2012. június 8., péntek

22. fejezet

Katt. Katt. KattKatt. Katt... KattKattKatt. Katt.
Kinyitottam a szemem, majd kinyújtottam a jobb kezem.
- Áááá!- kiáltottam fel.
- Mi az?- nézett oda Justin.
- Elzsibbadt a kezem.
- Azt hittem már ölnek- és már vissza is dőlt, hogy gépezzen tovább.
Katt. Katt.Katt.
- Hagyd már abba!- nyögtem és a fejemre húztam a párnát.
- Mit?- kérdezte Justin.
- A kattogást az egérrel. 
Justin megvonta a vállát és gépezett tovább.
Hirtelen melegség futott végig a testemen és lelöktem magamról a párnát a takaróval együtt, és felpattantam.
Nyújtóztam még egyet, megnéztem magam a tükörben, megállapítottam, hogy egy borotválkozás lehet rám férne, majd a tévére tévedt a pillantásom, amire adtam egy kis hangot.
- Mi a fenét nézel?- jött be mellém Justin.
- Mikor elaludtam még nem ez ment.
- Televíziós vásárlás. Milyen épp eszű ember nézi ezt önszántából?
- Fogalmam sincs. Biztos az olyan, akinek nincs egy csepp izgalom se az életében.
- Te jó ég, ezt nézd- hajolt közelebb a tévéhez Justin- 3 gumikarkötő vagy mi, mennyibe kerül. 5 centet se adnék érte.
- Ki az a hülye, aki ilyet rendel?- tettem fel a drámai kérdést.
- Annyi biztos, hogy nincs ki mind a 4 kereke.
Kicsit még néztem a reklámanyagot, kibeszéltük Justinnal, majd kimentem a szobából. 
A konyhában anya épp mosogatott.
- Pizza!- örültem meg a tepsiben lévő gőzölgő finomságnak. 
Elővettem a fiókból egy kést, leültem az asztalhoz és vágtam magamnak egy kockányit, majd a számhoz emeltem.
- Á, ez forró!- köptem ki a tepsibe.
- Nem is értem, hogy mire számítottál- jegyezte meg anya.
Kicsit megfújtam, majd benyomtam szinte pár harapásra az egészet.
- Martin, Zoey keres!- kiáltotta a szoba felől Justin.
Gyorsan az alsógatyámba töröltem a kezem és sietős léptekkel indultam el. Félúton összetalálkoztunk Justinnal, aki a fülénél tartotta a telefonomat és csak ennyit mondott:- Adom.
Elvettem tőle.
- Háló?
- Szia Zoey vagyok! Zavarlak?
- Épp ettem.
- Ú, bocsi. Csak azt akartam kérdezni, hogy nincs-e kedved eljönni hozzám.
- Hát... Egyedül vagy?
- Brian mindjárt megy el focira.
- Oké, akkor összeszedem magam és már indulok is!- kinyomtam a telefont és leraktam a polcra.
Bementem a fürdőszobába, megnyitottam a csapot és megöblögettem az arcom, hogy végre magamhoz térjek. A hideg víz sikeresen felfrissített, picit fittebbnek éreztem magam.
Pontosan így öblögettem magam azon az éjszakán is, amikor Zoeyval először csókolóztam. S amikor Zo Justinnal távozott a kocsmából...
Hirtelen düh ébredt bennem és csillapításképen behúztam a falnak egy jobb egyenest.
Fájt. De nem annyira, mint a tudat, hogy Zo Justinnal volt.
A csókunk nem volt éppen olyan, mint ahogy az a könyvekben le van írva. Furán csókol Zoey. Viszont azóta is annyira kívánom a lányt.
Elzártam a csapot és megtöröltem az arcom a törölközőbe, majd megvizsgáltam a vonásaimat a tükörben.
A szobába bedugtam a hajvasalót, megcsináltam tüsisre a hajamat, belebújtam egy Batman feliratú pólóba meg egy térdig érő nadrágba és már indultam is a lányhoz.
A kocsiban kapcsolgattam a rádiót, de csak nem akart olyan zene jönni, amit esetleg még szeretek is.
Nem volt nagy forgalom, viszont nem haladtam mégse gyors tempóval.
- Üdv Bernard!- köszöntem a portársanak- Mizujs?
- Jó reggelt, Mr. Lockwood.
- Mondtam már, hogy szólíts Austinnak, elvégre egy korúak vagyunk.
Bernard óvatosan jobbra pillantott egy kövér kopasz férfi felé, aki öltönyt viselt és aktatáskát tartott a kezében.
- Á, értem- súgtam oda neki és kacsintottam- Én se csípném ezt az ürgét, ha a főnököm lenne.
Bernard elmosolyodott.
- Miss Olson szólt, hogy nyugodtan felmehet, nem kell bejelentem.
- Köszi!- és már szálltam is be a liftbe.
A liftajtó mikor kinyílt, először azt hittem, hogy rossz szintre érkeztem, hisz egy hatalmas pálmafaszerű növény fogadott.
- Austin?- kérdezte valaki távolabbról.
Elhúztam pár levélágat az útból és átvergődtem a dzsungelen.
- Ez meg mi?
- Anya munkahelyére fogják elvinni, csak még nem jöttek érte- Zoey haja lófarokba fel volt fogva, egy citromsárga hajráffal fogta hátra a frufruját és épp a konyhában töltött valami rózsaszín italt két üveg pohárba.
- Eperturmix- mondta, amikor észrevette, hogy a poharakat tanulmányozom- Gondoltam jól esne ebben a melegben.
Zo mindig is figyelmes volt.
- Kösz- ültem le a nappaliban, ami egybe volt szinte nyitva a konyhával.
Mellettem a lépcsőn valaki elindult lefelé, majd meggondolta magát és visszafordult. Mire felnéztem, hogy megtudjam ki az, már el is tűnt.
- Szívószál?- kérdezte Zoey.
- Lökj bele, ja.
2 pillanattal később már hozta is az üdítő finomságot a lány.
- Finom- dicsértem meg.
- Régóta akartam már csinálni, de nem volt eddig turmixgépünk.
- Mióta itt vagy jobb életed van, az fix- amint kimondtam ezt, már meg is bántam, hiszen tisztában voltam azzal, hogy Zoeynak ez a kijelentés rosszul esik: állandóan mindenki (többek között én is) azzal cukkoljuk, hogy megváltozott, mióta ilyen fényűző élete van. Többször elmagyarázta nekem, hogy ő attól ugyanaz a személy, akit én ismerek.
De valljuk be: a pénz előbb-utóbb mindenkit megbolondít.
- Azért ha azt nézzük, sokat kellett dolgoznom azért, hogy itt lehessek...- jegyezte meg epésen.
- Csak be kellett költöznöd- csúszott ki a számon.
A francba, hogy nem gondolom át, amit mondani akarok! Nem szeretnék veszekedni.
- Azt úgy látom mindenki elfelejti, hogy előtte éveket melóztam a Beth'-ben és fenntartottam egy házvezetést- emelte fel a hangját.
- Csak vicceltem, nyugi.
- Nem jó vicc.
- Mostanában elég feszült vagy- mutattam rá.
- Meglehet- némán meredt maga elé- Menjünk fel a szobámba, nem akarok találkozni a virág cipelőkkel- mondta.
Lefeküdtünk az ágyába és néztük a tévét. Vagyis ő nézte, és szerintem azt hitte, hogy én is nézem. De az én figyelmem közben másra terelődött...
A hosszú, vékony csillogó barna lába szinte azt kiáltotta, hogy Austin, tedd rá a kezed! Nagyon nehéz volt magamnak megálljt parancsolni.
Ahogy forgolódott és oldalra feküdt, a fenekét kinyomta felém, ami csak úgy vonzotta a tekintetet.
Hatalmas levegőket vettem és próbáltam a tévére fókuszálni, de a szemeim folyamatosan visszakalandoztak Zoey domborulataira.
- Zo! Hol van a sípcsontvédőm?!- kiáltotta Brian.
A lány felült az ágyon, és azt mondta:- Mindjárt jövök!
Ott maradtam egyedül a szobájában és csak a testén járt az eszem.
Felkeltem az ágyról és elkezdtem fel-alá sétálni.
Végighúztam a mutatóujjam a polcán lévő Harry Potter könyveinek a gerincén, amikor egy kis cetli kiesett az egyik mögül a padlóra.
A cetli négyrét volt hajtva, a kíváncsiság bennem pedig a maximum szinten járt.
Széthajtottam.

Semmi gond Zo, megőrzöm a titkaidat!                                                                                  

Justin Lockwood

Hogy mi?
Justin?!
Ez az én bátyám volna?
Miket beszélek, hát persze, hogy az én bátyámról van szó! Nem hiszem, hogy élne még egy Justin Lockwood a városban.
Vajon ezt mikor írta neki, és milyen titokról van szó?
Lehet, hogy a hátam mögött kavarnak. Sőt, Justin valószínűleg már meg is döngette Zo-t.
Hogy tehetik ezt velem?
Lehet, hogy nem volt a legjobb az első csókunk, de még összecsiszolódhatunk... És Justin tudja, hogy hogy érzek iránta. Hogy lehet ekkora egy sunyi, egy, egy, egy....
Lépéseket hallottam, így gyorsan visszadugtam a papírt a rejtekhelyére és bevágódtam az ágyba.
A következő pillanatban már nyílt is az ajtó.
- Bocsi, de Brian nélkülem már halott lenne- mosolygott rám a lány- Mi az?
- Miért kérded?- kérdeztem gyorsan kalapáló szívvel. Vajon megsejtett valamit?
Lopva a Harry Potter könyvek felé pillantottam, Zo pedig követte a pillantásomat.
- Olyan furán nézel rám. Meg alapból furán viselkedsz.
- Én? Én?- kérdeztem felvont szemöldökkel.
Te jó ég, hát persze, hogy tőlem kérdezni, senki más nincs a szobában- gondoltam magamban.
- Csak annyira lázba hozott az egyik csatorna a tévében- mutattam a készülékre.
- Melyik?- ült le mellém Zoey.
Pislogtam egyet, és megpróbáltam a lehető legösszeszedettebben mondani a következőt: - A 16-os csatornán.
Zo felkapta a távirányítót és átkapcsolta a tévét.
- Rendelje meg Ön is ezt a varázslatos karkötőt, amely lehetővé teszi, hogy stresszmentesen élje a mindennapjait. Segít a mozgásban, a keringésben és olyan hajlékonyságot biztosít, amiről eddig csak álmodni mert!- Zoey kérdőn nézett rám.
Őrült módjára elkezdtem bólogatni.
- Ez az! Ez egyszerűen fantasztikus!- mutattam kinyújtott bal kézzel a televízió felé- Mindig is ilyenről álmodtam.
- Tulajdonképpen ez minek is neked?- záporozott az újabb fondorlatos kérdésével a lány.
Gyorsan Austin, találj ki valami hihetőt!
- Igazából mindig is szerettem volna hajlékonyabb lenni. Nézd- kinyújtottam a lábaimat és elkezdtem rájuk hajolni- Soha nem voltam képes elérni a lábujjaimat.
- Szörnyű gyermekkorod lehetett...
- Ráadásul most nem egyet, hanem hármat adunk egy áráért! Siessen és rendelje meg most!- mondta tovább  az eladó a lelkesítő szövegét.
Lopva Zoeyra pillantottam, aki nem igazán hitt nekem.
Felkaptam a telefont és tárcsáztam a számot. Megrendeltem azokat a nyavalyás gumi karkötőket, pár napon belül már postázzák is nekem.
- Plusz arra gondoltam, hogy adhatnék neked is egyet. Kevesebb stressz, több energia, mi veszíteni valód van?- kérdeztem Zo-tól fülig érő vigyorral.
Zoey elnevette magát.
- Te nem vagy komplett. Azt hittem csak én szeretem ezeket a műsorokat!
Hirtelen eszembe jutott a pár órával ezelőtti beszélgetésem Justinnal, amiben azt boncolgattuk, hogy ép eszű ember nem néz ilyen műsort. De komolyan mondom, Zoeynál még ez is annyira édes dolog volt!
- Kicsi a világ, igazából éjjel-nappal ezt nézném!- a hangom picit magasabbra emelkedett a szokásostól.
A lány egyenesen a szemeimbe nézett én pedig végig azon gondolkoztam, hogy egy ilyen szempár gazdája nem tud hazudni. Egyszerűen képtelen rá.
- Komolyan kezdek aggódni érted Austin- ült közelebb hozzám Zo és a homlokomra tette a kezét- Hmmm... Nincs lázad- állapította meg. Éreztem a bőrömön, ahogy kifújja a levegőt, láttam ahogy a mellkasa emelkedik, és feltűnt az arcán az egyik kihullott szempillája.
- Csak...- közelebb csusszantam hozzá én is- Nem bírom már tovább- és megcsókoltam.
Zoey eleinte meg volt lepődve, de azután visszacsókolt.
Nincs együtt titokban Justinnal- futott át az agyamon- Akkor nem csókolt volna vissza...
- Most egy kicsit... Összezavartál- nézett rám a hatalmas köles szemeivel, ami szinte a lelkemig látott.
Zavartság... Az van nálam is bőven... Mit akarok én tőle?
- Sajnálom- ráztam meg a fejem- Én se tudom mit csinálok- felálltam az ágyról- Jobb lesz, ha most megyek... Szia- viharoztam ki a szobából magam mögött hagyva az értetlen arckifejezésével Zoeyt.
A pálmafaszerűség még mindig a liftajtó előtt volt, így kénytelen voltam ismét átvergődni rajta.
Nem akartam hazamenni, de nyilvánvalóan szükség volt arra, hogy kiszellőztessem a fejem, így a park felé vezettem, ahol leparkoltam a kocsival, majd elsétáltam az egyik padhoz és leültem.
- Austin?- állt meg előttem egy futó srác, aki kikapta a füléből a fülhallgatót.
- Szia Matt!- örültem meg a fiúnak.
- Mi járatban erre?- nézett rám- Nem sűrűn futok itt össze ismerősökkel- a pad hátának nekitámaszkodott és elkezdte lenyújtani a vádliját.
- Csak levegőzöm- magyarázkodtam.
Matt zihálva leült mellém és elkezdte nyomkodni a mobilját.
- Szerelmi bánat? Zoey?- találgatott.
- Tessék?- néztem rá kitágult szemekkel.
- Jól hallottad.
- De miért pont Zoeyra gondoltál először?
Matt kinyújtotta a kezét a magasba, mintha a felhőket akarná elkapni.
- A vak is látja, hogy van köztetek valami. Plusz mindenki tudja, hogy lány és fiú között nincs barátság. Plusz Laura beszélt valamit rólatok.
Megráztam a fejem. Ennyire nyilvánvaló lenne?
- Hát nem hiszem, hogy lenne köztünk valami... Nem tudom. Nagyon jó vele lenni, meg szerintem szeretem, de... Én nem akarok barátnőt, még fiatal vagyok. Bulizni akarok.
- Te tudod, haver- veregette meg a vállamat, majd újra a mobiljára meredt.
- Te mit gondolsz róla?- kérdeztem.
- Hm... Csinos, szorgos és végtelenül aranyos. Segítőkész meg...
- Oké, oké ennyi bőven elég. Te koncentrálj csak Laurára- kicsit féltékeny lettem, amiért ilyen részletes leírást ad az én Zoeymról... Mit nézegeti? Van barátnője, és amúgy is Zoey az enyém...
- Te kérdezted- nevette el magát.
A térdemre tettem a könyökeimet, s a tenyerembe temettem az arcomat.
- Fogalmam sincs, hogy mit érzek. Azt tudom, hogy nem akarom elveszíteni.
- Hát ha bulizni akarsz, akkor menj és bulizz. De akkor el kell engedned.
- Azt nem akarom.
- Austin, valamit valamiért.
- Te szeretsz Laurával lenni?
- Mindennél jobban- mondta fülig érő szájjal.
- Lefeküdtél már vele?
Matt picit elgondolkozott, a hot-dog árus felé hunyorgott, csak azután mondta:- Nem tudom, hogy el szabad e mondanom, de amúgy igen. Tartsd titokban.
- Okés.
- Kérsz egy hot-dogot?- állt fel a padról Matt, kivett némi apró pénzt a rövidnadrágja zsebéből.
- Ja, jól esne egy.
- Mindjárt hozom.
Matt elment én pedig ott maradtam a gondolataimmal.
Nem tudom, hogy mit akarok tőle... Nem tudom, nem tudom, és ez megőrjít!
- Tessék- nyújtotta felém az egyiket- Kértem bele mindent.
- Nem baj, köszi- haraptam bele a kiflibe- Ma is mész Lauráékhoz?
- Jön a vihar, szóval nem.
Kérdőn néztem rá.
- Mi köze a viharnak hozzá?
- Zoey nem mondta neked?- megráztam a fejem- Állítólag kiskorúk óta van egy hóbortjuk. Mindannyian imádják a vihart és ilyenkor összegyűlnek és figyelik. Közben pletykálkodnak, esetleg néznek valami horrort.
- Mióta ismerem őket ilyenről nem is tudok.
- Laura ezt azzal magyarázta, hogy Zoey állandóan fáradtságra hivatkozott, Melissa inkább Erikkel töltötte a szabad idejét, Laura pedig egyedül csak nem fog tartani egy viharos estét...
- A lányok annyira... Nem is tudom, milyen jelzővel lássam őket.
Matt elnevette magát.
- Hóbortosok.
- Meg ha együtt vannak, akkor olyan gyerekesen viselkednek.
- Vihorásznak, sztorizgatnak, a régi szép időkre emlékeznek... Na éppen ezért nem csatlakoztam hozzájuk.
Hirtelen kirázott a hideg, aztán támadt egy jó ötletem.
- És ha én is elmennék?- fordultam felé- Ott lenne Chad is.
- Meg feltételezhetőleg Erik.
- Nem hiszem, hogy eljönne... Melissa kedvéért képesek elviselni egymás jelenlétét, de ha kettesben maradnának egy fedél alatt... Minimum a harmadik világháború törne ki.
Ahogy az égboltot figyeltem, valóban sötét felhők kezdtek gyülekezni felettünk.
- Hazavigyelek?- kérdeztem Mattől.
- Kocsival vagyok én is- mondta és felálltunk a padról és kidobtunk a hot-dogos papírokat a legközelebbi szemetesbe- Majd ott találkozunk, szia!
Egy kicsit gyorsabban hajtottam, mint a megengedett, így 10 perc alatt már otthon is voltam.
- Anya, ma este Lauráéknál leszünk- mentem be a konyhába, ám ott nem anya volt.
- Lauránál? Mi lesz?- nézett rám Justin.
- Egy ilyen... viharos parti.
- Viharos parti?- csodálkozott Justin.
- Igen egy viharos parti.
- Kifejtenéd bővebben?
- Laura meg a barátai- direkt nem akartam kiemelni Zoeyt- imádják a vihart és ilyenkor mindig összegyűlnek és horrorfilmet néznek.
- Ott is alszol?
- Szerintem igen.
Kimentem a konyhából és bementem a szobába.
A számítógépasztal előtti széken ott hevert Justin munkába járós táskája, én pedig már azon kaptam magam, hogy fölé hajolok és kotorászok benne. Kerestem valamit... Valami bizonyítékszerűt, ami alátámaszthatja az elméletemet. És hoppá!
Egy újabb cetli tűnt elő az egyik oldalzsebből.

Bármi is az, ne mondd el Austinnak, könyörgöm! Majd beszélünk.


Zoey O.

Elolvastam még kétszer, hogy minden egyes betűt megjegyezzek, majd visszaraktam az oldalzsebbe.
Ezek ketten komolyan titkolnak előlem valamit és biztos vagyok abban, hogy köze van mindennek ahhoz a bizonyos estéhez...
Engem pedig úgy érzem, hogy a féltékenység nevű szörnyeteg készül felfalni...
Ma este mindenre fény derül a vihar partin. Minden... Még az is, amire nem gondolna senki.








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése