2012. június 17., vasárnap

23. fejezet

- Gyerünk, nyújtózkodj még egy kicsit!- utasított Laura- Meglesz, gyerünk!
Megfeszítettem a kezem és a lehető legmagasabbra próbáltam nyúlni.
Egyre csak az előttem lévő fonalra összpontosítottam, oly annyira, hogy kidugtam a nyelvem hegyét.
A hurok kész, most pedig jöhet a görcs.
- Kész!- kiáltottam fel és leugrottam a földre, hogy lentről is megvizsgálhassam a művemet.
- Miért nem álltál székre?- jött be egy hatalmas dobozzal Zoey.
Laurával összenéztünk és kitört belőlünk a nevetés.
- Nem fáj a kezed?- kérdeztem tőle, mire felém tartotta a tenyerét, ami elég piros színű volt.
- Nem vagy éppen pehelysúlyú, de az én ötletem volt, hogy tartok bakot, szóval elviselem.
Zoey lerakta a kanapéra a dobozt és letépte róla a vastag barna ragasztót.
- Laura, nem gondolod, hogy azért ez már túlzás?- mutatott a levegőbe a plakát felé, amit az imént rögzítettünk.
Egy hatalmas fehér vásznon fekete cirkás betűkkel volt felírva, hogy Vihar-parti, ráadásul az "i" betűk citromsárga villámokból álltak. A szöveg körül volt pár sötétszürke felhő és pár kék esőcsepp.
- Komolyan mondjátok, hogy nem emlékeztek erre?- nézett ránk.
Mindketten megráztuk a fejünket.
- Már akkor Zoey is itt lakott, nem tudom, hogy hány évesek lehettünk, de ezt mi csináltuk még anno! Anya 1 hónapja találta meg a garázsban, ki akarta dobni...
- Lehet mindenki jobban járt volna - jegyezte meg Zoey, mire Laura hozzávágott egy párnát.
Kimentem a konyhába és kivettem 4 darab tálat és megtöltöttem őket popcornnal, chipsszel, kakaós ostyával és dinó alakú gumicukorral. Várjunk csak... Dinó alakú gumicukor?
- Te Laura... Hol a szokásos hosszú savanyú gilisztás gumicukor?
- Úgy gondoltam, hogy inkább a filmhez illő gumicukrot vásárolom meg- vonta meg a vállát, miközben a hatalmas képernyőjű LCD tévét próbálta összekötni a laptopjával.
- Te divatot űzöl abból, hogy mit kajálunk?- hűlt el Zoey- Amúgy is milyen filmet nézünk?
Laura nyomott egy entert, majd a hangszóróból ismerős ütem kezdett szólni.
- Ez meg mi?- kérdezte Zoey és leguggolt Laura mellé.
- Baromi ismerős, de nekem se jut eszembe- mentem oda melléjük.
- Call up, ring once, hang up the phone, To let me know you made it home. Don't want nothing to be wrong with part- time lover- énekelte a világhírű énekes, belőlünk pedig kitört a kacagás, hisz újabb emlékek idéződtek fel bennünk. Ez a nyolcvanas évekbeli szám volt annak idején a kedvencünk.
Felálltam a kanapé tetejére és teljes erőmből énekeltem:
- We are undercover passion on the run. Chasing love up against the sun. We are strangers by day lovers by night. Knowing it's so wrong, but feeling so right.
Zo felkapta a távírányítót a mellette lévő szekrényről, felpattant mellém és ő is torka szakadtából énekelte a szinte mindenki által ismert számot:
- Pá pá pá pápá PART- TIME LOVER!
A hasamat fogtam a nevetéstől, és majdnem kibuggyant egy könny a szememből.
- Csajok, hiányoznak ezek a közös együttlétek!- bukott ki Zoeyból, amikor véget ért a szám és leültünk a kanapéra.
- Nekem is- bólogatott Laura.
- Nekem is...
Kinéztem az ablakon. A nap rózsaszínes- narancssárgás fénye tükröződött vissza a tavon, a mellettünk elterülő erdőben már sötétség honolt.
- Szóltál akkor a fiúknak a helyszín változásról?- kérdeztem.
- Eredetileg Chad elmegy mindenkiért kocsival és úgy jönnek ide- válaszolta Laura- És fogalmunk nincs, hogy mikorra érnek ide, szóval elég a heverészésből és nosztalgiázásból! Még lufikat kell fújnunk- emelt fel a dobozból egy csörgő zacskót, amiben színes gumik lapultak.
- Nem visszük kicsit túlzásba?- vette el a zacskót Zo.
- Mondod te, aki palacsintát és muffint sütött- bökött fejével Laura az ebédlő asztala felé.
Zoey kinyitotta a zacskót és kiöntötte a tartalmát a kanapéra.
Elvettem egy rózsaszínt és elkezdtem fújni.
- Kiköpöm a tüdőm!- rakta le az utolsó darab lufit Zoey a többi közé- Utálom a lufikat. Miért nem héliumosat vettél?
- Ne panaszkodj már!- állt fel Laura- Melissa- fordult felém- Megnéznéd, hogy odakint minden rendben van-e? Elvileg nem lesz nagy vihar, de aggódom a csónak miatt...
- Persze, mindjárt jövök.
Kinyitottam a szúnyoghálós ajtót és kimentem a fülledt meleg levegőbe.
Elindultam a part felé, és megpróbáltam a legkevésbé a mellettem elterülő erdőben élő fenevadakra gondolni.
A tóparton megnéztem, hogy ki van-e biztosítva a csónak, megnéztem, hogy nincsenek-e véletlenül a lapátok a vízi járműben felejtve.
Már épp menni készültem, amikor megcsillant valami a csónakban, így gyorsan belemásztam, gondosan ügyelve a nem rég felépülő kezemre.
- Bú!- fogott meg valaki hátulról a stégről.
 Sikítottam egyet, megfordultam, és mielőtt őrült módjára elkezdtem volna ütögetni az ijesztőmet, sikerült azonosítanom az illetőt.
- Te nem vagy normális! Nemrég bocsátottam meg neked, erre te mit művelsz!- bámultam Chadre.
- Nyányányááá- utánozott kényes hangon, majd segített kimászni a csónakból- Nem féltél egyedül?- kérdezte.
Megráztam a fejem.
- Nincs mitől félnem.
- Nézz csak oda- fordított meg az erdő felé- Ott olyan dolgok történtek, amelyek még lehet napvilágot sem láttak. Egyszer egy kisfiú a közeli telekről elment a cicája után és felakasztott emberekre bukkant. Sokan tértek oda be, ám alig jöttek onnan ki... Sokan emlegetnek egy legendát Don Orion kincséről, aki a 17. században szelte a hullámokat a kalózlegénységével...
Végigfutott a hideg a hátamon.
- Hazudsz- fordultam vissza felé és rámosolyogtam.
Chad megvonta a vállát.
- Vagy elhiszed, vagy nem, ezt innentől már rád bízom- kacsintott.
A terasz mellett Matt és Austin épp tüzifát pakolt össze egy kupacba.
- Mit csinálnak?- néztem tanácstalanul Chadre.
- Ahogy néztük a neten a vihartérképet, csak 2 óra múlva ér ide a vihar, tehát van időnk szalonnát sütni. Justin hozott egy kis zöldséget a Beth'ből, úgyhogy minden meg van oldva.
- Laura ki fog borulni. Tudod milyen, ha felrúgják a terveit...
- Átváltozik szörnyeteggé, igen, tudom... Ha hiszed, ha nem, tapasztaltam már párszor- viccelt. picit meglöktem a vállánál.
- Hülye- jegyeztem meg.
- Én hülye? Én hülye?- Chad hirtelen az ölébe kapott és elkezdett szaladni velem a tábortűz felé.
- Tegyél le!!! Tegyél le! Tudod, hogy tériszonyom van!- csapkodtam a hátát.
- Sohaaa!!- kiáltotta, mire pár madár a közeli fáról felszállt a levegőbe.
Hirtelen már nem érzékeltem hol vagyok, és kezdtem rosszul lenni. Lehunytam a szemem és próbáltam arra koncentrálni, hogy ez nem vészhelyzet, csak Chad ölébe vagyok, ám az agyam nem fogadta el a magyarázkodásaimat,és a gyomrom egyre furább hangokat adott ki. Ne, csak ne hányjam el magam!
Chad lerakott, megfogtam a fejem és vártam, hogy a szédülés szűnjön.
- Jól vagy?- kérdezte valahol messze Chad. Hirtelen melegség öntött el, ahogy megéreztem, hogy Chad keze a combomon nyugszik.
Próbáltam bólogatni a fejemmel, de a szemem még nem mertem kinyitni.
- Nem tudtam, hogy ennyire rossz a helyzet, úgy sajnálom!- határozottan megsimogatta a térdemet.
- Nem baj- szóltam elhaló, élettelen hangon.
Kinyitottam a szemem.
Először Őt pillantottam meg.
A barna szeme aggódóan fürkészte az arcomat, vastag ajkai pedig ki voltak száradva. Annyira közel hajolt hozzám, hogy felfedeztem az orránál és az arcánál futó apró szeplőket, melyeket eddig soha nem láttam.
- Le merném fogadni, hogy valamilyen gyermekkori traumához vezethető vissza- jött oda Laura egy pohár hideg vízzel.
- Okostojás, inkább a szalonnáddal törődjél. Ég a vége- mondta a húgának Chad.
- Basszus!- kiáltotta el magát Laura, mire mindenki abbahagyta a beszélgetést és némán meredt rá. Még én is feljebb üljek, hogy megbizonyosodjak a felől, hogy senki nem szegez kést a hátának és nem fenyegeti, hogy beszéljen csúnyán.
Laura kikapta a szalonnáját a tűzből és elfújta, majd körbenézett rajtunk.
- Mi a bajotok?
- Nekünk? Te káromkodtál!- mondta Chad.
- Én? Kötve hiszem- mosolygott rá elégedetten Laura.
- Hatan hallottuk rajtad kívül.
Laura kérdőn meredt Mattre, aki fülig érő szájjal bólintott egyet.
- Cseszd meg, káromkodtam nyilvánosan!- emelte az égbe a szalonnáját Laura, mire mindannyian elkezdtünk tapsolni és éljenezni.
Olyan érzés volt, mintha megtanítottam volna beszélni egy gyereket... Miket beszélek? Még annál is jobb!
Az örökké magabiztos, állandóan artikuláló és közhelyeket kerülő Laura O'Connor kimondta az első "csúnya" szavát a fülünk hallatára!
- Jó, azért ez már sok! Biztos használtam már máskor is obszcén szavakat!- nézett ismét körbe.
- Ha a tartármártás annak számít, amit akkor mondtál, mikor hármast kaptál az egyik töri dolgozatra, akkor igen- mondta Zoey.
- Tartármártás? Bocsáss meg Laura, de életed végéig ezzel foglak szívatni!- nevette el magát Austin.
Justin kihozta a laptopot, Mattel összekapcsolták az erősítővel és nyomatták a régi korok számait.
- Love shack, baby, love shack!- énekelte Austina nyársán lévő szalonnát a szájához emelve.
Idő közben fogyasztottunk pár kör rövidet, mindenki felszabadultan érezte magát, ettünk, ittunk és buliztunk.
Nagyon jó ötlet volt Mrs. O'Connortól, hogy felajánlotta a tóparti házukat.
- Ki csinálta ezt az isteni muffint?- harapott bele Justin a sütibe- Imádom!
- Én volnék az- húzta ki magát büszkén Zoey, mire Justin odament hozzá és adott egy puszit az arcára.
Mögöttük Austin elejtette a nyársat a homokba, még picit figyelte őket, majd felvette, lehúzta róla a már közepesen kihűlt szalonnát, majd belevágta a hulladékos szemeteszacskóba.
Néha villámlott a tó felett az égbolt, de nem igazán törődtünk vele, csak akkor, amikor már őrült módjára elkezdett szakadni az eső.
Mindenki megfogta azt, ami éppen a keze ügyébe került és szaladtunk be a házba.
Bent Laura felkapcsolta a villanyt, megvizsgáltuk egymást és mindenkiből kitört a nevetés a csapzott külső és csurig ázott ruhák láttán.
- Elárulod már végre, hogy melyik filmet fogjuk nézni?- kérdezte Zoey, miközben elfoglalta egy üres helyet Austin mellett.
Laura behozta azt a tálat, amiben a dinó alakú gumicukrok voltak.
- Természetesen a Jurassic Parkot! Ha már nyolcvanas évekbeli számokat hallgattunk, akkor jöhet egy film 1993-ból!- tartott az égbe egy zöld gumicukrot, majd bekapta.
- NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE MÁÁÁÁR!- fejeztük ki elégedetlenségünket kórusban. Egyedül Zoey örült Laura ötletének, mert ő világéletében tartott a horrorfilmektől.
- Éppen ezért készültem én is!- tartotta a levegőbe a zsebéből kikapott ezüst pendriveot Chad.
- Éljeeeen! Jupiiiii!- trilláztunk.
Laura megvonta a vállát (ilyet is ritkán lehet látni tőle) és leült Matt mellé a földön lévő plédre, majd sunyiban adott az arcára egy puszit.
- Hé, ti újra együtt vagytok?- kérdezte Austin.
Matt és Laura összenéztek, Matt bólintott, Laura pedig a 100 Wattos vigyorával azt mondta: - Igen!
Mindenki újból elkezdett éljenezni, mint a fizetős műsorokban.
Végül szavazást tartottunk arról, hogy milyen filmet nézzünk.
Ha jól emlékszem a Motel 2 a címe, elég izgalmas filmnek ígérkezett.
Időközben a fiúk behozták a többi édességes tálat és két pofára tömtük magunkba az egészségtelen nassolnivalót.
Épp kiszaladtam a konyhába, hogy töltsek magamnak ásványvizet, amikor a bejárati ajtónál valaki őrült módjára elkezdte verni az ajtót.
A fiatalok egy emberként fordultak az ajtó felé. A dörömbölés nem szűnt.
Justin leállította a filmet.
- Várunk még valakit?- kérdezte suttogva.
Laura megrázta a fejét.
- Be van zárva az ajtó?
Laura megvonta a vállát.
- Lehet, hogy valaki kint rekedt a viharba...- jegyezte meg óvatosan Zoey, akinek a legnagyobb szíve volt közölünk.
- És mi van, ha beengedjük és mindannyiunkat lemészárol?- tette fel a mindenki fejében megbújó kérdést Chad.
- Ítélet idő van odakint, nem hagyhatjuk, hogy ott legyen.
- Szavazzunk. Ki szerint engedjük be?
Zoey, Austin és Justin felrakta a kezét.
- Ki szavaz arra, hogy ne engedjük be?
Matt, Chad és Laura felrakta a kezét.
Mindenki rám nézett.
- A te szavazatod számít.
- De én nem akarok szavazni.
- Melissa, dönts.
A tölgyfából készült barna ajtóra pillantottam, ahol még mindig valaki teljes erejéből ütögette az ajtót.
Szép lassan megközelítettem az ajtót és visszakopogtam.
- Ki van ott?- kérdeztem hangosan.
- Chloé! És ha nem engedtek be, akkor tuti, hogy tüdőgyulladást fogok kapni!
Mindenkinek nagy kő esett le a szívéről, én pedig kinyitottam az ajtót, majd mikor bejött Chloé, még a reteszt is ráhúztam.
- Hát te?- kérdezte tőle Matt.
- Én hívtam meg- magyarázkodott Laura- De azt mondta, hogy nem jön... Miért gondoltad meg magad?
- Egy egészen jó indokkal. Itt van Christopher velem. Van valamilye, amit látnotok kell a kocsijában...
Matt és Laura összenézett. Igazából nem értettük, hogy miről is van szó.
Végül a két előbb említett kiment Chloéval a kocsihoz.
- Szerintem nézhetjük tovább nélkülük is- vonta meg a vállát Chad és elindította a PLAY gombot.
Fél óra múlva mind a négyen bejöttek a házba, majd bementek egy szobába, ahol magukra zárták az ajtót.
- Nagyon titokzatosak- jegyezte meg Chad- Utánuk megyek hallgatózni.
- Megyek veled!- felálltunk a kanapéról, picit hangosabbra vettük a tévét, hogy ne hallják meg Lauráék a lépteink hangját.
Felemeltünk a konyhából egy-egy üvegpoharat, majd az öreg ajtóhoz nyomtuk, és mint a kémfilmekben, hallgatózni kezdtünk.
- A magánnyomozóm ma reggel hozta el ezt a képet. Az anyátok életben van- mondta Christopher.
- Az lehetetlen!- kiáltotta Matt és valószínűleg felborított valamilyen bútort a szobában, mert nagy zaj támadt odabent- Láttuk, ahogy ott hevert.
- Talán a sokktól nem figyeltétek, hogy lélegzik...
- Ez az egész nem áll össze... Miért kellett az anyának, hogy...
CSATT! - Chad kezéből kicsúszott a vizes pohár és a földön landolt apró szilánkokban.
A következő pillanatban nyílt az ajtó, Christopher széles mosollyal üdvözölt minket, majd megragadta a karjainkat és behúzott a szobába magukhoz és újra bezárta kulcsra az ajtót.
- Nem szép dolog a hallgatózás!- okoskodott és a zsebébe süllyesztette a kulcsot.
A szobába hatalmas felfordulást okozott a felborított asztal, aminek a tartalma a padlón hevert szanaszét.
Ahogy vizsgálgattam, hogy tulajdonképen mikre is lépek egy ismerős nőt pillantottam meg.
- Linda!- emeltem a földről fel egy képet, amin egy fekete hajú nő volt.
Matt és Chloé érdeklődve néztek rám.
- Ismered?
- Anya munkatársa, néha nálunk vacsorázik. De a munkája miatt sokat utazik, és leginkább Párizsban él.
- Látjátok, hogy nem hazudok? Tényleg él!- emelte fel diadalittasan a karját Christopher.
- Ezt nem hiszem el. Végig az orrunk előtt volt!- támaszkodott a szék támlájára Matt.
- Ki ő?- kérdezte Chad.
- A halottnak hitt anyánk, aki miatt bujkálni kényszerülünk.
- Szóval nem is ez a valódi nevetek?- érdeklődött Chad.
- Túl sok filmet nézel...- mosolygott rá Chloé.
- De így most minden elveszti az értelmét. Mintha előröl kellene kezdenünk mindent- ült le Laura a székre, amin Matt támaszkodott.
Tanácstalannak tűnt mindenki, én pedig személy szerint nem igazán értettem a történteket.
- Elmagyarázná valaki részletesen ezt az egészet?
Chloé kihúzta magát és megköszörülte a torkát.
- Apa Dublinban egy biztosító cégnél dolgozott, és rengeteg támadás érte. Zsarolás... Érted... Na és egy nap apa egyik ügyfele a munkahelyén neki állt és megzsarolta... Ez Suze édesapja volt, a lány a sítáborból. Lehet már nem emlékeztek rá... Lényegtelen is- legyintett Chloé- Apa végzett a munkájával, jött hazafele hozzánk, amikor észrevette, hogy valaki fekszik az úton. Suze édesapját megkéselték, elgázolták és ott hagyták meghalni. Sajnálatos módon apának nem volt annyi esze, hogy ne nyúljon a késhez... Rajta hagyta a DNS mintáját. A kezei között halt meg az a férfi, apa berakta a kocsiba és száguldott haza, hogy kérjen segítséget anyától. Úgy tudjuk, hogy ez a férfi kölcsönt kért egy uzsorástól, és ezért ölték meg. Az uzsorást értesítették, hogy látta valaki, ahogy apa elviszi a holttestet, ezért bosszúból megölte anyát... Itt jön egy hatalmas homály, hiszen most már tudjuk, hogy anya életben van... Arra emlékszek, hogy hazamentem és azt láttam, hogy apa mindenhol véres, és a karjai között tartja anyát... Természetesen megijedtem és tudtam, hogy csak egy emberhez fordulhatok segítségért, akiben maximálisan megbíztam... Hozzá- mutatott Christopherre- Ő volt az első szerelmem. Elmeséltem neki, hogy mit láttam, pechemre Ő értesítette a rendőrfőkapitány apját... Még egyszer köszi Chritopher- mosolygott a fiúra Chloé- Megtudtam, hogy elakarják kapni apát, Christopherrel összekaptunk, elszaladtam az erdőbe, ez a szerencsétlen elesett és beverhette a fejét, mikor kiértem az erdőből apáék pont jöttek kocsival. Beültem és már költöztünk is tovább. Ja és mit látok a hírekben? Christopher azt hazudta, hogy én támadtam meg. Annyira övön aluli, szánalmas egy alak vagy- nézett összeszűkült szemekkel Chloé, ami egyenesen düht árasztott magából- Christopher manipulálta Suzet, rávette, hogy készítsenek ki minket. Azt hazudta a lánynak, hogy mi vagyunk a felelősek az apja haláláért. Chris azt is elérte, hogy pszichiátriai intézménybe kerüljek, ahol az anyja kínozhatott. És még most is azt hiszi, hogy befolyásolhat minket!
Chad időközben felállította az asztalt, amire a történet végén Matt teljes erejéből rávert.
- És ez a nő életben van, és élvezi, ahogy játszik velünk- mondta, majd lehunyta a szemét- Össze kell fognunk ellene.
A szobában lévők rémülten meredtek a fiúra.
- Ki kell derítenünk az igazságot -állt fel Matt- Van jobb ötletetek?
- Most ócsároltam és hordtam el szóban a legalattomosabb embernek ezt az alakot- mutatott Chloé Christopherre- Erre azt kéred, hogy dolgozzak össze vele?
Matt bólintott.
- Pontosan. Chris ,te mit szólsz hozzá?
A fiú megvonta a vállát.
- Nekem mindegy hogy ellenetek, vagy éppen veletek vagyok... A lényeg, hogy ne legyen unalmas az életem.
Chloé elkezdett tapsolni.
- Tehát ezért próbáltad pokollá tenni az életünket... A kisfiú, aki unatkozik és aki magának gyártja az izgalmasabb programokat- fordult ki magából Chloé.
Matt odament az ikertesójához és csodák csodájára átölelte.
- Tudom, hogy érzel. De ne őt hibáztasd mindenért... Nem ő tehet róla...
Chloé szeme meglepően elkezdett csillogni, majd egy könnycsepp buggyant ki és csorgott végig az arcán.
- Szóval... Mostmár ti is benne vagytok- fordult felénk Matt.
- Ó, hogy mi?- kérdezte Chad és ijedten rám pillantott- Tudod, én szívesen tartom a számat.
Laurára pillantottam.
- Szükségünk van, hogy segítsetek nekünk. Főleg te, Melissa. Az anyukád kapcsolata miatt- kérte Laura.
Bólintottam egyet.
- Csak ne nyírjatok ki, ha elszúrok valamit!- néztem mindannyiukra. Úgy éreztem, hogy tévútra tértem, amiről tudtam, hogy akár veszélyes is lehet, de nem törődtem vele... Bármerre is megyek, ott lesz velem Chad is.
Rámosolyogtam a szőke hajú fiúra, aki egyből ellágyult.
- Oké, benne vagyok én is- tartotta maga elé egyenesen a karját.
- Te mit művelsz?- nézett rá felvont szemöldökkel Christopher.
- Hát ilyenkor körbe szoktak állni, és középre rakja mindenki a kezét, majd elkiáltjuk magunkat és felemeljük a kezeinket. Amatőrök!- ciccentett egyet.
Odamentem mellé a kezére tettem az enyémet, majd rámosolyogtam.
Az én kezemre Laura tette az övét, majd Matt és Christopher következett. Mindenki Chloéra tekintett, aki még pár pillanatig gondolkozott.
- Készítsük ki azt a ribancot!- húzta széles, ugyanakkor gonosz vigyorra a száját és Christopher kezére tette a tenyerét.
- Éljen!- kiáltotta Chad és ellökte a kezeket a magasba.
- Ja és... Ugye mondanom se kell, hogy ami itt elhangzott, az mind titok?- fordult vissza az ajtóból Matt.
- Matt, az ég szerelmére haladj már!- lökte meg Chloé a fiút, aki majdnem elvágódott a küszöbben.
Christopher és Chloé amilyen gyorsan ideértek, olyan gyorsan el is tűntek a kocsival. Picit aggódtam értük, hisz odakint ítéletidő tombolt még mindig.
Újra csatlakoztunk a bagázshoz és néztük tovább a film végét, amikor az utolsónak életben maradt csaj szaladt a szállóban és küzdött a végsőkig.
A film végére mindenkit átjárt a gyilkosságok érzése, az édességek szépen elfogytak, a vihar azonban mégsem csitult.
Laura odament az ablakhoz és kinézett rajta.
- Kegyetlenül szakad- jegyezte meg.
- Mi pedig itt punnyadunk. Mit szólnátok egy kis mókához?- dörzsölte össze a tenyerét Chad.
Mindenki érdeklődően fordult felé.
Chad a közeli fonott barna tartóból kivett 3 esernyőt.
- Csoportokra oszlunk és megkeressük a kincset!
- Milyen kincset?- kérdezte Austin.
- Don Orion és a kalózlegénysége kincsét! Laurával és apával elindultunk már pár útvonalon, de soha nem haladtunk a sűrűjébe be...
- Te nem vagy normális- nevette el magát Justin- Menjünk!
Chad a kezébe adott egy lapot.
- Ezen jelöltük az eddigi útvonalakat. Lemásoltam pár példányban még 2 éve, hogy az utókornak tuti meglegyen...
- Nem vagy normális- nevette el magát Austin és ő is elvett egy példányt a térképből.
- A csoportok, hogy lesznek?- kérdezte Zoey.
- Úgy gondoltam, hogy például te mehetnél Austinnal és Justinnal. Laura Mattel, én pedig Melissával.
Megvontam a vállam.
- Nekem oké.
Jobban áttanulmányoztam a térképet, ami egy műholdas felvétel volt az erdőről. Filctollal voltak belehúzva az útvonalak és felé írva a dátumok. Nem éppen nézett ki kis munkának...
Laura hozott még néhány ernyőt, azonban összesen csak 3 zseblámpát tudott összeszedni.
Az erdő szélénél még egyszer átbeszéltük, hogy ki merre megy, illetve imádkoztunk, hogy legyen térerőnk, ha esetleg valami baj történne (ne adj isten) bárkivel.
Még az elején tényleg jó mókának tűnt az egész, ám eszembe jutott, hogy a horrorfilmek is pontosan így kezdődnek: vihar, erdő, szétvált tini csoport.
Baromira nem kezdtem díjazni Don Omárt és a hülye legendáját!
Megpróbáltam olyan közel lépkedni Chadhez, amennyire csak tudtam.
A talaj nagyon csúszós volt, annyi szerencsénk volt, hogy legalább a gyepszint alacsony volt, így nem kellett félnem attól, hogy egy vadállatra véletlenül rálépek, vagy valami...
- Félsz?- fordult felém Chad belevilágítva a szemembe a lámpával.
Reflexszerűen az arcomhoz emeltem a kezem.
- Ne világíts már ide, nem látok!- förmedtem rá.
- Félsz?- kérdezte újra.
- Csak eszembe jutott pár dolog...
- Szóval félsz.
Megütöttem a hátán Chadet, aki nevetve azt mondta:- Az igazság fáj.
Egyre csak haladtunk befele az erdőbe, a szemem szerencsére elég jól alkalmazkodott a sötéthez és ki tudtam venni az alakokat, ám nem éreztem magam biztonságban.
Egy pillanatra megdermedtem, amikor a mellettem lévő faágon egy bagoly huhogni kezdett, s mikor Chadre akartam nézni, ő nem volt sehol.
- Chad! Chad!- kiabáltam és elkezdtem előre futni. Szerencsére csak néhány méterre járt előttem- Ott hagytál a sötétbe egyedül, te idióta!
- Bocsi, kajak nem vettem észre- odanyújtotta a lámpát- Legyen inkább nálad.
Elvettem és bólintottam egyet.
Összezártam az esernyőmet.
- Te mit csinálsz?- nézett rám furán.
Kinyújtottam a kezem és megfogtam a tenyerét.
- Csak melletted valahogy biztonságosabb... Nem baj?- tartottam fel az összekulcsolt tenyerünket.
- Dehogy- mondta a fiú és megmutatta a térképet, magyarázott valamit, de én csak arra a hívogató kecses ajkára tudtam odafigyelni...





3 megjegyzés: