20. fejezet

BRRRRRRRRRRRRRRRR!- hangzott fel mögöttem az óra végét jelző csengő.

Néhány pillanat múlva a folyosók élettel teltek meg, hatalmas zsibongás támadt, s szekrények csapódtak be körülöttem.

Felpillantottam a telefonom mögül és néhány elsős lány arcát kezdtem el fürkészni.

Förtelmesek ezek a mai emberek... Miért örülnek minden marhaságnak?

Beledobtam a táskámba a telefonomat, felálltam a padról és elindultam az ebédlő irányába, ahol már kígyózó sorba álltak a fürge diákok. 

Néhány végzős focista fiú kirángatott egy szemüveges, pattanásos göndör barna hajú fiút, hogy elfoglalják a kis stréber helyét, akinek újra a sor végére kellett állnia.

Egy picit megsajnáltam, hisz bármennyire is szívtelennek tűntem, azért rendelkezem kellő empátiával.

Szitkozódva vártam a soromra, hogy választhassak végre azokból a szörnyűbbnél szörnyűbb ételek közül, amit ebéd gyanánt kínálnak. 

A mai nap a főzelékfélék napja volt. Amikor végigfutottam a választási lehetőségeket, a hányinger kerülgetett.

- Az mi?- böktem egy takonyhoz hasonlító bödön felé.

- Borsófőzelék- felelte minden kedv nélkül a konyhás néni.

- Jó lesz, azt kérek- mondtam elhaló hangon és már el is kezdtem imádkozni, hogy ne kapjak ételmérgezést, amint lenyelek akár egy falatot is belőle. 

Megfogtam a tálcámat és körbenéztem, hogy hol is találok szabad helyet. 

Magányra vágytam.

Elindultam egy üres asztal felé, amikor valaki megszólított.

- Chloé!

Lehunytam a szemem. Miért pont most kell vele is összefutnom?

Megfordultam hatalmas mosollyal az arcomon.

- Christopher! Mennyire örülök, hogy látlak...- üdvözöltem a világ legkevesebb és és leglehangolóbb lelkesedésével. 

- Hát persze. Ülj le- mondta, majd halkan hozzátette:- Beszélnünk kell.

Körülnéztem még egyszer az ebédlőben, de szerencsére egy "barátom" se volt a láthatáron, így leraktam a tálcát az asztalra.

- Hol hagytad Laurát?- kérdeztem tőle, miközben elkezdtem beletúrni abba a förmedvénybe, ami a tányéromban volt.

- Biztos Mattel turbékol az öltözőben...

Hirtelen kiesett a kezemből a kanál és felvontam a szemöldökömet.

- Mattel?!
Christopher elnevette magát.

- Ne játszd meg magad Chloé. Tudom, hogy te is tisztában vagy azzal, hogy a hátam mögött összejátszanak.

- Összejátszanak?- értetlenkedtem.

- Brávó, brávó!- kezdett el tapsolni a fiú- Páratlan alakítás, Oscar-díjat érdemelnél. Igen- hajolt közel hozzám- Összejátszanak. Persze ők azt hiszik, hogy nem tudok még róla. 

A kezem elkezdett remegni, így jobbnak láttam, ha az ölembe rakom a kezeimet és némán tekintek ki a fejemből.

Szóval ezért zárta be múltkor kulcsra az ajtóját Matt... Végig együtt voltak. És Matt egy szót sem szólt nekem. Nem bízik bennem... Nem tudja, hogy hova soroljon most.

Ó, mekkorát hibáztál drága bátyuskám...

- Jól van, Chris, bevallom, hogy tudtam a dologról. És akkor mi van? Miért árulod el nekem, hogy tudsz róluk?- kíváncsiskodtam.

- Azért, mert nekem is szükségem van egy kettős ügynökre- mért végig.

- Soha- húztam ki magam.

- Hallottál már a fordított pszichológiáról?
Kihúztam magam.
- Bocsáss meg de nem bírom követni a logikádat. Ez hogy jön ide?
- A fordított pszichológia lényege az, amikor valakit az ellenkezőjére akarsz rávenni annak, amit igazából akarsz. Így azt hiszi, hogy az ellenkezőjét csinálta annak, amit te akartál, pedig pont azt akartad. Amikor felhívtam a figyelmed arra, hogy a bátyád összejátszik a hátad mögött, tudtam, hogy védeni fogod. Ahogy azt is tudtam, hogy mérges leszel rá. És nekem szükségem van a haragodra, hogy ellene fordíthassam.
A gondolatok csak úgy kavarogtak a fejemben, és próbáltam azon gondolkozni, hogy mitévő legyek.
Kicsit kezdtem besokallni, amiért mindenki az én hátam mögött szervezkedik... Ez az én dolgom. Miért kell elvenni tőlem?
- Mire gondoltál?- néztem a fiúra.
- Helyes. Nos, először is esküdj meg, hogy nem szólsz sem Laurának, sem Mattnek.
- Úristen, Chris, oviban vagyunk, vagy mi?
- Esküdj meg.
Utáltam a szavamat adni, és ezt is pontosan tudta Christopher.
Egyenesen a szemébe néztem, hogy ne tudja követni a kezem mozdulatait, és ne vegye észre, hogy az ujjaimat keresztbe raktam.
- Esküszöm. Most pedig avass be...
Christopher 5 perc alatt eldarálta a teendőimet, és felhívta a figyelmemet pár dologra, amik közel sem tetszettek... Miután végzett a mondandójával, felállt és egyedül hagyott a gondolataimba merülve.
Kis idő sem telt el, és máris arra lettem figyelmes, hogy valaki lerakja a tálcát az asztalra, velem szemben.
- Társulhatunk?- nézett rám Erik Logan.
Mennyi lány élt-halt volna a lehetőségért ebben az ebédlőben, azért, hogy az asztalához üljön ez a személy. De én most magányra vágytam...
Már épp mondani akartam Eriknek, hogy szeretnék egyedül ebédelni, amikor megjelent Matt is.
- Persze, üljetek csak le- mosolyogtam rájuk.
- Hú, te aztán kísérletező kedvedben vagy- vette szemügyre a tányéromban található kosztot a sztárocska fiú.
Megvontam a vállam.
- Minden újat ki kell próbálni- feleltem egyszerűen.
- Elég jó kedved van, Erik. Mi az oka?- nézett az ikertesóm a fiúra.
Erik picit habozott, elmosolyodott, és csak aztán tért a lényegre:- Kibékültünk Melissával.
- Király- veregette meg a hátát, majd belekortyolt az ásványvízébe Matt.
- Az... Sokat köszönhetek Chloénak.
- Ó, ugyan már...
- Ne szerénykedj. Ha lesz valami, amire szükséged lenne, nyugodtan szólj, hisz jövök eggyel!
Ránéztem Erikre és kislányosan rá mosolyogtam.
- Köszi, úgy lesz.
Ha tudná, hogy csak azért hívtam fel néhány hónapja, hogy Melissa kapcsolata hidegüljön el Chaddel... Kit érdekel, hogy ő boldog-e. Chad az enyém. Komolyan azt feltételezte rólam, hogy önzetlen leszek? Nevetni támadt kedvem! És még jól is jártam... Van egy segítő kezem. Christopher új tervéhez lehet fel kell használni...
- Chad!- intett Matt a fiúnak- Itt vagyunk!
Felkaptam a fejem és a léptek hangja felé fordultam. Annyira eszméletlenül jól nézett ki ebbe a kockás ingbe! Legszívesebben odaszaladtam volna hozzá és rávetettem volna magam.
Ám észrevettem, hogy a fiú jókedve egy pillanatra elszáll, és megtorpan, amikor észreveszi az asztalunknál lévő Eriket.
Sikerült elérnem, hogy megutálja a fiút. Itt mindenki ennyire vak? A napnál is világosabb, hogy bolondul Melissáért, és Mel is hasonlóan érez iránta!
- Sziasztok!- nézett körbe, majd észrevette a tányéromban lévő ételt- Merész vagy- küldött egy mosolyt felém.
- Oké, skacok, igazán le lehetne szállni rólam! Ez tűnt a legjobb választásnak, mentségemre legyen, hogy még csak fél éve vagyok ebben a suliban!- emeltem fel a kezeimet, majd megnéztem, hogy mi van az ő tányérjában- De hiszen te is ezt hoztál!- mutattam rá.
Chad elnevette magát.
- Én is merész vagyok- mikor ezt mondta, odasandított Erik felé, aki láthatóan semmi rosszindulatot nem vélt felfedezni a hirtelen hangszínváltozás mögött- Na és, Erik... Sikerült kielégítened Melissát?
A kanál kiesett a kezemből nagy csörömpölés közepette, és Mattre pillantottam, aki előre rázta a fejét. Egyikünk sem volt felkészülve erre a nyílt támadásra.
- Parancsolsz?- nézett rá sötéten Erik Logan.
- Meghúztad párszor, nem?- dobta bele a kanalat a főzelékébe és megropogtatta az asztal alatt a kezét.
- Az biztos, hogy többször, mint te- húzta tovább a feszültséget kettejük között.
Gratulálok Matt, igazán jó ötlet volt egy asztalhoz ültetni a riválisokat!- futott át az agyamon.
- Kihasználod és tönkre fogod tenni az életét!- sziszegte fenyegetően Chad.
- El tudja ő maga is dönteni, hogy mit akar- válaszolta Erik- Mellesleg az ő helyében én sem választanám azt, aki pszichológushoz jár a családja miatt!- tette hozzá halkan és ördögi mosollyal Erik.
Ezután a történések felgyorsultak, és alig bírtam felfogni, hogy mi is történik. Az egyik pillanatban Chad még mellettem ült és ropogtatta a kezét, a másikban meg már Eriket borította fel székestől.
Erik felpattant és kilépdelt egy szabadabb részre, ahol nincsenek se asztalok, se székek.
- Korcs vagy Chad- próbálta felbőszíteni Chadet Erik (ami természetesen sikerült is), de én nem értettem, hogy miért pont a korcs szót használja... Ezektől ezerszer durvábbat is vághatott volna a fejéhez! Mintha utalt volna valamire...
Chad behúzott egyet Eriknek, mire a fiú orrából ömleni kezdett a vér. Erik bele törölte a kezébe, majd nekiment Chadnek, és ő is adott egy jobb egyenest- Chad szemöldöke felszakadt.
Körül néztem, hogy miért nem avatkozik közbe senki.
Hirtelen rohanásra lettem figyelmes (bár alig hallottam valamit, a két fiú csatájától, akik egyre erősebb jelzőkkel illették meg egymást). Melissa Morgan beugrott a két megvadult ifjú közé és felemelte a karját. Túl sok filmet néz... A hősnők is így szokták megoldani a problémát.
Azonban szerencsétlenségére Chad nem vette észre, hogy az ő szíve választottja áll előtte és oldalra lökte.
- Megőrültél?!- nézett a lány után Erik, majd odasietett hozzá.
Melissa egy oszlopnak ütközött, ahova beverte a könyökét.
Chad némán és megszeppenve állt- valószínűleg azon gondolkozott, hogy valóban ő tette-e ezt a lánnyal...
Végre megérkezett az ebédfelügyelős tanár, aki odatotyogott a tett színhelyére.
- Mr. Logan, Mr. O'Connor, kérem menjenek az igazgatói irodába. MOST!- a tanár körbe nézett- Miss. Bender, kérem kísérje el Miss Morgant az orvosi szobába!- adta ki az utasítást.
Tiltakozni akartam, de rájöttem, hogy így elmondhatom a történteket Melissának, és megutáltathatom vele egy életre Chadet...
Felkaptam a táskát a vállamra.
- Majd visszaviszem a tálcád- mondta Matt.
Melissa kicsit sokkot kapott, így elég lassan indultunk el.
Az iskolai orvosi rendelő előtt várakoztunk a narancssárga műanyag kényelmetlen székeken, hogy végre sorra kerülhessen Mel.
- Te ott voltál az elejétől, igaz? Mi történt?- kérdezte meg.
Főnyeremény! Annyira éreztem, hogy kíváncsi lesz!
- Hát igazából minden nagyon gyorsan történt... Először leült az asztalomhoz Erik, majd Matt és végül Chad... Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de Chad kezdte az egészet...
- Aj, tudtam...
- Eleinte csak provokálta, majd elkezdtek verekedni. Miattad.
Melissa lehunyta a szemét és egyre csak rázta a fejét.
- Én... Én... Én...- ismételgette.
Valamit készül elmondani.
- Mondd el nyugodtan, ah szeretnéd.
- Nem tudom, hogy lehet ez... De szeretem mindkettőjüket... Mielőtt kibékültem Erikkel, Chaddel mi...- és elkezdett zokogni.
Lefeküdtek? Csókolóztak? Mit művelt ez a kis ribi Chaddel?
Átkaroltam a lányt.
- Cssss, semmi baj- csitítgattam.
- Mit javasolsz, hogy lehetne jobb?
- Hát... Talán le kellene mondanod az egyikről. Írj pro és kontra listát, az nekem is mindig bejött- ugrattam Melt, aki picit elmosolyodott- Szóval már túl vagy rajta.
- Igen- vallotta be.
- És ki nyert?
- Nem tudtam eldönteni. Chaddel már régóta ismerjük egymást és régóta tetszik... De Erik... Olyan szenvedélyes kapcsolatunk volt, és egy valóra vált álom... Ne nevess ki, kérlek- nézett rám könyörögve.
Picit elgondolkoztam.
- Anyukám mindig azt mondta, hogy ne álmodd az életed, hanem éld az álmaidat. Talán meg kellene ragadnod a lehetőséget... Nem mindenkinek jut ki ilyen nagy álom- néztem rá komolyan.
Melissa bólintott egyet.
- Ó, Chloé, bárki bármit mondhat, neked van a legnagyobb szíved a világon- mondta. Kicsit váratlanul ért ez a kijelentése. Hát igen, ő nem tudja, hogy miket gondolok magamban... Milyen terveket kovácsolok, milyen ötleteket érlelek. Ő nem ismer engem.
Azonban ez a mondat teljesen megérintett. Egy személy mondta nekem ezt, ugyanezzel a szavakkal.
Anya...
Anya... Ugye hallasz még? A szemem is látod? Mondd... mit szólsz? Hát ez lettem én... Nem érzek érzelmeket, mióta elhagytál, néha esténként arra ébredek, hogy fuldoklok a sírástól... Hogy miért sírok? Mert nem bírom elviselni a fájdalmat, az űrt, amit magad mögött hagytál. Vajon gondoltál rám, mielőtt kihunyt a szemedből fény? Most is vigyázol rám, és követsz az utamon?
Nem, nem vagy itt. Nem adsz soha egy jelet sem! Mintha teljesen lemondtál volna rólunk... Nem is szerettél minket? Miért nem segítesz rajtunk? Apa és Matt csak a családot próbálják óvni, és ki szeretnék deríteni az igazságot, de ez nélküled nem megy...
- Chloé, jól vagy?- tette a vállamra a kezét Melissa- Bocsánat, hogy ezt mondtam, lehet a törött karom elvette a józan eszem, ne haragudj.
Felpillantottam a pirosló arcú lányra, akinek az arcát keretszerűen vett körbe barna hullámzó haja.
Haragudni? Miért gondolja ezt? Biztos észrevette a könnycseppet az arcomon...
- Nem, nem te vagy a hibás. Csak tudod egy nagyon fontos személy is ezt mondta nekem egy veszekedésünk után...- elakartam mesélni neki a részleteket, de a hangom elcsuklott és elkezdtem zokogni.
- Hé, semmi baj!- milyen ironikus a sors... Az előbb én nyugtattam meg őt, most meg ő próbál engem.
- Sajnos nem tudlak átölelni, mert... hát nagyon fáj a kezem- nézett rám szomorúan Melissa, mire kitört belőlem a kacagás.
- Ne butáskodj!- töröltem ki a könnyet a szememből.
- Melissa Morgan- bújt ki az asszisztens az ajtó mögül.
A lány felállt és bement a rendelőbe.
Előkaptam a táskámból a kis tükrömet és megigazítottam az elkenődött sminkemet.
Hogy engedhettem magamhoz közelebb ezt a ribit? Miért érzékenyültem el? Mi történt velem?
Vettem egy nagy levegőt.
Csak kimerült vagyok, ez minden. Most már újra a zord, erős és kegyetlen Chloé Bender ül ezeken az ocsmány várószékeken.
És várja, hogy kijöjjön a "barátja".
Simán Plázázhatnék, vagy csak simán csavaroghatnék, de neeeem, muszáj ezt a nőszemélyt a nyakamba sózni!
Minél közelebb kerülök hozzá, annál jobban fog bízni bennem... Ha bízik bennem, akkor hallgat rám és a tanácsaimra... Ki tudja, hogy mikor használhatom ezt fel?
Nagy nyikorgással tárult ki az ajtó.
- Rendben, köszönöm!- Melissa kezére valami sötétkék tartó volt rakva, amit egy szalag kötött össze a nyakával- Szerencsére nem kellett gipszbe rakni... De pihentetnem kell és nem nagyon mozgathatom... Legalább nem kell tesiznem.
- Minden rosszban van valami jó- jegyeztem meg.
Épphogy felálltam a székről, egy fiú kanyarodott be a folyosóra.
- Melissa, jól vagy?- Erik Logan közeledett.
- Persze, kutya bajom...
- Mi volt a dirinél?- kérdeztem, mert nem igazán érdekelt a szerelmi enyelgésük.
- Elég normális volt... Tudja, hogy a főiskoláknak nem tetszene, ha a kartonunkba elzárás szerepelne... Így az iskolát kell fejlesztenünk.
- Fejleszteni?- értetlenkedett Mel.
- Igen. Takarítani, újítani, regenerálni, alakítani...- sorolta fel a teendőket a fiú.
- Elszaladok a mosdóba, megvártok itt?- nézett ránk Melissa.
- Persze.
Örültem, hogy kettesben maradtam vele, hisz volt pár kérdésem hozzá.
- Erik, mire utaltál?
- Mikor?
- A verekedésnél... Miért jár pszichológushoz? És miért pont a korcs jelzővel illetted meg?
Erik némán bámulta a padlót.
- Sajnálom Chloé, de nem árulhatom el.
- Te lenyomoztattad- mutattam rá. Erik felkapta a fejét és a szemembe nézett. Szóval igen...- Válaszolj, és akkor nem árulom el Melissának, hogy mit csináltál...
- Chloé, ez ennél komplikáltabb! Tényleg nem lenne szabad elmondanom...
- Ne rizsázz... A lényeget.
Erik vett egy hatalmas levegőt.
- Chad nem az, akinek hisszük. Minden családnak vannak titkaik. Nincs ez másképp az övékével sem.
- És ki valójában Chad?
- A féltestvére Laurának.
- Miért jár pszichológushoz?
- Chloé, ezt nekem se szabadna tudnom, kérlek értsd meg, hogy nem mondhatom el!
Tettem pár lépést Chad felé.
- Úgy gondoltam, hogy számít neked Melissa... Sajnálom, hogy el fogod veszíteni!
- Te most zsarolsz engem?- hűlt el Erik.
Elmosolyodtam.
- Oké, oké, elárulom- Erik halkabbra vette a hangját, alig lehetett hallani, amit mond- Volt egy autóbalesete és a javítóban töltött...
- Ti meg miről sutyorogtok?- bukkant fel Melissa, és belekarolt az ép kezével Erikbe, majd adott egy puszit a szájára.
- Chloé az egyik őrült rajongómról kérdezett, aki megfenyegetett a minap.
Melissa rám nézett.
- Reméljük nem Laura volt. Tudod, mennyire szeretett téged- nevette el magát és hátradobta a válla felett a barna haját.

 ***

A szobámban ültem és próbáltam összerakni a hiányzó láncszemeket.
Előttem négy darab A/4-es papír hevert, melyet összeragasztottam alul celluxszal, s a tetején pedig nevek és képek hevertek. Épp a laphoz rögzítettem Zoey képét.
Mindenkiről kell tudnom a titkokat. Christopher ezt is követelte.
Felírtam rózsaszín vékony hegyű filctollal, hogy Zoey Olson. Mit írjak alá? A sítáborban jól elvoltunk, de alig beszélt magáról.
A Beth'-ben dolgozik; Austin a legjobb fiúbarátja
Gondolkozz, Chloé, gondolkozz... Biztos van még róla valami...
És egyből eszembe jutott, egy beszélgetés Laura és Matt között. Laura elárulta, hogy Zoey mennyire szegény... De ha jól tudom, akkor most az anyjával él egy Hotelben. Mindegy, ezt is jobb lesz feljegyezni, tehát gyorsan odafirkantom.
Melissa Morgan következik. Mit kell tudni róla?
2 emberbe szerelmes: Erik Loganbe és Chad O'Connorba.
Hátha ez is felhasználható információ lesz valamikor.
Laura O'Connor. Titokban kavar a bátyámmal; kettős ügynökösdit játszik; vigyázni kell vele, hisz marha okos a csaj!
Chad O'Connor. Fattyú a családban; baleset; javító intézet...
Leraktam a tollat és beletúrtam a hajamba.
Idegesített, hogy csak ennyit tudok róla. Miért került javítóba? Milyen jellegű volt a baleset?
Talán Melissa tud valamit róla... Talán most kihasználhatom a jóhiszeműségét és megtudom végre az igazságot.
Felkaptam magamra egy pulóvert és már mentem is az előszobába.
Apa, ahogy meghallotta a zajt elejtett valamit a kezéből a konyhában.
- Mi a baj?- bújtam be az ajtón.
- Megijesztettél. Olyan hirtelen caplattál le.
- Bocsi- lehajoltam és felvettem a citromsárga címkés tablettatartót. El akartam olvasni, hogy mit is szed, de kikapta a kezemből.
- Köszi, mehetsz.
- Beteg vagy?
- Öö... Izé... Picit megfáztam.
- Főzzek teát?- mértem végig. Olyan ápolatlannak tűnt.
- Hagyjál már békén!- kiáltotta.
- Oké- kicsit megrémültem apa dühkitörésétől, így jobbnak láttam sarkon fordulni és elindulni a Morgan rezidencia felé.
Még ma este meg kell tudnom, hogy mi történt Chaddel. Még ma este kirakom a puzzle utolsó darabját...

19. fejezet

Capitoliumi farkas, i.e 450 körül. A szobor, noha etruszk mesterek alkotása, hamar Róma szimbólumává nőtte ki magát. A két ikergyermek alakjával a XV. század végén egészítették ki, az anyafarkas táplálta Romulus és Remus legendájának szemléltetésére - olvastam az ágyamban heverészve.
Végigfutott rajtam a hideg, habár odakint 30 fok körül jár a hőmérséklet.
Valóban ennyire unatkozok?- kérdeztem magamban magamtól és lapoztam egyet a hatalmas és meglehetősen nehéz súlyú könyvben.
Nemrég dőltem bele az ágyamba, mert azt se tudtam, hogy mit kezdjek magammal, annyira unatkoztam. Ám én olyan típus vagyok, aki csak úgy szimplán nem képes egy helyben feküdni, egy elkezdtem kutakodni a polcomon és így találtam rá erre az 5 kg-os könyvre, melynek a címe: Római művészet.
Elkezdtem lapozgatni, míg a figyelmem meg nem akadt a Paquius Proculust és feleségét ábrázoló festményen, melynek mozdulatai részletesen elemezve voltak, mint például a nő felső törzsénél, aki elgondolkozva, állához emelt tollal és fatáblás könyvvel a kezében kívánta hangsúlyozni műveltségét, mégis annyira merevnek tűnt.
Bezártam egy hirtelen mozdulattal a könyvet, melyet egy nagy csattanás kísért és elterültem az ágyon.
Elkezdtem agyalni azon, hogy meg kellene csinálnom pár mintafeladatsort az év végi vizsgákhoz, de annyira fáradtnak éreztem magam.
Töprengésemből az ajtó felől érkező kopogás rázott ki.
- Melissa- jött be a szobámba a nővérem, Jessica.
- Mondd.
- Chad vár rád lent, azt mondta, hogy megbeszéltétek.
A homlokomra csaptam a kezemet.
Hogy felejthettem el, hogy megígértem neki azt, hogy elmegyek vele ma a Beth'-be?
- Küldd fel- néztem a nővéremre és már fel is pattantam az ágyamról, hogy nekikezdjek kiválasztani valami elfogadható ruhát.
Kis idő múlva már meg is érkezett az előbb említett.
- Azt ne mondd, hogy nem készültél még el!- nézett rám.
- Akkor nem mondom- kikaptam a szekrényemből egy egyszerű ruhát, amibe barna és fehér minta keresztezte egymást kevés fekete nonfiguratív vonással keveredve.
Kifésültem a hajam és bekapcsoltam a hajvasalót.
- Ó, Mel, most kajak ki akarod vasalni a hajad?
- Jaj, sietek- néztem rá hatalmas bociszemekkel.
Chad leült az ágy szélére.
- Római művészet? Ez most komoly?- emelte az égbe a könyvet.
- Mert?- pirultam el.
- Laurából nézném ki, hogy ilyeneket olvas, nem pedig belőled- mondta ki meggondolatlanul, utána jöhetett rá mondandója félreérthetőségére- Nem úgy értettem...
- Én Laura nyomába se érhetek, és nyugi tudom, hogy nem vagyok éppenséggel valami művelt- feleltem, bár egy picit azért rosszul esett.
Villámsebességgel kivasaltam a hajamat, a frufrumat kifele bodorítottam és már indulhattunk is.
Chad autója odalent várt ránk, bevágódtam az anyósülésre és bekapcsoltam a rádiót, melyből Lykke Li egyik száma szólt. Hangosabbra vettem a hangerőt és úgy haladtunk a Beth' felé.
A Beth' ajtaja zárva volt, hisz odabent légkondi üzemel, így nem lehet semmi nyitva. Mikor bementünk elhúztuk magunk előtt a gyöngyfüggönyt és egy kis csöngés jelezte jelenlétünket.
Leültünk egy üres 4 személyes asztalhoz.
- Szörnyű volt a hetem- mondtam Chadnek- Nem elég, hogy a tanárok sietősen próbálják bepótolni a lemaradást, hogy mindent átvegyünk az utolsó hónapokban, de még a dráma klub is rettentően sokat követel. És Erikkel nehezebb a munka, mint gondoltam volna...
- Ő énekes, nem színész. Nem értem, hogy miért őt választották...
- A napnál is világosabb: mert híres. Remélik, hogy többen jönnek el az előadásra, így növelve az iskola bevételét. Manapság minden a pénz körül forog.
Chad bólintott egyet.
- És az igazság az- néztem rá-, hogy nem fejeztem ki magam elég világosan. Nehéz Erikkel a munka, de nem miatta... Én vagyok tök béna, egyszerűen nem bírok koncentrálni, mert állandóan azon kapom magam, hogy ideges és dühös vagyok... Ott játssza az agyát!- tört ki belőlem, ami már 2 hete nyomja a lelkem.
Ekkor ért oda az asztalunkhoz Zoey Olson a zöld kis kötényében a fehér noteszával és a kezében tartott tollal.
- Sziasztok. Mit hozhatok?- fordult felénk.
- Nekem egy hatalmas kehely fagyit a kedvenceimből- néztem barátnőmre, aki miatt mostanában elég sokat aggódok.
Múltkor mentünk a Rejtély nevű kocsmaszerűségbe, ahol picit kirúgtunk a hámból, majd Justinnal hazamentek... És azóta teljesen szétszórt, ha beszélek hozzá, rám sem hederít, akár bombát is robbanthatnék mellette. Nem tudom, hogy illene e megkérdeznem, hogy mi bántja a lelkét, mert tudom, hogy sok problémája van, és nem szeretném, ha kínosnak érezné a helyzetet.
- Szintén- válaszolta Chad- Justin itt van?- kérdezte Zoeytól, akinek a kezéből kirepült a toll, egyenesen az asztalunkra.
- Justin?- kérdezett vissza sipító hanggal- Ha jól tudom most fog jönni...- nézett az ajtó felé, mely abban a szent minutumba nyílt ki és csodák csodájára az előbb említett személy lépett be rajta- Most.
Justin körbenézett a Beth'-ben, majd mosolyogva közeledett felénk, miután észrevette a társaságunkat.
- Sziasztok!- köszönt.
Odaakartam nyújtani Zo felé a tollat, de amint a barátnőm utánakapott, úgy esett ki a kezeink közül az íróeszköz.
- Ez nem az én napom- akart lehajolni a földre esett tollért, ám Justin is pont abban a pillanatban hajolt le érte és összekoccant a fejük.
- Várj felveszem- mondta nevetve és kinyújtotta a kezét, majd Zoey kezébe pottyantotta.
- Mindjárt hozom a fagylaltotokat- nézett ránk a lány, majd eltűnt a pult mögött.
- Mi ütött belé?- kérdezte Chad Justintól, aki leült mellé az egyik üres székre.
Justin megvonta a vállát.
- Nekem kell tudnom? Kérdezd inkább Melissát!- mutatott rám.
Felemeltem a kezem.
- Semmi ötletem nincs. Megpróbálom kideríteni- álltam fel a helyemről és odacaplattam a pulthoz, ami mögött Zoey sürgött-forgott.
- Hé, Zo!- hívtam fel a figyelmét rám.
- Mi az?- jött oda.
- Mi van ma veled?
- Semmi, semmi... Én csak nem pihentem ki magam...
- Zoey, ismerlek már rég óta... Mi a valódi gond?
- Jól van, elmondok mindent, de előbb hadd végezzek a munkával. 1 óra és szabadulok.
Visszasétáltam a helyemre.
- Chad, attól tartok ma se tölthetünk el sok időt együtt... Valami nincs rendben Zoeyval, és szeretnék vele lenni- mondtam neki.
- Semmi gond, úgyis edzésre kell mennem- vonta meg a vállát a fiú.
1 óra és rengeteg asztal letörlése után Zoey végre kiszabadult a munka fogságából, és karöltve indultunk el az egyik sétáló utcán, hogy kirakatokat nézegessünk, és közbe beszélgessünk.
- Emlékszel, amikor voltunk a Rejtélyben?- vágott bele a közepébe.
- Persze.
- Nos... Én kevésbé... Vagyis... Hát, ami utána volt arra nem igazán emlékszem.
- Amikor elmentetek Justinnal?
Zoey bólintott egyet- Beültünk egy másik szórakozóhelyre, ott Martinit iszogattunk, és én nem gondoltam, hogy nem emlékszek a dolgokra...
- De Justin ott volt veled végig, nem? Vigyázott rád.
- Ez a baj.
- Hogy vigyázott rád?
- Jaj, dehogyis! Hanem ami utána történt...
- Lefeküdtél vele?- torpantam meg.
Olyasmi válaszra vártam, mint például a Melissa, te jó ég, hogy juthatott ilyen eszedbe, de sajnos ilyen fajta mondatok nem hangzottak el.
- Nem tudom... Fogalmam sincs, hogy mire nem emlékezem... Szerintem csak foszlányaim vannak...Másnap hagyott ott egy cetlit, amiben az állt, hogy megőrzi a titkomat.
- Titkodat? Miféle titkodat?
- Mel, figyelsz te rám? Nem tudom!
- Bocsi, csak...- néztem magam elé- Nehéz felfogni, amiket mondasz.
- Nekem mondod? És nem is ez az egyetlen dolog, ami aggaszt. Ott van még Austin is.
- Austin Lockwood?
- Igen.
Hirtelen elmosolyodtam- Mondtam én, hogy nincs fiú és lány között barátság!
- Mel, jesszusom, de azok vagyunk!
- Akkor meg?
- Volt egy csókunk... De nem volt semmi szikra, semmi extra dolog...
- Nem érzel iránta semmit.
- Szerintem érzek, csak valami bezavar. Mert ha arra gondolok, hogy bárcsak vele lehetnék együtt, bárcsak a karjaiban tarthatna, bárcsak újra megcsókolhatna- nyúlt az ajkaihoz- De őt sem akarom elveszíteni.
Megfogtam a barátnőm kezét és odavonszoltam egy padhoz.
Szóval össze van zavarodva.
- Barátság, vagy előre nem látható kapcsolat?- tette fel a drámai kérdést- És mi zavar be?
- Mindenesetre jelenleg Justin fura üzenete a fő probléma... Miért nem kérdezed meg tőle?
Zoey lehunyta a szemét.
- Nem merem... Te tudod, hogy mennyire tetszett nekem Justin, míg meg nem ismertem Austint. És lehet, hogy mostanában nem ábrándozok róla órákat, de attól ő mindig fontos helyet foglal el a szívemben, bár nem is történt köztünk semmi. Egyszerűen csak iránta éreztem eddig a legtöbbet... Ám ezeket elfojtottam és legbelül reménykedtem, hogy Austin lépni fog, hogy mi boldogok lehetünk! De néha olyan nehéz... Ott dolgozok vele, egy levegőt szívunk, és komolyan mondom... Kívánom.
Elfojtottam egy halovány nevetést.
- Te nagyon a közepébe vágtál, Zo. Lehet, hogy csak azért akarsz Austinnal lenni, mert Justin nem lehet a tiéd? Mármint... Austin közel engedett magához, és te is közel engedted őt. Justinnal ez soha nem történhetett volna meg.
- Én is gondoltam már erre... Hogy pótolni akarom Justint, és ezt a tesójával lehetne a legjobban... De ezt csak az elején gondoltam. De miután megismertem őt igazából, egyáltalán ilyen eszembe se jutott! Én azért szeretem Austint, amilyen, és nem azért, ahogy Justinra hasonlít.
- Ez kegyetlenül bonyolult. Főleg, hogy testvérek.
- Csak nekem bonyolult.
- Ugyan már, Zo, te vak vagy?
- Ezt meg hogy érted?
Kihúztam magam a padon.
- Hát... Szerintem mindkettőjüknek tetszel.
Zoey határozottan megrázta a fejét.
- Austin rákérdezett Justintól, és nem tetszek Justinnak.
Megöleltem a barátnőmet.
- Lehet fájni fog, amit most mondok... De mi van, ha Austin nem az igazat mondta?
Zoey eltolt magától.
- Szerinted hazudik?
- Nevezzük füllentésnek. Tetszel neki. Megijedt, hogy nem őt választod. Képzeld bele magad az ő helyébe.
Barátnőm megrázta a fejét, majd egyenesen előre nézett az egyik fagylaltos bódéra.
Végül Zo hívást kapott az anyukájától, én pedig elindultam gyalog hazafelé a már számtalanszor végigjárt útvonalamon.
A levegő hirtelen lehűlt, a madarak mintha megbolondultak volna, és egy hatalmas hangyabolyba léptem majdnem bele- mi történik?
Mikor kigondoltam ezt, abban a pillanatban villámlott egy hatalmasat.
Előkaptam a telefonomat.
Innen még egy jó fél óra, míg gyalog hazajutok... Nagyszerű...
Felnéztem az égboltra, melyen csúnya sötét viharfelhők gyűltek össze.
Nem akartam senkit se zargatni, így úgy döntöttem, hogy ha elázok is, de gyalog megyek haza.
Egyedül a mérhetetlen hideg bosszantott, illetve, hogy felelőtlenül egy lenge ruhába jöttem el.
Nem sokkal 10 perc elteltével eleinte pár cseppet éreztem a bőrömön, majd annyira rákezdett, mintha dézsából öntötték volna.
- Ez az! Köszönöm!- kiáltottam az égre meredve a nagy semmibe.
A nagy mennyiségű esőtől alig bírtam nyitva tartani a szememet, és úgy éreztem, hogy valami nagy tengerben sétálok. Nem hazudok, ha azt mondom, hogy leforgott előttem az életem: annyira fáztam, és azon csodálkoztam, hogy miért nem esek össze itt az utca közepén.
Egy pici résen láttam csupán, s azon sem mindig tisztán, de 2 hatalmas fényszóró közeledett felém. Az utolsó pillanatban tudatosult csak bennem, hogy egy kocsi tart egyenesen felém. A jármű hosszan dudált egyet, majd befékezett, én pedig annyira megijedtem, hogy sikerült eltanyáznom és a legnagyobb pocsolyába beleesnem.
- Megőrült kisasszony?- szállt ki a sofőr.
- Elnézést, én csak...- észrevettem, hogy egy feltűnően hosszú kocsiból pattant ki ez az ürge... Egy limuzinból!
- Kérem kisasszony, jobban vigyázzon magára!- tette össze a kezét a sofőr, mint aki az esti imához készült éppen- Jól van?
Felálltam.
- Ó, persze....
Ekkor lehúzódott a hátsó ablak:- Szállj be!- adta ki az utasítást.
Ránéztem a sofőrre, mert nem egészen értettem, hogy kinek is adta ki a parancsot.
- Kisasszony, megtenné, hogy beül a kocsiba?- kérte szépen a sofőr.
Nos, először az jutott eszembe, hogy anya mindig arra tanított, hogy semmi esetre ne szálljak be idegen kocsijába, még ha cukrot ígér, akkor se... Ekkor lehettem 10 éves.
De most itt állok 18 éves fejjel talpig vizes ruhában, és nem vágytam másra, csak egy száraz helyre.
Elindultam az autóhoz, mire odaértem az ajtót belülről kinyitották.
- Köszönöm!- mondtam.
- Semmiség- válaszolta csendesen a megmentőm.
Várjunk csak... Annyira ismerős nekem ez a hang...
- Erik- néztem rá.
- Kicsi a világ- dőlt hátra az ülésén.
Hirtelen felötlött bennem a gondolat, hogy kiszállok és inkább gyalog megyek haza. Mit árthat nekem egy kis eső?
De valamiért úgy éreztem maradnom kell.
- Julio, indítsa a kocsit!- adta ki a következő utasítást Erik Logan.
A kocsi elindult, rólam pedig nagy cseppekben folyt a víz. Rettenetes feszültség cikázott a levegőben.
- Bocsi, hogy összevizezem a kocsidat- böktem ki végül rekedtes hangon.
Erik megfogta a kezemet, és a tenyereimet maga felé fordította, hogy jobban szemügyre vehesse.
- Csúnyán néz ki- mondta.
- Tessék?- kaptam ki a kezeimet az övéiből... Még ha jósolni akart volna, vagy valami... Ez milyen udvarlás? Lehurrogja a kezemet... Hallatlan és pofátlan!
- A seb...
Megvizsgáltam én is a tenyeremet, amin fel volt szakadva a bőr és apró pettyekben vérzett.
- Amikor elestem- gondoltam vissza és Erik arcát fürkésztem. Meglehetősen nyugodt volt, és ez rám is áttevődött.
Eszembe jutott, ahogy szokták mondani, hogy minden történetnek 2 oldala van: én mégse hallgattam meg az Erik-féle változatot, pedig ő már számtalanszor próbálta elmesélni!
A haragom, ami mára már nem is jelentett semmit, teljesen belepte a gondolataimat. Jól mondta Erik azon a délutánon, amikor visszaért: Teljesen megvagyok őrülve.
- Mondd el- néztem a fiúra, aki erre csodálkozva nézett a szemeimbe...
- Nem fogsz kiugrani?- nézett rám a féloldalas mosolyával.
Éreztem a gúnyos megjegyzés mögött lapuló félelmet. Tudja, hogy képes lennék kiugrani a kocsiból...
Megráztam a fejem.
- Miért akarod hirtelen hallani az igazságot?
- Nem adtam neked esélyt. Pedig mindenkinek kell adnunk. Sajnálom, hogy olyan bunkó voltam...
- Semmiség... Nos, hol is kezdjem?
- Az elejétől...
Erik tekintete egy pillanatra üveges lett, annyira erősen próbált visszagondolni a múltba.
- Az ügynököm szerint kellett mellém egy sztárpár, aki szexi, okos és híres, hogy több legyen a rajongóim és követőim száma... Na meg hazavágta a hírnevemet az, amikor bejelentkeztem az iskolába... Természetesen én ezt elleneztem, nem is akartam, míg az egyik partin anya odalökte mellém ezt a lányt. Kénytelen voltam jópofát vágni a dologhoz, mert mit mondanának az újságok, ha rájönnének, hogy csak egy ál-barátnő? Szóval úgy éreztem, hogy sarokba szorítottak... Csak anyáéknak tudtam kifejezni a haragomat és a mérhetetlen dühömet, mert mondtam nekik, hogy én egyedül téged szeretlek... Azt mondták, hogy megoldják, hogy a lány minél jobban hasonlítson rád. Átfestette a haját, kontaktlencsét hordott... De ő nem te voltál. Chloé felhívott a buszbaleset után, de egyszerűen nem engedtek haza, te nem reagáltál vissza egy e-mailomra, illetve egy telefonhívásomra se... Elárulta még azt is, hogy megláthattál egy képet az egyik bulvárlapban és teljesen bedőltél neki... De hát nem hibáztatlak, ezt a látszatot akartuk elérni! Chloé később újból telefonált, sikerült hazalógnom és visszairatkoznom az iskolába. Elakartam neked mindent személyesen mondani... Egyszerűen nem hagytad, és kezdtem belefáradni.
Ott ültem csendben és csak bámultam őt tátott szájjal.
- Szóval igazam volt! Tényleg csak miattam vállaltad el azt az átkozott szerepet a színjátszókörben!- mutattam rá diadalittasan.
Erik elnevette magát.
- Semmit nem változtál.
- Miért mondod ezt?
- Elmondom életem legszomorúbb történetét, az okokat, amik elindították a háborút közöttünk, erre te csak az igazadra akarod fektetni a hangsúlyt.
- Pontosan. És nincs igazam?
- De, de... Neked mindig az van...
Odafordultam felé.
- Fel lehet azt ott húzni?- mutattam a pavilon felé, ami elválasztotta az első üléseket a hátsó ülésektől.
- Persze... Miért?
- Julio, kérem vegye hangosra a zenét és húzza fel a pavilont!- kiáltottam a sofőrnek, aki rögtön engedelmeskedett.
- Te.. Mi a...
- Elegem van a vizes ruhákból- vontam meg a vállam, majd mikor elhajítottam a ruhámat, odafordítottam Erik arcát az enyémhez és megcsókoltam. Eleinte gyengéden, majd egyre vadabbul.
Levettem róla a pólóját, kigomboltam a nadrágját... És minden megtörtént, aminek meg kellett történnie. Olyan dolgok, amiket soha nem fogok elárulni...