam.
Az én kezemre Laura tette az övét, majd Matt és Christopher következett. Mindenki Chloéra tekintett, aki még pár pillanatig gondolkozott.
- Készítsük ki azt a ribancot!- húzta széles, ugyanakkor gonosz vigyorra a száját és Christopher kezére tette a tenyerét.
- Éljen!- kiáltotta Chad és ellökte a kezeket a magasba.
- Ja és... Ugye mondanom se kell, hogy ami itt elhangzott, az mind titok?- fordult vissza az ajtóból Matt.
- Matt, az ég szerelmére haladj már!- lökte meg Chloé a fiút, aki majdnem elvágódott a küszöbben.
Christopher és Chloé amilyen gyorsan ideértek, olyan gyorsan el is tűntek a kocsival. Picit aggódtam értük, hisz odakint ítéletidő tombolt még mindig.
Újra csatlakoztunk a bagázshoz és néztük tovább a film végét, amikor az utolsónak életben maradt csaj szaladt a szállóban és küzdött a végsőkig.
A film végére mindenkit átjárt a gyilkosságok érzése, az édességek szépen elfogytak, a vihar azonban mégsem csitult.
Laura odament az ablakhoz és kinézett rajta.
- Kegyetlenül szakad- jegyezte meg.
- Mi pedig itt punnyadunk. Mit szólnátok egy kis mókához?- dörzsölte össze a tenyerét Chad.
Mindenki érdeklődően fordult felé.
Chad a közeli fonott barna tartóból kivett 3 esernyőt.
- Csoportokra oszlunk és megkeressük a kincset!
- Milyen kincset?- kérdezte Austin.
- Don Orion és a kalózlegénysége kincsét! Laurával és apával elindultunk már pár útvonalon, de soha nem haladtunk a sűrűjébe be...
- Te nem vagy normális- nevette el magát Justin- Menjünk!
Chad a kezébe adott egy lapot.
- Ezen jelöltük az eddigi útvonalakat. Lemásoltam pár példányban még 2 éve, hogy az utókornak tuti meglegyen...
- Nem vagy normális- nevette el magát Austin és ő is elvett egy példányt a térképből.
- A csoportok, hogy lesznek?- kérdezte Zoey.
- Úgy gondoltam, hogy például te mehetnél Austinnal és Justinnal. Laura Mattel, én pedig Melissával.
Megvontam a vállam.
- Nekem oké.
Jobban áttanulmányoztam a térképet, ami egy műholdas felvétel volt az erdőről. Filctollal voltak belehúzva az útvonalak és felé írva a dátumok. Nem éppen nézett ki kis munkának...
Laura hozott még néhány ernyőt, azonban összesen csak 3 zseblámpát tudott összeszedni.
Az erdő szélénél még egyszer átbeszéltük, hogy ki merre megy, illetve imádkoztunk, hogy legyen térerőnk, ha esetleg valami baj történne (ne adj isten) bárkivel.
Még az elején tényleg jó mókának tűnt az egész, ám eszembe jutott, hogy a horrorfilmek is pontosan így kezdődnek: vihar, erdő, szétvált tini csoport.
Baromira nem kezdtem díjazni Don Omárt és a hülye legendáját!
Megpróbáltam olyan közel lépkedni Chadhez, amennyire csak tudtam.
A talaj nagyon csúszós volt, annyi szerencsénk volt, hogy legalább a gyepszint alacsony volt, így nem kellett félnem attól, hogy egy vadállatra véletlenül rálépek, vagy valami...
- Félsz?- fordult felém Chad belevilágítva a szemembe a lámpával.
Reflexszerűen az arcomhoz emeltem a kezem.
- Ne világíts már ide, nem látok!- förmedtem rá.
- Félsz?- kérdezte újra.
- Csak eszembe jutott pár dolog...
- Szóval félsz.
Megütöttem a hátán Chadet, aki nevetve azt mondta:- Az igazság fáj.
Egyre csak haladtunk befele az erdőbe, a szemem szerencsére elég jól alkalmazkodott a sötéthez és ki tudtam venni az alakokat, ám nem éreztem magam biztonságban.
Egy pillanatra megdermedtem, amikor a mellettem lévő faágon egy bagoly huhogni kezdett, s mikor Chadre akartam nézni, ő nem volt sehol.
- Chad! Chad!- kiabáltam és elkezdtem előre futni. Szerencsére csak néhány méterre járt előttem- Ott hagytál a sötétbe egyedül, te idióta!
- Bocsi, kajak nem vettem észre- odanyújtotta a lámpát- Legyen inkább nálad.
Elvettem és bólintottam egyet.
Összezártam az esernyőmet.
- Te mit csinálsz?- nézett rám furán.
Kinyújtottam a kezem és megfogtam a tenyerét.
- Csak melletted valahogy biztonságosabb... Nem baj?- tartottam fel az összekulcsolt tenyerünket.
- Dehogy- mondta a fiú és megmutatta a térképet, magyarázott valamit, de én csak arra a hívogató kecses ajkára tudtam odafigyelni...

22. fejezet

Katt. Katt. KattKatt. Katt... KattKattKatt. Katt.

Kinyitottam a szemem, majd kinyújtottam a jobb kezem.

- Áááá!- kiáltottam fel.

- Mi az?- nézett oda Justin.

- Elzsibbadt a kezem.

- Azt hittem már ölnek- és már vissza is dőlt, hogy gépezzen tovább.

Katt. Katt.Katt.

- Hagyd már abba!- nyögtem és a fejemre húztam a párnát.

- Mit?- kérdezte Justin.

- A kattogást az egérrel. 

Justin megvonta a vállát és gépezett tovább.

Hirtelen melegség futott végig a testemen és lelöktem magamról a párnát a takaróval együtt, és felpattantam.

Nyújtóztam még egyet, megnéztem magam a tükörben, megállapítottam, hogy egy borotválkozás lehet rám férne, majd a tévére tévedt a pillantásom, amire adtam egy kis hangot.
- Mi a fenét nézel?- jött be mellém Justin.
- Mikor elaludtam még nem ez ment.
- Televíziós vásárlás. Milyen épp eszű ember nézi ezt önszántából?
- Fogalmam sincs. Biztos az olyan, akinek nincs egy csepp izgalom se az életében.
- Te jó ég, ezt nézd- hajolt közelebb a tévéhez Justin- 3 gumikarkötő vagy mi, mennyibe kerül. 5 centet se adnék érte.
- Ki az a hülye, aki ilyet rendel?- tettem fel a drámai kérdést.
- Annyi biztos, hogy nincs ki mind a 4 kereke.
Kicsit még néztem a reklámanyagot, kibeszéltük Justinnal, majd kimentem a szobából. 

A konyhában anya épp mosogatott.

- Pizza!- örültem meg a tepsiben lévő gőzölgő finomságnak. 

Elővettem a fiókból egy kést, leültem az asztalhoz és vágtam magamnak egy kockányit, majd a számhoz emeltem.

- Á, ez forró!- köptem ki a tepsibe.

- Nem is értem, hogy mire számítottál- jegyezte meg anya.

Kicsit megfújtam, majd benyomtam szinte pár harapásra az egészet.

- Martin, Zoey keres!- kiáltotta a szoba felől Justin.

Gyorsan az alsógatyámba töröltem a kezem és sietős léptekkel indultam el. Félúton összetalálkoztunk Justinnal, aki a fülénél tartotta a telefonomat és csak ennyit mondott:- Adom.

Elvettem tőle.

- Háló?

- Szia Zoey vagyok! Zavarlak?

- Épp ettem.

- Ú, bocsi. Csak azt akartam kérdezni, hogy nincs-e kedved eljönni hozzám.

- Hát... Egyedül vagy?

- Brian mindjárt megy el focira.
- Oké, akkor összeszedem magam és már indulok is!- kinyomtam a telefont és leraktam a polcra.
Bementem a fürdőszobába, megnyitottam a csapot és megöblögettem az arcom, hogy végre magamhoz térjek. A hideg víz sikeresen felfrissített, picit fittebbnek éreztem magam.
Pontosan így öblögettem magam azon az éjszakán is, amikor Zoeyval először csókolóztam. S amikor Zo Justinnal távozott a kocsmából...
Hirtelen düh ébredt bennem és csillapításképen behúztam a falnak egy jobb egyenest.
Fájt. De nem annyira, mint a tudat, hogy Zo Justinnal volt.
A csókunk nem volt éppen olyan, mint ahogy az a könyvekben le van írva. Furán csókol Zoey. Viszont azóta is annyira kívánom a lányt.
Elzártam a csapot és megtöröltem az arcom a törölközőbe, majd megvizsgáltam a vonásaimat a tükörben.
A szobába bedugtam a hajvasalót, megcsináltam tüsisre a hajamat, belebújtam egy Batman feliratú pólóba meg egy térdig érő nadrágba és már indultam is a lányhoz.
A kocsiban kapcsolgattam a rádiót, de csak nem akart olyan zene jönni, amit esetleg még szeretek is.
Nem volt nagy forgalom, viszont nem haladtam mégse gyors tempóval.
- Üdv Bernard!- köszöntem a portársanak- Mizujs?
- Jó reggelt, Mr. Lockwood.
- Mondtam már, hogy szólíts Austinnak, elvégre egy korúak vagyunk.
Bernard óvatosan jobbra pillantott egy kövér kopasz férfi felé, aki öltönyt viselt és aktatáskát tartott a kezében.
- Á, értem- súgtam oda neki és kacsintottam- Én se csípném ezt az ürgét, ha a főnököm lenne.
Bernard elmosolyodott.
- Miss Olson szólt, hogy nyugodtan felmehet, nem kell bejelentem.
- Köszi!- és már szálltam is be a liftbe.
A liftajtó mikor kinyílt, először azt hittem, hogy rossz szintre érkeztem, hisz egy hatalmas pálmafaszerű növény fogadott.
- Austin?- kérdezte valaki távolabbról.
Elhúztam pár levélágat az útból és átvergődtem a dzsungelen.
- Ez meg mi?
- Anya munkahelyére fogják elvinni, csak még nem jöttek érte- Zoey haja lófarokba fel volt fogva, egy citromsárga hajráffal fogta hátra a frufruját és épp a konyhában töltött valami rózsaszín italt két üveg pohárba.
- Eperturmix- mondta, amikor észrevette, hogy a poharakat tanulmányozom- Gondoltam jól esne ebben a melegben.
Zo mindig is figyelmes volt.
- Kösz- ültem le a nappaliban, ami egybe volt szinte nyitva a konyhával.
Mellettem a lépcsőn valaki elindult lefelé, majd meggondolta magát és visszafordult. Mire felnéztem, hogy megtudjam ki az, már el is tűnt.
- Szívószál?- kérdezte Zoey.
- Lökj bele, ja.
2 pillanattal később már hozta is az üdítő finomságot a lány.
- Finom- dicsértem meg.
- Régóta akartam már csinálni, de nem volt eddig turmixgépünk.
- Mióta itt vagy jobb életed van, az fix- amint kimondtam ezt, már meg is bántam, hiszen tisztában voltam azzal, hogy Zoeynak ez a kijelentés rosszul esik: állandóan mindenki (többek között én is) azzal cukkoljuk, hogy megváltozott, mióta ilyen fényűző élete van. Többször elmagyarázta nekem, hogy ő attól ugyanaz a személy, akit én ismerek.
De valljuk be: a pénz előbb-utóbb mindenkit megbolondít.
- Azért ha azt nézzük, sokat kellett dolgoznom azért, hogy itt lehessek...- jegyezte meg epésen.
- Csak be kellett költöznöd- csúszott ki a számon.
A francba, hogy nem gondolom át, amit mondani akarok! Nem szeretnék veszekedni.
- Azt úgy látom mindenki elfelejti, hogy előtte éveket melóztam a Beth'-ben és fenntartottam egy házvezetést- emelte fel a hangját.
- Csak vicceltem, nyugi.
- Nem jó vicc.
- Mostanában elég feszült vagy- mutattam rá.
- Meglehet- némán meredt maga elé- Menjünk fel a szobámba, nem akarok találkozni a virág cipelőkkel- mondta.
Lefeküdtünk az ágyába és néztük a tévét. Vagyis ő nézte, és szerintem azt hitte, hogy én is nézem. De az én figyelmem közben másra terelődött...
A hosszú, vékony csillogó barna lába szinte azt kiáltotta, hogy Austin, tedd rá a kezed! Nagyon nehéz volt magamnak megálljt parancsolni.
Ahogy forgolódott és oldalra feküdt, a fenekét kinyomta felém, ami csak úgy vonzotta a tekintetet.
Hatalmas levegőket vettem és próbáltam a tévére fókuszálni, de a szemeim folyamatosan visszakalandoztak Zoey domborulataira.
- Zo! Hol van a sípcsontvédőm?!- kiáltotta Brian.
A lány felült az ágyon, és azt mondta:- Mindjárt jövök!
Ott maradtam egyedül a szobájában és csak a testén járt az eszem.
Felkeltem az ágyról és elkezdtem fel-alá sétálni.
Végighúztam a mutatóujjam a polcán lévő Harry Potter könyveinek a gerincén, amikor egy kis cetli kiesett az egyik mögül a padlóra.
A cetli négyrét volt hajtva, a kíváncsiság bennem pedig a maximum szinten járt.
Széthajtottam.

Semmi gond Zo, megőrzöm a titkaidat!                                                                                  

Justin Lockwood

Hogy mi?
Justin?!
Ez az én bátyám volna?
Miket beszélek, hát persze, hogy az én bátyámról van szó! Nem hiszem, hogy élne még egy Justin Lockwood a városban.
Vajon ezt mikor írta neki, és milyen titokról van szó?
Lehet, hogy a hátam mögött kavarnak. Sőt, Justin valószínűleg már meg is döngette Zo-t.
Hogy tehetik ezt velem?
Lehet, hogy nem volt a legjobb az első csókunk, de még összecsiszolódhatunk... És Justin tudja, hogy hogy érzek iránta. Hogy lehet ekkora egy sunyi, egy, egy, egy....
Lépéseket hallottam, így gyorsan visszadugtam a papírt a rejtekhelyére és bevágódtam az ágyba.
A következő pillanatban már nyílt is az ajtó.
- Bocsi, de Brian nélkülem már halott lenne- mosolygott rám a lány- Mi az?
- Miért kérded?- kérdeztem gyorsan kalapáló szívvel. Vajon megsejtett valamit?
Lopva a Harry Potter könyvek felé pillantottam, Zo pedig követte a pillantásomat.
- Olyan furán nézel rám. Meg alapból furán viselkedsz.
- Én? Én?- kérdeztem felvont szemöldökkel.
Te jó ég, hát persze, hogy tőlem kérdezni, senki más nincs a szobában- gondoltam magamban.
- Csak annyira lázba hozott az egyik csatorna a tévében- mutattam a készülékre.
- Melyik?- ült le mellém Zoey.
Pislogtam egyet, és megpróbáltam a lehető legösszeszedettebben mondani a következőt: - A 16-os csatornán.
Zo felkapta a távirányítót és átkapcsolta a tévét.
- Rendelje meg Ön is ezt a varázslatos karkötőt, amely lehetővé teszi, hogy stresszmentesen élje a mindennapjait. Segít a mozgásban, a keringésben és olyan hajlékonyságot biztosít, amiről eddig csak álmodni mert!- Zoey kérdőn nézett rám.
Őrült módjára elkezdtem bólogatni.
- Ez az! Ez egyszerűen fantasztikus!- mutattam kinyújtott bal kézzel a televízió felé- Mindig is ilyenről álmodtam.
- Tulajdonképpen ez minek is neked?- záporozott az újabb fondorlatos kérdésével a lány.
Gyorsan Austin, találj ki valami hihetőt!
- Igazából mindig is szerettem volna hajlékonyabb lenni. Nézd- kinyújtottam a lábaimat és elkezdtem rájuk hajolni- Soha nem voltam képes elérni a lábujjaimat.
- Szörnyű gyermekkorod lehetett...
- Ráadásul most nem egyet, hanem hármat adunk egy áráért! Siessen és rendelje meg most!- mondta tovább  az eladó a lelkesítő szövegét.
Lopva Zoeyra pillantottam, aki nem igazán hitt nekem.
Felkaptam a telefont és tárcsáztam a számot. Megrendeltem azokat a nyavalyás gumi karkötőket, pár napon belül már postázzák is nekem.
- Plusz arra gondoltam, hogy adhatnék neked is egyet. Kevesebb stressz, több energia, mi veszíteni valód van?- kérdeztem Zo-tól fülig érő vigyorral.
Zoey elnevette magát.
- Te nem vagy komplett. Azt hittem csak én szeretem ezeket a műsorokat!
Hirtelen eszembe jutott a pár órával ezelőtti beszélgetésem Justinnal, amiben azt boncolgattuk, hogy ép eszű ember nem néz ilyen műsort. De komolyan mondom, Zoeynál még ez is annyira édes dolog volt!
- Kicsi a világ, igazából éjjel-nappal ezt nézném!- a hangom picit magasabbra emelkedett a szokásostól.
A lány egyenesen a szemeimbe nézett én pedig végig azon gondolkoztam, hogy egy ilyen szempár gazdája nem tud hazudni. Egyszerűen képtelen rá.
- Komolyan kezdek aggódni érted Austin- ült közelebb hozzám Zo és a homlokomra tette a kezét- Hmmm... Nincs lázad- állapította meg. Éreztem a bőrömön, ahogy kifújja a levegőt, láttam ahogy a mellkasa emelkedik, és feltűnt az arcán az egyik kihullott szempillája.
- Csak...- közelebb csusszantam hozzá én is- Nem bírom már tovább- és megcsókoltam.
Zoey eleinte meg volt lepődve, de azután visszacsókolt.
Nincs együtt titokban Justinnal- futott át az agyamon- Akkor nem csókolt volna vissza...
- Most egy kicsit... Összezavartál- nézett rám a hatalmas köles szemeivel, ami szinte a lelkemig látott.
Zavartság... Az van nálam is bőven... Mit akarok én tőle?
- Sajnálom- ráztam meg a fejem- Én se tudom mit csinálok- felálltam az ágyról- Jobb lesz, ha most megyek... Szia- viharoztam ki a szobából magam mögött hagyva az értetlen arckifejezésével Zoeyt.
A pálmafaszerűség még mindig a liftajtó előtt volt, így kénytelen voltam ismét átvergődni rajta.
Nem akartam hazamenni, de nyilvánvalóan szükség volt arra, hogy kiszellőztessem a fejem, így a park felé vezettem, ahol leparkoltam a kocsival, majd elsétáltam az egyik padhoz és leültem.
- Austin?- állt meg előttem egy futó srác, aki kikapta a füléből a fülhallgatót.
- Szia Matt!- örültem meg a fiúnak.
- Mi járatban erre?- nézett rám- Nem sűrűn futok itt össze ismerősökkel- a pad hátának nekitámaszkodott és elkezdte lenyújtani a vádliját.
- Csak levegőzöm- magyarázkodtam.
Matt zihálva leült mellém és elkezdte nyomkodni a mobilját.
- Szerelmi bánat? Zoey?- találgatott.
- Tessék?- néztem rá kitágult szemekkel.
- Jól hallottad.
- De miért pont Zoeyra gondoltál először?
Matt kinyújtotta a kezét a magasba, mintha a felhőket akarná elkapni.
- A vak is látja, hogy van köztetek valami. Plusz mindenki tudja, hogy lány és fiú között nincs barátság. Plusz Laura beszélt valamit rólatok.
Megráztam a fejem. Ennyire nyilvánvaló lenne?
- Hát nem hiszem, hogy lenne köztünk valami... Nem tudom. Nagyon jó vele lenni, meg szerintem szeretem, de... Én nem akarok barátnőt, még fiatal vagyok. Bulizni akarok.
- Te tudod, haver- veregette meg a vállamat, majd újra a mobiljára meredt.
- Te mit gondolsz róla?- kérdeztem.
- Hm... Csinos, szorgos és végtelenül aranyos. Segítőkész meg...
- Oké, oké ennyi bőven elég. Te koncentrálj csak Laurára- kicsit féltékeny lettem, amiért ilyen részletes leírást ad az én Zoeymról... Mit nézegeti? Van barátnője, és amúgy is Zoey az enyém...
- Te kérdezted- nevette el magát.
A térdemre tettem a könyökeimet, s a tenyerembe temettem az arcomat.
- Fogalmam sincs, hogy mit érzek. Azt tudom, hogy nem akarom elveszíteni.
- Hát ha bulizni akarsz, akkor menj és bulizz. De akkor el kell engedned.
- Azt nem akarom.
- Austin, valamit valamiért.
- Te szeretsz Laurával lenni?
- Mindennél jobban- mondta fülig érő szájjal.
- Lefeküdtél már vele?
Matt picit elgondolkozott, a hot-dog árus felé hunyorgott, csak azután mondta:- Nem tudom, hogy el szabad e mondanom, de amúgy igen. Tartsd titokban.
- Okés.
- Kérsz egy hot-dogot?- állt fel a padról Matt, kivett némi apró pénzt a rövidnadrágja zsebéből.
- Ja, jól esne egy.
- Mindjárt hozom.
Matt elment én pedig ott maradtam a gondolataimmal.
Nem tudom, hogy mit akarok tőle... Nem tudom, nem tudom, és ez megőrjít!
- Tessék- nyújtotta felém az egyiket- Kértem bele mindent.
- Nem baj, köszi- haraptam bele a kiflibe- Ma is mész Lauráékhoz?
- Jön a vihar, szóval nem.
Kérdőn néztem rá.
- Mi köze a viharnak hozzá?
- Zoey nem mondta neked?- megráztam a fejem- Állítólag kiskorúk óta van egy hóbortjuk. Mindannyian imádják a vihart és ilyenkor összegyűlnek és figyelik. Közben pletykálkodnak, esetleg néznek valami horrort.
- Mióta ismerem őket ilyenről nem is tudok.
- Laura ezt azzal magyarázta, hogy Zoey állandóan fáradtságra hivatkozott, Melissa inkább Erikkel töltötte a szabad idejét, Laura pedig egyedül csak nem fog tartani egy viharos estét...
- A lányok annyira... Nem is tudom, milyen jelzővel lássam őket.
Matt elnevette magát.
- Hóbortosok.
- Meg ha együtt vannak, akkor olyan gyerekesen viselkednek.
- Vihorásznak, sztorizgatnak, a régi szép időkre emlékeznek... Na éppen ezért nem csatlakoztam hozzájuk.
Hirtelen kirázott a hideg, aztán támadt egy jó ötletem.
- És ha én is elmennék?- fordultam felé- Ott lenne Chad is.
- Meg feltételezhetőleg Erik.
- Nem hiszem, hogy eljönne... Melissa kedvéért képesek elviselni egymás jelenlétét, de ha kettesben maradnának egy fedél alatt... Minimum a harmadik világháború törne ki.
Ahogy az égboltot figyeltem, valóban sötét felhők kezdtek gyülekezni felettünk.
- Hazavigyelek?- kérdeztem Mattől.
- Kocsival vagyok én is- mondta és felálltunk a padról és kidobtunk a hot-dogos papírokat a legközelebbi szemetesbe- Majd ott találkozunk, szia!
Egy kicsit gyorsabban hajtottam, mint a megengedett, így 10 perc alatt már otthon is voltam.
- Anya, ma este Lauráéknál leszünk- mentem be a konyhába, ám ott nem anya volt.
- Lauránál? Mi lesz?- nézett rám Justin.
- Egy ilyen... viharos parti.
- Viharos parti?- csodálkozott Justin.
- Igen egy viharos parti.
- Kifejtenéd bővebben?
- Laura meg a barátai- direkt nem akartam kiemelni Zoeyt- imádják a vihart és ilyenkor mindig összegyűlnek és horrorfilmet néznek.
- Ott is alszol?
- Szerintem igen.
Kimentem a konyhából és bementem a szobába.
A számítógépasztal előtti széken ott hevert Justin munkába járós táskája, én pedig már azon kaptam magam, hogy fölé hajolok és kotorászok benne. Kerestem valamit... Valami bizonyítékszerűt, ami alátámaszthatja az elméletemet. És hoppá!
Egy újabb cetli tűnt elő az egyik oldalzsebből.

Bármi is az, ne mondd el Austinnak, könyörgöm! Majd beszélünk.

Zoey O.

Elolvastam még kétszer, hogy minden egyes betűt megjegyezzek, majd visszaraktam az oldalzsebbe.
Ezek ketten komolyan titkolnak előlem valamit és biztos vagyok abban, hogy köze van mindennek ahhoz a bizonyos estéhez...
Engem pedig úgy érzem, hogy a féltékenység nevű szörnyeteg készül felfalni...
Ma este mindenre fény derül a vihar partin. Minden... Még az is, amire nem gondolna senki.

21. fejezet

- Majd én nyitom!- kiáltottam, s kiugrottam az ágyamból majd őrült módjára szedtem a lépcsőfokokat.
Annyira vártam, hogy az ajtónál legyek, és megpillanthassam őt... Annyira hiányzik!
Már nem számlálom a napokat, de annyiban biztos vagyok, hogy rengeteg ideje nem mutatkoztunk nyilvánosan együtt. Az iskolában kerüljük egymást, a városban pedig csak biccentünk a fejünkkel... Szörnyű, hogy nem szaladhatok oda hozzá és nem csókolhatom meg. Kétség sem fér hozzá- szenvedek a hiányától.
Ezért örültem meg a múlt heti kémia óránkon, amikor Mr. Poysner, a tanárunk így szólt:
- Kell készítenem egy szakdolgozatot a fiatalok hozzáállásáról a kihívásokhoz. Lenne önként jelentkező?- nézett körbe az osztályon.
Meglepően sokan tartották az égbe a kezüket, hisz közeledik az év vége, egy kis udvarias hízelgés sosem árthat.
Rápillantottam a mellettem ülő Vanessára, akiről köztudott, hogy nem éppen egy géniusz palánta, sőt- egyedül a fiúzáshoz ért.
Le mertem volna fogadni, hogy az év végi kettesére hajt ő is.
- Miss O'Connor, önt választanám az egész éves munkáját figyelembe véve... Gyönyörű teljesítmény, a legjobb az osztályban...
- Elnézést tanár úr, de nem is jelentkeztem.
- Nem számít. Nos, kellene egy gyengébb teljesítményű diák is, mondjuk... Á, Mr. Bender! Jól látom, hogy jelentkezik?
- Azt hiszem, tanár úr.
Hátrafordultam és egyenesen Mattre néztem, aki végig engem figyelt, és megjelent az arcán az a huncut kis mosolya, ami ellenállhatatlanná tette.
- Rendben, tökéletes lesz! Egy tanulmányt kell végezniük a bab növekedéséről. Elég hosszú idő, ám van pár szerem, ami segíti a növekedést.
Mr. Poysner csak magyarázott, és magyarázott, ám egyszerűen nem jutott el a tudatomig, hogy miről tart monológot. Nem érdekelt semmi, csak az, hogy Matt-tel végre okkal találkozhatok!
Nyúltam a kilincs felé, kinyitottam az ajtót, már-már azon gondolkoztam, hogy egyből a nyakába ugrok és adok az ajkára egy hatalmas puszit, amikor egy egészen váratlan fordulat történt.
- Chloé?- néztem a fekete hajú lányra.
Chloé Bender, Matt ikertestvére, állandóan a legújabb divatnak megfelelően öltözködött, a külseje folyamatosan rendezett és ápolt volt. Lehengerlő megjelenése vonzotta a sulis fiúkat, ám ő soha nem állt le flörtölni velük. Egyszer azt mondta, hogy nem látja bennük a tűzt.
Ám most egy sötét plüss melegítőbe volt, kapucnival a fején. A cipője ütött- kopott volt, ráadásul egy napszemüveg mögé rejtette az arcát.
- Bemehetek?
- Persze.
Bezártam mögötte az ajtót, közben kábultan pislogtam szüntelen, s elméleteket gyártottam arról, hogy mi céllal látogatott meg.
Chloé leült a nappaliban, és anya festményeit szemlélte a falon.
Karba fontam a kezem, és nekidőltem a falnak, ezzel próbálva jelezni, hogy várom a magyarázatát.
- Bocsáss meg, hogy bejelentés nélkül jelentem meg. De tudnod kell róla, hogy Christopher tisztában van azzal, hogy találkozgatsz Mattel.
Az első tébolyult gondolat, mely átcikázott a fejemben, a következő volt: az biztos, hogy Chloé soha nem beszél mellé. Utána fogta fel az agyam,  Chloé mondandójának jelentését.
- Tessék?
- Jól hallottad.
- Honnan tudod?
- Ő maga mondta- felelte egyszerűen a lány, miközben az új manikűrös körmeit vizsgálgatta.
- Beszéltél vele?
- Úristen, Laura. Nem, nem beszéltem vele. Gondolatolvasó vagyok és kiolvastam a fejéből...
- Jó, ne kapd fel a vizet, csak annyira...
- Fura- fejezte be a mondatomat.
- Hátborzongató- javítottam ki- Miért mondtad el nekem?
Chloé feltolta a fejtetőjére a napszemüvegét.
- Mert utálom, ha én játszom a csicska szerepet. Nem fogok úgy ugrálni, ahogy Chris kedve tartja. Plusz kezdem megszokni az itteni levegőt, és nem akarok tovább állni...- bambán meredtem rá a döbbenettől. Mióta ismerem, szerintem ez volt a legőszintébb mondat tőle.
- Mit kérsz cserébe?
- Nekem elég annyi, hogy a családom végre békére lel. Chris engem is zsarol, de nem félek tőle. Én leszek az új kettős ügynökötök, ami azt jelenti, hogy a jelenlegi állás szerint neked arról se kellene tudnod, hogy Chris tisztában van a kis titkoddal.
- Játszam tovább, hogy kedvelem?- tapintottam a lényegre.
- Egy darabig még igen. Utána újra együtt lehetsz a bátyómmal, s ti lehettek a suli legösszeillőbb párja, akire az egész iskola irigykedik- kis szarkazmust éreztem a hangjában.
Újra megszólalt a csengő.
Összenéztünk Chloéval.
- Nem szólhatsz neki róla. Vedd úgy, hogy ezt kérem cserébe- állt fel a kanapéról a lány és elindult a konyha felé, ahol a hátsó ajtón távozott.
Megigazítottam magamon a ruhát és elindultam a bejárati ajtóhoz, hogy beengedjem Mattet, ám Chad már nyitotta az ajtót.
- Szia!- köszönt a vendégnek- Gyere be.
Az ajtó szélesebbre tárult, a szívem gyorsabban kezdett el kalapálni, akaratlanul is mosoly fagyott az arcomra.
Felidéződött bennem ismét a kémia óra, és eszembe jutott, ahogy rám mosolygott Matt, amitől a testemet melegség járta át.
Madarat lehetett volna velem fogni, míg... Pontosan addig, ameddig abban a tudatban éltem, hogy Matt jött meg. De ismét tévedtem.
- A francba mostmár!
- Neked is szia Laura- lepődött meg Melissa, majd a bátyámra nézett- Mi baja?
Chad rám pillantott, megvonta a vállát:- Mióta megszületett, azóta próbálom kideríteni.
Melissa elnevette magát, de én közel sem találtam jópofának a megjegyzését.
A plafonnak emeltem a szemem és a barátnőmre néztem.
- Bocsi Mel, de ma nem nagyon érek rá...
A bátyám a vállamra tette a kezét.
- Nem körülötted forog a világ hugica. Hozzám jött- megfogta Melissa kezét és elrángatta előlem. Mel suttogott egy bocsit, de nem érdekelt már az se.
Hol van már Matt?
Idegesen néztem az órára, ahol a másodperc mutató egyre lassabban haladt. A mobiltelefonomat e kezemben tartottam és vártam, hogy fel fog e hívni.
Végül újra megszólalt a csengő.
- Nyitom!- ordítottam és villámsebességgel a bejárati ajtónál teremtem.
A lehető legkecsesebben próbáltam kinyitni az ajtót, és imádkoztam, hogy végre Matt Bender álljon a küszöb előtt.
A feszültség, ami a várakozás során felhalmozódott bennem, egy pillanatra szertefoszlott, mikor megláttam őt.
A bal kezében egy hatalmas zsák földet tartott, a jobbjában pedig egy ásót és egy zacskót.
- Bocsi a késésért, égen-földön kerestem otthon egy ásót, de sehol nem találtam, így kénytelen voltam elugrani venni egyet.
Elnevettem magam és beinvitáltam a házba.
A szerszámokat és a földet kivittük a hátsó teraszra.
- A szobámban felejtettem a noteszt meg a tollakat. Felkísérsz az emeletre?- néztem rá.
- Hát... Miért is ne?- mondta és elindultunk.
A szobámban lehúztam a redőnyt, Matt pedig bezárta az ajtót.
Rámosolyogtam a hirtelen támadt sötétben, majd átöleltem.
- Laura, én...- kezdett bele valamibe a fiú, de a mutatóujjamat az ajkaira tettem, majd megcsókoltam.
Fogalmam sincs, hogy mit szeretett volna mondani, később sem említett semmit. A teraszon megtartottuk a kellő távolságot, bár a hatalmas kerítéstől és a ház falától nem is látszódtunk, de jobb félni, mint megijedni.
A Nap ezen a  késő szombati délutánon rettentő hőséggel sütött, nem szép dolog ilyet mondani, de a verejték szinte patakban folyt a hátamról.
Mindenhol tiszta kosz lettem, a föld, csak úgy ragadt a bőrömhöz, mikor megtöröltem a homlokomat, akkor egy egész adagot kentem fel magamra.
A térdem kezdett fájni a guggolástól.
2 cserepet töltöttünk meg földdel, és ültettünk el bennük két-két magot.
- Ez bab mag?- néztem rá. Matt megvonta a vállát.
- Tököm se tudja. Ezt találtam otthon.
- Ó, Matt, vedd már picit komolyabban!
- Nem életre- halálra megy.
- De benne leszünk egy szakdolgozatban
- Valószínűleg álnevekkel. Senki nem fogja tudni.
- Mr. Poysner fogja.
- Ne parázz már, apa ezt nyomta a kezembe.
Ledobtam a földre a lapátot, ami hatalmasat csattant a csempén.
- Köcsög vagy! Lehet, hogy neked nem számít, de neki...
Matt felállt mellém, ő is elhajította a lapátot, majd odahúzott magához, megfogta az arcomat és megcsókolt.
Annyira megnyugodtam és annyira felszabadultam.
- Te aljas, te aljas!- kezdtem el ütögetni a mellkasát- Így akarod elérni, hogy befogjam a számat!
Matt elmosolyodott és boci szemekkel rám nézett.
- De bejött, nem? Ellen lehet nekem állni?- fogta meg a derekam.
A válasz egyértelműen a nem volt. Minden porcikáját, minden részét, minden mozzanatát szerettem.
Szóval, ha akartam volna, akkor se bírtam volna megfékezni magam.
- Ami azt illeti... Simán. Ragadsz mindenhol, nincs egy olyan hely se a testeden, ahol ne fedne homok. Ahogy rajtam sincs, sajnos...
- Ezen segíthetünk.
- Tessék?
Matt az ölébe kapott, és egyenesen a medence felé száguldott, majd ugrott egyet...
- Megőrültél?- kiáltottam, a következő pillanatban pedig már elmerültünk a vízben.
Gyorsan a felszínre úsztam és elkezdtem köhécselni.
- Ennyit arról, hogy te vagy a legjobb úszó a csapatban- jegyezte meg pikánsan a fiú, majd lepocsolt.
- Annyira sunyi vagy!- kiáltottam, s visszaadtam a pocsolást neki.
Matt elkezdett úszni, gyorsan utána vetettem magam, s mikor utolértem a hátára feküdtem, s az egyik kezemmel a nyakába kapaszkodtam, a másikkal pedig teljes erőmből a víz alá próbáltam nyomni a fejét.
Matt természetesen erősebb volt, hirtelen megfordult megölelt s lerántott a mélybe, majd a víz alatt éreztem, ahogy az arcával az arcomhoz ér, majd csókolóztunk. Eleinte fura volt, hisz az orromon nem tudtam levegőt venni, de elszippantottam Mattől az ő levegőjét.
Mikor már nem bírtam tovább, elhúzódtam tőle (bármennyire is nem akartam- olyan gondolatok is megfordultak a fejemben, hogy inkább itt halok meg, minthogy én hamarabb ússzak a felszínre, mint ő...) és kibukkantam a vízből.
Kis idő múlva társult hozzám, kiúsztunk a medence szélére.
Én próbáltam a hajamat a lehető legjobb formába hozni, és reméltem, hogy a szemfestékem nem folyt el... Elég gusztustalanul festhetek...
Matt nem törődött a hajával, vagy az arcán lévő vízcseppekkel: ő csak engem bámult, ahogy a hosszú szőke hajammal bajlódok és az ujjammal fésülgetem.
- Mi az?- néztem rá mosolyogva, mert őszintén szólva, ha egy fiú ilyen sokáig néz, akkor mindig attól rettegek, hogy egy hatalmas cicafarok lóg ki az orromból... (megtörtént eset, bármennyire is nevetséges!)
- Ó, semmi semmi- mosolygott vissza rám, mire én automatikusan az orromhoz kaptam, és a lehető legészrevétlenebbül próbáltam leellenőrizni a félelmemet- Én csak... Szeretlek.
Elengedtem a hajamat és csak bámultam rá.
Idejét se tudom, hogy mikor hallottam utoljára ezt a szót fiú szájából.
A szám hirtelen kiszáradt, a testem pedig elkezdett remegni.
- Én is szeretlek- suttogtam, s elkezdtem csodálni azt az íves ajkát, amit az Isten is csókolózásra teremtett.
Lassan lehunytam a szemem, majd közel hajoltam hozzá és megcsókoltam. Az egész ajkamat forróság járta át, ami áttevődött a testemre.
A víz alatt a bal kezemet a hasára tettem, és kitapogattam az izmait, mire ő gyengéden, de annál határozottabban megfogta a mellemet.
Egyre jobban kívántam a fiút, és egyre közelebb húzódtam hozzá, a testemet az övének nyomtam.
- Menjetek szobára!- szólalt meg egy hang felettünk.
Hirtelen elhúzódtam Mattől, és megtöröltem a számat.
- Chad...- néztem rá szigorúan.
- Ha nem szóltam volna itt veszted el, húgi- tette közzé a gondolatait Chad.
Kicsit rosszul érintett, hogy Chad kiteregeti a nemi életemet, főleg Matt előtt. Nem igazán beszélgettünk még ilyen dolgokról, csak egyszer karácsony környékén, és mondtam neki, hogy én még várni akarok... Nem érzem magam felkészültnek egyszerűen.
- Vigyázok rá, nyugi haver!- nézett Matt Chadre.
- Szerencséd, hogy csíplek- mosolyodott el, majd rám nézett- Melissa kérdezi, hogy most már ráérsz?
- Én indulni készültem, amúgy is- szállt ki a medencéből a fiú. A vizes póló ahogy rátapadt az izmos hasára, ellenállhatatlanná tette. Nem mehet haza ilyen vizes ruhában, még a végén valami szajha (mondjuk Vanessa) ráveti magát...
- NE!- kiáltottám ré kétségbeesetten, mire ő felvonta a szemöldökét- Mármint, így nem mehetsz haza.
- Semmi gond, adok neked ruhát- ütötte meg a vállát Chad- Megnézhetnénk azt az új játékot is, amit most szedtem le.
Kimásztam én is a medencéből és elindultam a fürdőbe, hogy ne okozzak pocsolyákat a ház minden szögletébe.
Fent a szobámban Melissa heverészett az ágyamon, ölében tartotta a távirányítót és épp valami mesecsatornát nézett.
- Ez nem az, aminek látszik!- kapcsolta gyorsan tovább a tévét- Valaki bejött és megfenyegetett, hogy nézzek mesét!
- Engem érdekel már ,hogy mit nézel- mosolyogtam rá.
- Pontosan erre a válaszra vártam!- és már vissza is tért a meséihez.
Lehuppantam mellé az ágyra és a párnába nyomtam a fejem.
- Megkérdezném, hogy mi bajod, de tök izgi résznél járok!- mondta Mel.
Felemeltem a fejem és komolyan kezdtem aggódni érte.
- Csak vicceltem, hol érdekel engem annyira ez a... hulladék.
- Fogadjunk, hogy éjjel-nappal ezt nézed.
- Még interneten is!- vallotta be a lány- Nem tehetek róla, annyira vicces.
Visszaraktam a fejem a párnámba és elkezdtem gondolkozni azon, hogy miért is Melissa lett a legjobb barátnőm...
Mel kikapcsolta a tévét és mellém feküdt, a fejünk körülbelül 20 cm-re volt egymástól.
- Figyelek- nézett rám hatalmas szemekkel.
- Csak Matt... A medencében annyira jól elvoltunk...
- Elvoltatok? Kicsit fejtsd ki bővebben.
- Csókolóztunk, hozzásimultam, tapogatóztunk... Melissa, nem tudom mi ütött belém, de én kívántam őt.
Melissából hirtelen a világ legbénább vihogása tört fel és akár egy fóka, elkezdett tapsikolni.
- Lassan jön a tovább lépés.
Felvont szemöldökkel néztem rá.
- Laura, könyörgöm, egy picit próbálj már meg az én hullámhosszomra kapcsolódni!- lökött meg gyengéden, ám nem sikerült rájönnöm mire akar célozni, így hozzátette:- Szex.
Igazából pontosan tudtam, hogy erre gondol, de úgy gondoltam, hogy az ő szájából jobban hangzik.
- Egyszer úgyis túl kell esned rajta. Miért is ne egy olyannal történjen meg, akivel szeretitek egymást?
- Nem tudom... Olyan fura... Mindenki arról papol, hogy milyen fontos és lényeges az első... Plusz ott van a kockázat a terhességre. Elég részt láttam a Tini mamikból, köszi, nem kérek belőle.
Melissa felült az ágyon.
- Elhiszem, hogy félsz. De hidd el, hogy ez egy olyan érzés... Áh, lehetetlen szavakba önteni. Az első fáj... Sőt nekem van, hogy néha most is. De Matt már nem kezdő, és ha szeret, akkor azt nézi, hogy neked mi a jó. Lefogadom, hogy ő se szeretne egy gyereket, és hidd el, hogy ő jobban fog ügyelni a védekezésre, mint te.
- Mi van, ha nem vagyok jó benne?
Melissa elnevette magát.
- Nem hiszem, hogy ebben lehet rossznak lenni... Közbe fogtok beszélni, mindig kérdezni fogja, hogy neked így jó-e.
- És ha nem sül el jól?
- Nevettek egyet rajta, picit eleinte kínos lesz, de majd újra próbálkoztok és kicsiszoljátok a hibákat.
Kopp-kopp- kopogott valaki az ajtón.
- Bújj be!- mondtam, mire Matt bedugta a fejét.
- Nem zavarok?- kérdezte.
- Soha- felkeltem az ágyról és odamentem hozzá, majd Melissára néztem- Mindjárt jövök, addig nézd azt a tudományos filmet a piramisokról, amit akkor néztél, amikor bejöttem- kacsintottam rá.
- Igenis, főnök!- mondta és már nyúlt is a távirányítóért.
Bezártam az ajtót és adtam egy puszit Mattnek.
- Mesét néz?- kérdezte.
- Jóhogy.
Matt elmosolyodott- Annyira rá vall... Igazából csak azért mentem be, hogy szóljak, hogy megyek.
Bólintottam egyet.
- Olyan fura vagy- mért végig.
- Bocsi, én csak... Anyáék ma este valami bálba mennek és csak hajnalban vagy reggel érnek haza. Szeretnél itt aludni?
Matt picit elgondolkozott.
- Nem szeretnék zavarni.
- Matt, ha zavarnál, nem kérdezném meg. És tudod, gondolkodtam...
- Miről?
Vettem egy mély levegőt.
- Szeretlek Matt Bender. Éppen ezért ma éjjel le szeretnék feküdni veled.
- Hű!- csodálkozott. Mindenre fel volt készülve, de erre végképp nem.
- Ha hazaakarsz menni összeszedni a cuccod meg ilyenek... Akkor nyugodtan, csak gyere vissza!- kértem.
Matt megsimogatta az arcom.
- Szeretnék, mindennél jobban. De Christopher...
Eltoltam magamtól a fiút.
- Mi az?- kérdezte.
- Sose jó, ha már kifogásokkal kezded.
Matt beleharapott az ajkába.
- Tudod mit? Nem számít. 1 óra és itt vagyok- fordult sarkon és indult el az ajtó irányába, majd eszébe jutott valami, és visszaszaladt hozzám.
Még egyszer rám mosolygott, majd egyszerűen adott egy puszit a homlokomra és tovább állt.
A szobámba rohantam.
- Melissa, ma este megtörténik!- újságoltam a hírt.
- Ez az én barátnőm! Fejest ugrassz a mély vízbe!- lelkesedett velem- Szájfényt, rúzst mellőzd, parfümöt mértékkel!- javasolta.
Bekentem magam dinnyés testápolóval és a hajamat egyszerűen felfogtam lófarokba, két tincset kihúztam az arcom két oldalánál, ettől ugyanis személyes meglátásom szerint "dögösebbnek" tűntem.
Melissa nem zavartatta magát, elterülve bámulta a tévét, szerintem bombát is lehetett volna mellette robbantani.
- Gumi lesz?- kérdezte reklámidőben.
- Parancsolsz?- néztem rá kérdőn.
- Óvszer. Kondom. Kérdezted tőle, hogy hoz e?
A homlokomra csaptam.
- Eszembe se volt.
- Hát akkor reméljük, hogy neki több esze van, mint neked...
Csúnyán néztem rá, miközben azon agyaltam, hogy honnan szerezhetnék...
A folyosó végén lévő ajtón elkezdtem dörömbölve kopogni.
- Chad! Chad! CHAD!
Chad kinyitotta az ajtót.
- Ha nem ordibálnál, mint egy őrült, akkor talán hallanád a válaszomat.
Beléptem mellette az ajtón és körülnéztem a szobában.
- Egy hatalmas kéréssel fordulok hozzád...
- Mégpedig?
- Szükségem lenne óvszerre- böktem ki. A kezdetekben gondolkoztam, hogy köntörfalazok egy kicsit, vagy legalább szépítek a dolgokon, de rájöttem, ami tény az tény, itt nincs helye az üres beszédnek.
- Matt itt alszik?- kérdezte, mire bólintottam egyet. Vett egy nagy levegőt- Legalább védekeztek. Laura, ha teherbe esel, vagy valami...
- Chad, már milliószor szexeltél, neked se lett semmi bajod.
- De én fiú vagyok.
- Hűha...
- Nem érted. Pontosan azért aggódok érted, mert már tapasztaltabb vagyok, és tudom, hogy felléphetnek problémák.
Igazából jól esett, hogy Chad törődik velem, de én már elhatároztam magamban egy dolgot és nem hátráltathat meg semmi és senki.
- Vigyázunk, ne aggódj- próbáltam megnyugtatni.
Chad az éjjeli szekrényéhez ment, kihúzta a fiókot, picit kotorászott benne, majd valami ezüst csomagolású zacskót felém dobott.
- Köszi- mondtam és már mentem is vissza a szobámba, ahol Melissa a nyálát csorgatta a televízió előtt.
- Gyertyákat gyújtsak?- kérdeztem tőle.
- Romantikusnak tűnik, de szerintem felesleges. Inkább zenét rakj be, de ne valami nyálasat- állt fel az ágyról  Mel, odasétált a CD-s állványomhoz és kivett egyet, majd elnevette magát.
- Csak ezt ne rakd be!
Odamentem hozzá és kikaptam a kezéből.
- A barátodról beszélsz... Erik Logan, rémlik?
- Jóhogy. De hogy nézne ki, ha Erikre csinálnátok?
- Ha-ha- feleltem minden vidámság nélkül.
- Apropó Erik. Ideje mennem, azt mondta elmegyünk moziba- kikapcsolta a tévét- Szia, szép estét!- kacsintott és már fel is szívódott.
Míg vártam arra, hogy Matt visszaérjen, leültem az ágyamra és folytattam azt, amit Melissa abbahagyott: néztem azt az idióta csatornát.
Az idő meglepően gyorsan repül el- lehet azért, mert tetszett az egyik sorozat az adón- egyszer arra lettem figyelmes, hogy már odakint égnek az utcán a lámpák.
Megfogtam a telefonomat és tárcsáztam Matt számát.
- Hol vagy már?- kérdeztem.
- Most indulok, csak el kellett ugranom a gyógyszertárba apa vényét kiváltani.
- Rendben. Éhes vagy?
- Mint a farkas. Ha gondolod vihetek pizzát vagy kínait.
- Majd én csinálok vacsit, csak érj már ide!
- Sietek, ahogy csak tudok.
- Légy óvatos.
- Mindig az vagyok. Szeretlek.
- Én is. Szia- és kinyomtam.
Lementem a konyhába, elővettem egy nagy kerek serpenyőt, öntöttem bele olajat, majd a gáztűzhelyre raktam és alá gyújtottam.
A hűtőből elővettem 6 tojást és egy tálba felvertem, majd elkezdtem felkavarni.
- Omlett?- jött oda Chad.
- Igen.
- Csinálsz nekem is?
- Ha segítesz felvágni a zöldséget.
- Simán- kivett a hűtőből még 3 tojást, majd a zöldséges kosarat.
Elkezdtem kavargatni a tojást a serpenyőben, Chad pedig szorgalmasan karikázta a paradicsomot, uborkát, paprikát, miközben francia szavakat sorolt, mint például magnifi, ami a csodálatost jelenti.
- Most híres szakácsnak érzed magad?- kérdeztem tőle.
- Természetesen, sœur.
Az égnek emeltem a szemem.
- Akkor drága, Marco Pierre, kérlek vegyél le 3 tányért, hogy tálalni tudjam e nemes omlettet.
Chad kinyitotta a fenti konyhaszerkényt, csörömpölt egy picit, majd leemelt 3 fehér tányért.
Épp igazságosan osztottam el a tojást (természetesen a fiúk többet kaptak), amikor nyílt a hátsó ajtó és Matt lépett be.
- Sziasztok!- köszönt, Chaddel kezet fogott, nekem pedig adott egy puszit az arcomra.
- Ülj le a pulthoz, mindjárt viszem az ételt- mondtam- Chad, vidd oda a zöldséget meg a kenyeret.
- Bon appétit!- kívánt jó étvágyat Chad.
Fél óra alatt hatalmas poénok és viccek közepette elfogyasztottuk az omlettet, a fiúk kibelezték az új Diablo III PC játék kulisszatitkait (én csak bólogattam és mosolyogtam, mint amikor apa elcipel üzleti vacsorára és úgy kell tennem, mintha értenék azokhoz, amikről beszélnek körülöttem a felnőttek).
- Én főztem, ma te mosogatsz!- mondtam Chadnek.
- Mozdulni sem bírok, hagyjál már.
- Majd én elmosogatok- ajánlotta Matt.
- Dehogy, te vendég vagy! Chad fog mosogatni, vagy nagyon megbánja- néztem a bátyámra.
- És te ezzel a lelki terroristával jársz- fordult Matthez, miközben rám mutatott.
- Hé!- kiáltottam fel és elnevettem magam.
Felmentünk az emeletre a szobámba, lefeküdtünk az ágyra, odabújtam hozzá, Matt pedig kapcsolgatta a csatornákat.
Lehet azt várja, hogy kezdeményezzek... Vagy mi van, ha meggondolta magát, csak nem akarja elmondani? Melissa nem mondta, hogy mit kellene először csinálnom.
Improvizálás- ez jutott először eszembe. Mit szoktam látni a filmekben? Csók+ cirógatás. Rajta Laura, menni fog.
Elkezdtem simogatni a hasát pólón keresztül szép lassan, majd felé fordítottam az arcomat és megvártam, hogy ő is rám nézzen.
- Csókolj meg- mondtam neki, mire odahajolt hozzám és követte az utasításaimat.
Feljebb húztam magam, beletúrtam a hajába, majd már azon kaptam magam, hogy szinte már rajta ülök.
Matt megfogta a két kezemet, feljebb ült ő is, a következő pillanatban pedig már én voltam alul, és ő rajtam.
- Biztos akarod?- kérdezte suttogva.
Picit elgondolkoztam és belenéztem a szemeibe, majd bólintottam.
- Nem éppen volt határozott.
- Picit félek- vallottam be- Nem voltam még senkivel.
- A legjobb kezekben vagy, ne aggódj- simította a fülem mögé a szőke hajamat- Szeretlek- mondta, amivel teljesen ellazított és megnyugtatott.
És valóban a legnagyobb biztonságban éreztem magam vele, jobbat nem is kívánhattam volna elsőnek.
Lehet voltak aggodalmaim, lehet picit feszült voltam- de tudtam, hogy Matt a legjobbat akarja nekem,s ez a tudat csak beindította a vad oldalamat...

20. fejezet

BRRRRRRRRRRRRRRRR!- hangzott fel mögöttem az óra végét jelző csengő.

Néhány pillanat múlva a folyosók élettel teltek meg, hatalmas zsibongás támadt, s szekrények csapódtak be körülöttem.

Felpillantottam a telefonom mögül és néhány elsős lány arcát kezdtem el fürkészni.

Förtelmesek ezek a mai emberek... Miért örülnek minden marhaságnak?

Beledobtam a táskámba a telefonomat, felálltam a padról és elindultam az ebédlő irányába, ahol már kígyózó sorba álltak a fürge diákok. 

Néhány végzős focista fiú kirángatott egy szemüveges, pattanásos göndör barna hajú fiút, hogy elfoglalják a kis stréber helyét, akinek újra a sor végére kellett állnia.

Egy picit megsajnáltam, hisz bármennyire is szívtelennek tűntem, azért rendelkezem kellő empátiával.

Szitkozódva vártam a soromra, hogy választhassak végre azokból a szörnyűbbnél szörnyűbb ételek közül, amit ebéd gyanánt kínálnak. 

A mai nap a főzelékfélék napja volt. Amikor végigfutottam a választási lehetőségeket, a hányinger kerülgetett.

- Az mi?- böktem egy takonyhoz hasonlító bödön felé.

- Borsófőzelék- felelte minden kedv nélkül a konyhás néni.

- Jó lesz, azt kérek- mondtam elhaló hangon és már el is kezdtem imádkozni, hogy ne kapjak ételmérgezést, amint lenyelek akár egy falatot is belőle. 

Megfogtam a tálcámat és körbenéztem, hogy hol is találok szabad helyet. 

Magányra vágytam.

Elindultam egy üres asztal felé, amikor valaki megszólított.

- Chloé!

Lehunytam a szemem. Miért pont most kell vele is összefutnom?

Megfordultam hatalmas mosollyal az arcomon.

- Christopher! Mennyire örülök, hogy látlak...- üdvözöltem a világ legkevesebb és és leglehangolóbb lelkesedésével. 

- Hát persze. Ülj le- mondta, majd halkan hozzátette:- Beszélnünk kell.

Körülnéztem még egyszer az ebédlőben, de szerencsére egy "barátom" se volt a láthatáron, így leraktam a tálcát az asztalra.

- Hol hagytad Laurát?- kérdeztem tőle, miközben elkezdtem beletúrni abba a förmedvénybe, ami a tányéromban volt.

- Biztos Mattel turbékol az öltözőben...

Hirtelen kiesett a kezemből a kanál és felvontam a szemöldökömet.

- Mattel?!
Christopher elnevette magát.

- Ne játszd meg magad Chloé. Tudom, hogy te is tisztában vagy azzal, hogy a hátam mögött összejátszanak.

- Összejátszanak?- értetlenkedtem.

- Brávó, brávó!- kezdett el tapsolni a fiú- Páratlan alakítás, Oscar-díjat érdemelnél. Igen- hajolt közel hozzám- Összejátszanak. Persze ők azt hiszik, hogy nem tudok még róla. 

A kezem elkezdett remegni, így jobbnak láttam, ha az ölembe rakom a kezeimet és némán tekintek ki a fejemből.

Szóval ezért zárta be múltkor kulcsra az ajtóját Matt... Végig együtt voltak. És Matt egy szót sem szólt nekem. Nem bízik bennem... Nem tudja, hogy hova soroljon most.

Ó, mekkorát hibáztál drága bátyuskám...

- Jól van, Chris, bevallom, hogy tudtam a dologról. És akkor mi van? Miért árulod el nekem, hogy tudsz róluk?- kíváncsiskodtam.

- Azért, mert nekem is szükségem van egy kettős ügynökre- mért végig.

- Soha- húztam ki magam.

- Hallottál már a fordított pszichológiáról?
Kihúztam magam.
- Bocsáss meg de nem bírom követni a logikádat. Ez hogy jön ide?
- A fordított pszichológia lényege az, amikor valakit az ellenkezőjére akarsz rávenni annak, amit igazából akarsz. Így azt hiszi, hogy az ellenkezőjét csinálta annak, amit te akartál, pedig pont azt akartad. Amikor felhívtam a figyelmed arra, hogy a bátyád összejátszik a hátad mögött, tudtam, hogy védeni fogod. Ahogy azt is tudtam, hogy mérges leszel rá. És nekem szükségem van a haragodra, hogy ellene fordíthassam.
A gondolatok csak úgy kavarogtak a fejemben, és próbáltam azon gondolkozni, hogy mitévő legyek.
Kicsit kezdtem besokallni, amiért mindenki az én hátam mögött szervezkedik... Ez az én dolgom. Miért kell elvenni tőlem?
- Mire gondoltál?- néztem a fiúra.
- Helyes. Nos, először is esküdj meg, hogy nem szólsz sem Laurának, sem Mattnek.
- Úristen, Chris, oviban vagyunk, vagy mi?
- Esküdj meg.
Utáltam a szavamat adni, és ezt is pontosan tudta Christopher.
Egyenesen a szemébe néztem, hogy ne tudja követni a kezem mozdulatait, és ne vegye észre, hogy az ujjaimat keresztbe raktam.
- Esküszöm. Most pedig avass be...
Christopher 5 perc alatt eldarálta a teendőimet, és felhívta a figyelmemet pár dologra, amik közel sem tetszettek... Miután végzett a mondandójával, felállt és egyedül hagyott a gondolataimba merülve.
Kis idő sem telt el, és máris arra lettem figyelmes, hogy valaki lerakja a tálcát az asztalra, velem szemben.
- Társulhatunk?- nézett rám Erik Logan.
Mennyi lány élt-halt volna a lehetőségért ebben az ebédlőben, azért, hogy az asztalához üljön ez a személy. De én most magányra vágytam...
Már épp mondani akartam Eriknek, hogy szeretnék egyedül ebédelni, amikor megjelent Matt is.
- Persze, üljetek csak le- mosolyogtam rájuk.
- Hú, te aztán kísérletező kedvedben vagy- vette szemügyre a tányéromban található kosztot a sztárocska fiú.
Megvontam a vállam.
- Minden újat ki kell próbálni- feleltem egyszerűen.
- Elég jó kedved van, Erik. Mi az oka?- nézett az ikertesóm a fiúra.
Erik picit habozott, elmosolyodott, és csak aztán tért a lényegre:- Kibékültünk Melissával.
- Király- veregette meg a hátát, majd belekortyolt az ásványvízébe Matt.
- Az... Sokat köszönhetek Chloénak.
- Ó, ugyan már...
- Ne szerénykedj. Ha lesz valami, amire szükséged lenne, nyugodtan szólj, hisz jövök eggyel!
Ránéztem Erikre és kislányosan rá mosolyogtam.
- Köszi, úgy lesz.
Ha tudná, hogy csak azért hívtam fel néhány hónapja, hogy Melissa kapcsolata hidegüljön el Chaddel... Kit érdekel, hogy ő boldog-e. Chad az enyém. Komolyan azt feltételezte rólam, hogy önzetlen leszek? Nevetni támadt kedvem! És még jól is jártam... Van egy segítő kezem. Christopher új tervéhez lehet fel kell használni...
- Chad!- intett Matt a fiúnak- Itt vagyunk!
Felkaptam a fejem és a léptek hangja felé fordultam. Annyira eszméletlenül jól nézett ki ebbe a kockás ingbe! Legszívesebben odaszaladtam volna hozzá és rávetettem volna magam.
Ám észrevettem, hogy a fiú jókedve egy pillanatra elszáll, és megtorpan, amikor észreveszi az asztalunknál lévő Eriket.
Sikerült elérnem, hogy megutálja a fiút. Itt mindenki ennyire vak? A napnál is világosabb, hogy bolondul Melissáért, és Mel is hasonlóan érez iránta!
- Sziasztok!- nézett körbe, majd észrevette a tányéromban lévő ételt- Merész vagy- küldött egy mosolyt felém.
- Oké, skacok, igazán le lehetne szállni rólam! Ez tűnt a legjobb választásnak, mentségemre legyen, hogy még csak fél éve vagyok ebben a suliban!- emeltem fel a kezeimet, majd megnéztem, hogy mi van az ő tányérjában- De hiszen te is ezt hoztál!- mutattam rá.
Chad elnevette magát.
- Én is merész vagyok- mikor ezt mondta, odasandított Erik felé, aki láthatóan semmi rosszindulatot nem vélt felfedezni a hirtelen hangszínváltozás mögött- Na és, Erik... Sikerült kielégítened Melissát?
A kanál kiesett a kezemből nagy csörömpölés közepette, és Mattre pillantottam, aki előre rázta a fejét. Egyikünk sem volt felkészülve erre a nyílt támadásra.
- Parancsolsz?- nézett rá sötéten Erik Logan.
- Meghúztad párszor, nem?- dobta bele a kanalat a főzelékébe és megropogtatta az asztal alatt a kezét.
- Az biztos, hogy többször, mint te- húzta tovább a feszültséget kettejük között.
Gratulálok Matt, igazán jó ötlet volt egy asztalhoz ültetni a riválisokat!- futott át az agyamon.
- Kihasználod és tönkre fogod tenni az életét!- sziszegte fenyegetően Chad.
- El tudja ő maga is dönteni, hogy mit akar- válaszolta Erik- Mellesleg az ő helyében én sem választanám azt, aki pszichológushoz jár a családja miatt!- tette hozzá halkan és ördögi mosollyal Erik.
Ezután a történések felgyorsultak, és alig bírtam felfogni, hogy mi is történik. Az egyik pillanatban Chad még mellettem ült és ropogtatta a kezét, a másikban meg már Eriket borította fel székestől.
Erik felpattant és kilépdelt egy szabadabb részre, ahol nincsenek se asztalok, se székek.
- Korcs vagy Chad- próbálta felbőszíteni Chadet Erik (ami természetesen sikerült is), de én nem értettem, hogy miért pont a korcs szót használja... Ezektől ezerszer durvábbat is vághatott volna a fejéhez! Mintha utalt volna valamire...
Chad behúzott egyet Eriknek, mire a fiú orrából ömleni kezdett a vér. Erik bele törölte a kezébe, majd nekiment Chadnek, és ő is adott egy jobb egyenest- Chad szemöldöke felszakadt.
Körül néztem, hogy miért nem avatkozik közbe senki.
Hirtelen rohanásra lettem figyelmes (bár alig hallottam valamit, a két fiú csatájától, akik egyre erősebb jelzőkkel illették meg egymást). Melissa Morgan beugrott a két megvadult ifjú közé és felemelte a karját. Túl sok filmet néz... A hősnők is így szokták megoldani a problémát.
Azonban szerencsétlenségére Chad nem vette észre, hogy az ő szíve választottja áll előtte és oldalra lökte.
- Megőrültél?!- nézett a lány után Erik, majd odasietett hozzá.
Melissa egy oszlopnak ütközött, ahova beverte a könyökét.
Chad némán és megszeppenve állt- valószínűleg azon gondolkozott, hogy valóban ő tette-e ezt a lánnyal...
Végre megérkezett az ebédfelügyelős tanár, aki odatotyogott a tett színhelyére.
- Mr. Logan, Mr. O'Connor, kérem menjenek az igazgatói irodába. MOST!- a tanár körbe nézett- Miss. Bender, kérem kísérje el Miss Morgant az orvosi szobába!- adta ki az utasítást.
Tiltakozni akartam, de rájöttem, hogy így elmondhatom a történteket Melissának, és megutáltathatom vele egy életre Chadet...
Felkaptam a táskát a vállamra.
- Majd visszaviszem a tálcád- mondta Matt.
Melissa kicsit sokkot kapott, így elég lassan indultunk el.
Az iskolai orvosi rendelő előtt várakoztunk a narancssárga műanyag kényelmetlen székeken, hogy végre sorra kerülhessen Mel.
- Te ott voltál az elejétől, igaz? Mi történt?- kérdezte meg.
Főnyeremény! Annyira éreztem, hogy kíváncsi lesz!
- Hát igazából minden nagyon gyorsan történt... Először leült az asztalomhoz Erik, majd Matt és végül Chad... Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de Chad kezdte az egészet...
- Aj, tudtam...
- Eleinte csak provokálta, majd elkezdtek verekedni. Miattad.
Melissa lehunyta a szemét és egyre csak rázta a fejét.
- Én... Én... Én...- ismételgette.
Valamit készül elmondani.
- Mondd el nyugodtan, ah szeretnéd.
- Nem tudom, hogy lehet ez... De szeretem mindkettőjüket... Mielőtt kibékültem Erikkel, Chaddel mi...- és elkezdett zokogni.
Lefeküdtek? Csókolóztak? Mit művelt ez a kis ribi Chaddel?
Átkaroltam a lányt.
- Cssss, semmi baj- csitítgattam.
- Mit javasolsz, hogy lehetne jobb?
- Hát... Talán le kellene mondanod az egyikről. Írj pro és kontra listát, az nekem is mindig bejött- ugrattam Melt, aki picit elmosolyodott- Szóval már túl vagy rajta.
- Igen- vallotta be.
- És ki nyert?
- Nem tudtam eldönteni. Chaddel már régóta ismerjük egymást és régóta tetszik... De Erik... Olyan szenvedélyes kapcsolatunk volt, és egy valóra vált álom... Ne nevess ki, kérlek- nézett rám könyörögve.
Picit elgondolkoztam.
- Anyukám mindig azt mondta, hogy ne álmodd az életed, hanem éld az álmaidat. Talán meg kellene ragadnod a lehetőséget... Nem mindenkinek jut ki ilyen nagy álom- néztem rá komolyan.
Melissa bólintott egyet.
- Ó, Chloé, bárki bármit mondhat, neked van a legnagyobb szíved a világon- mondta. Kicsit váratlanul ért ez a kijelentése. Hát igen, ő nem tudja, hogy miket gondolok magamban... Milyen terveket kovácsolok, milyen ötleteket érlelek. Ő nem ismer engem.
Azonban ez a mondat teljesen megérintett. Egy személy mondta nekem ezt, ugyanezzel a szavakkal.
Anya...
Anya... Ugye hallasz még? A szemem is látod? Mondd... mit szólsz? Hát ez lettem én... Nem érzek érzelmeket, mióta elhagytál, néha esténként arra ébredek, hogy fuldoklok a sírástól... Hogy miért sírok? Mert nem bírom elviselni a fájdalmat, az űrt, amit magad mögött hagytál. Vajon gondoltál rám, mielőtt kihunyt a szemedből fény? Most is vigyázol rám, és követsz az utamon?
Nem, nem vagy itt. Nem adsz soha egy jelet sem! Mintha teljesen lemondtál volna rólunk... Nem is szerettél minket? Miért nem segítesz rajtunk? Apa és Matt csak a családot próbálják óvni, és ki szeretnék deríteni az igazságot, de ez nélküled nem megy...
- Chloé, jól vagy?- tette a vállamra a kezét Melissa- Bocsánat, hogy ezt mondtam, lehet a törött karom elvette a józan eszem, ne haragudj.
Felpillantottam a pirosló arcú lányra, akinek az arcát keretszerűen vett körbe barna hullámzó haja.
Haragudni? Miért gondolja ezt? Biztos észrevette a könnycseppet az arcomon...
- Nem, nem te vagy a hibás. Csak tudod egy nagyon fontos személy is ezt mondta nekem egy veszekedésünk után...- elakartam mesélni neki a részleteket, de a hangom elcsuklott és elkezdtem zokogni.
- Hé, semmi baj!- milyen ironikus a sors... Az előbb én nyugtattam meg őt, most meg ő próbál engem.
- Sajnos nem tudlak átölelni, mert... hát nagyon fáj a kezem- nézett rám szomorúan Melissa, mire kitört belőlem a kacagás.
- Ne butáskodj!- töröltem ki a könnyet a szememből.
- Melissa Morgan- bújt ki az asszisztens az ajtó mögül.
A lány felállt és bement a rendelőbe.
Előkaptam a táskámból a kis tükrömet és megigazítottam az elkenődött sminkemet.
Hogy engedhettem magamhoz közelebb ezt a ribit? Miért érzékenyültem el? Mi történt velem?
Vettem egy nagy levegőt.
Csak kimerült vagyok, ez minden. Most már újra a zord, erős és kegyetlen Chloé Bender ül ezeken az ocsmány várószékeken.
És várja, hogy kijöjjön a "barátja".
Simán Plázázhatnék, vagy csak simán csavaroghatnék, de neeeem, muszáj ezt a nőszemélyt a nyakamba sózni!
Minél közelebb kerülök hozzá, annál jobban fog bízni bennem... Ha bízik bennem, akkor hallgat rám és a tanácsaimra... Ki tudja, hogy mikor használhatom ezt fel?
Nagy nyikorgással tárult ki az ajtó.
- Rendben, köszönöm!- Melissa kezére valami sötétkék tartó volt rakva, amit egy szalag kötött össze a nyakával- Szerencsére nem kellett gipszbe rakni... De pihentetnem kell és nem nagyon mozgathatom... Legalább nem kell tesiznem.
- Minden rosszban van valami jó- jegyeztem meg.
Épphogy felálltam a székről, egy fiú kanyarodott be a folyosóra.
- Melissa, jól vagy?- Erik Logan közeledett.
- Persze, kutya bajom...
- Mi volt a dirinél?- kérdeztem, mert nem igazán érdekelt a szerelmi enyelgésük.
- Elég normális volt... Tudja, hogy a főiskoláknak nem tetszene, ha a kartonunkba elzárás szerepelne... Így az iskolát kell fejlesztenünk.
- Fejleszteni?- értetlenkedett Mel.
- Igen. Takarítani, újítani, regenerálni, alakítani...- sorolta fel a teendőket a fiú.
- Elszaladok a mosdóba, megvártok itt?- nézett ránk Melissa.
- Persze.
Örültem, hogy kettesben maradtam vele, hisz volt pár kérdésem hozzá.
- Erik, mire utaltál?
- Mikor?
- A verekedésnél... Miért jár pszichológushoz? És miért pont a korcs jelzővel illetted meg?
Erik némán bámulta a padlót.
- Sajnálom Chloé, de nem árulhatom el.
- Te lenyomoztattad- mutattam rá. Erik felkapta a fejét és a szemembe nézett. Szóval igen...- Válaszolj, és akkor nem árulom el Melissának, hogy mit csináltál...
- Chloé, ez ennél komplikáltabb! Tényleg nem lenne szabad elmondanom...
- Ne rizsázz... A lényeget.
Erik vett egy hatalmas levegőt.
- Chad nem az, akinek hisszük. Minden családnak vannak titkaik. Nincs ez másképp az övékével sem.
- És ki valójában Chad?
- A féltestvére Laurának.
- Miért jár pszichológushoz?
- Chloé, ezt nekem se szabadna tudnom, kérlek értsd meg, hogy nem mondhatom el!
Tettem pár lépést Chad felé.
- Úgy gondoltam, hogy számít neked Melissa... Sajnálom, hogy el fogod veszíteni!
- Te most zsarolsz engem?- hűlt el Erik.
Elmosolyodtam.
- Oké, oké, elárulom- Erik halkabbra vette a hangját, alig lehetett hallani, amit mond- Volt egy autóbalesete és a javítóban töltött...
- Ti meg miről sutyorogtok?- bukkant fel Melissa, és belekarolt az ép kezével Erikbe, majd adott egy puszit a szájára.
- Chloé az egyik őrült rajongómról kérdezett, aki megfenyegetett a minap.
Melissa rám nézett.
- Reméljük nem Laura volt. Tudod, mennyire szeretett téged- nevette el magát és hátradobta a válla felett a barna haját.

 ***

A szobámban ültem és próbáltam összerakni a hiányzó láncszemeket.
Előttem négy darab A/4-es papír hevert, melyet összeragasztottam alul celluxszal, s a tetején pedig nevek és képek hevertek. Épp a laphoz rögzítettem Zoey képét.
Mindenkiről kell tudnom a titkokat. Christopher ezt is követelte.
Felírtam rózsaszín vékony hegyű filctollal, hogy Zoey Olson. Mit írjak alá? A sítáborban jól elvoltunk, de alig beszélt magáról.
A Beth'-ben dolgozik; Austin a legjobb fiúbarátja
Gondolkozz, Chloé, gondolkozz... Biztos van még róla valami...
És egyből eszembe jutott, egy beszélgetés Laura és Matt között. Laura elárulta, hogy Zoey mennyire szegény... De ha jól tudom, akkor most az anyjával él egy Hotelben. Mindegy, ezt is jobb lesz feljegyezni, tehát gyorsan odafirkantom.
Melissa Morgan következik. Mit kell tudni róla?
2 emberbe szerelmes: Erik Loganbe és Chad O'Connorba.
Hátha ez is felhasználható információ lesz valamikor.
Laura O'Connor. Titokban kavar a bátyámmal; kettős ügynökösdit játszik; vigyázni kell vele, hisz marha okos a csaj!
Chad O'Connor. Fattyú a családban; baleset; javító intézet...
Leraktam a tollat és beletúrtam a hajamba.
Idegesített, hogy csak ennyit tudok róla. Miért került javítóba? Milyen jellegű volt a baleset?
Talán Melissa tud valamit róla... Talán most kihasználhatom a jóhiszeműségét és megtudom végre az igazságot.
Felkaptam magamra egy pulóvert és már mentem is az előszobába.
Apa, ahogy meghallotta a zajt elejtett valamit a kezéből a konyhában.
- Mi a baj?- bújtam be az ajtón.
- Megijesztettél. Olyan hirtelen caplattál le.
- Bocsi- lehajoltam és felvettem a citromsárga címkés tablettatartót. El akartam olvasni, hogy mit is szed, de kikapta a kezemből.
- Köszi, mehetsz.
- Beteg vagy?
- Öö... Izé... Picit megfáztam.
- Főzzek teát?- mértem végig. Olyan ápolatlannak tűnt.
- Hagyjál már békén!- kiáltotta.
- Oké- kicsit megrémültem apa dühkitörésétől, így jobbnak láttam sarkon fordulni és elindulni a Morgan rezidencia felé.
Még ma este meg kell tudnom, hogy mi történt Chaddel. Még ma este kirakom a puzzle utolsó darabját...